Az Óbudai Danubia Zenekar és az Accord Quartet 2013 november 30-án kezdte meg háromrészes Mozart-sorozatát, ahol a mester különböző arcait lehetett közelebbről megismerni, hallgatni és nézni, ugyanis Eckhardt Gábor vetítéssel, Mozartról szól történetekkel töltötte be a darabok közti "űrt"(?).

Az első rész a gyermek Mozartot állította középpontba, a második az isteni (zseniális) művészt, a harmadik (mostani) pedig a tényt – melyet talán a romantikus hatások, maradványok miatt hajlamosak vagyunk elfelejteni –, hogy Mozart végül is ember volt, nem valami két lábon járó angyal. Sőt: nála jobban senki sem tudta kifejezni az emberi lélek bonyolultságát, az emberek egymás közti viszonyait vagy a férfi-női kapcsolatok szövevényességét. Nem meglepő tehát, hogy még manapság is könnyen tudunk művei szereplőivel azonosulni, Mozart zenéjének népszerűsége töretlen. A február 23-i estén egyébként nem "agyonhallgatott" műveknek lehettünk fültanúi.

Idomeneo című, 1781-ben komponált operája az "emberi" bemutatására jó választásnak bizonyult. Illetve bizonyult volna, ha áriákat is hallunk a műből.

A Nyitány ettől függetlenül jó ötlet volt kezdésnek, hiszen ez is olyan, mint Mozart többi operájának kezdő momentuma: össze van sűrítve benne mindaz, amely aztán az operában bomlik ki. Ugyanakkor a fantáziát beindító, vérpezsdítő nyitány után nem a műből egy odakívánkozó áriát, hanem Eckhardt Gábor – amúgy rendkívül szórakoztató és érdekes – a zeneszerzőről és a műről szóló történeteit hallhatta a közönség, melyekből megtudhattuk többek között, hogy Mozart Idomeneója egy olyan alkotás, amely radikálisan szakít az eddigi opera seria típusábrázolásaival, s helyette hús-vér figurákat látunk a színpadon. Mármint egy másik színpadon.

Az est folyamán még két zenekari mű elhangzott. Az egyik szintén az Idomeneóban szereplő balettzene részletei, illetve lezárásképpen a C-dúr, "linzi" szimfónia. Ez utóbbit semmiképpen sem raktam volna az est, s egyben az egész sorozat végére: Mozartnak nem a legjobb alkotása, és semmiképpen sem Mozartot mint embert vagy Mozartot mint a figuraábrázolás mesterét hozza közelebb hozzánk.

Be kell vallanom, Mozart zsenialitását kevésbé a tisztán zenekarra, sokkal inkább az emberi hangra íródott műveiben érzem. Különben is, egy szimfónia mégicsak 20-25 perces, s egy koncert végén általában a hallgatóság figyelme már alábbhagy. Ezt magamon is észrevettem: őszinte leszek, az utolsó 10 percben önkéntelenül számoltam, hogy még hány tétel van hátra...

Amit egyébként nem a Hámori Máté vezényelte Óbudai Danubia Zenekar hibájául rovok fel, mert ők a maguk fiatalos, "mozarti" lendületével, lankadatlan éberségükkel, precizitásukkal láthatóan élvezettel és szakértelemmel játszottak. Ami igaz volt akkor is, amikor – az előbb említett három darabnál – előtérbe kerültek és akkor is, amikor háttérszerepet vállaltak az ének mögött.



A basszusáriákat Cser Krisztián szólaltatta meg a maga telt, magabiztos hangjával, megítélésem szerint tökéletes olasz kiejtésével és nagyszerű artikulálásával. Egyszemélyes színházat teremtett maga körül: mindig más bőrébe bújva, kaméleonként váltogatta karaktereit, kifejezően prezentálva a hozzá tartozó affektusokat.

Ezeket az áriákat – ki tudja, miért – ritkán adják elő a nagyérdeműnek, pedig ha tisztán és kifejezően éneklik – ahogy ezen az estén hallhattuk – akkor rájövünk, hogy ezek is olyan fülbemászóak, mint az egyéb, "magasabb" áriák. 

A Per questa bella mano kezdetű áriában egy ritka jelenségnek lehettünk szemtanúi: az énekes mellett a nagybőgő is előtérbe került Járdányi Gergely megszólaltatásában, aki az igen nehéz és változatos futamokkal maradéktalanul megbirkózott. 


  
Hámori Máté művészeti vezető, karmester bevallása szerint (az interjú ITT érhető el) a sorozattal, az "új műsorpolitikával" az a cél, hogy a fiatalabb korosztályt (meglepő, de a "fiatalok" alatt a 30-40 éveseket érti, akik nem feltétlenül érdektelenségből nem járnak koncertekre – Sz.D.) is közelebb hozzák a komolyzenéhez.

Ennek köszönhető egyrészt az Óbudai Danubia Zenekar új helyszínválasztása, a BMC, amely olyan, mint maga a zenekar: friss, fiatalos, egyszerű és kicsit underground-os környezet, másrészt a Mozart-sorozat plakátja, mely figyelemfelkeltő, mégis ízléses.

Viszont – ha csak ezt az estét nézzük – a műsor koncepciójában már nem fedezhető fel ilyen átgondoltság. Eckhardt Gábor művek közötti kommentárjai megszakítják az est menetét. Aki ért a zenéhez, nem ilyen "középiskolás fokon" szeretne tájékozódni Mozartról és zenéjéről. (Ha úgy tartja kedve, elolvassa az életrajzot vagy a művek keletkezésének történetét egyéb fórumokon.) Másik megoldás, ha a mondandó kivonatos szövegét kézbe adják.

Ha pedig valaki nem ért a zenéhez vagy nem ismeri különösebben Mozartot, neki miért éppen a (tényleg méltatlanul) keveset játszott Mozart-darabokkal kéne először megismerkednie? Választani tudni kell.

Továbbá a basszusáriákat nagyszerűen kiegészítette volna egy női hang, egy-két duett stb. S hogy hova fért volna be? Például a C-dúr szimfónia helyére.

Összegzésképpen tehát korántsem az előadókkal volt a probléma, sokkal inkább a koncepcióval, a műsorral. A kommentálás a tényleg fiatal korosztály esetében lett volna rendjénvaló - akiket csak elszórtan láttam a nézőtéren.



A műsoron:

Mozart - Ember
2014. február 23. Budapest Music Center

Az Accord Quartet és az Óbudai Danubia Zenekar közös hangcersenye

Közreműködik: Cser Krisztián (ének), Járdányi Pál (nagybőgő)

Idomeneo - nyitány
Cosi dunque tradisci
Per questa bella mano
Idomeneo - balettzene (részletek)
Alcandro, lo confesso... Non só d'onde viene
Io ti lascio, oh cara, addio
C-dúr szimfónia no. 25

A képek forrása:

Cser Krisztián: http://www.krisztiancser.com/hu/galeria/portre/72
Járdányi Gergely: http://www.jardanyi.hu/j.g.html