A filmtörténet eddig kiváltképp esztétikailag cizellált, kor- és stílushű Henry James-feldolgozásokkal kényeztette a nagyérdeműt. A lélektani realizmus elmés nyelvművészét különösen a ’90-es évek vette hátára, és röpítette költői-festői magaslatokba, megszülvén olyan mozgóképi műalkotásokat, mint az Egy hölgy arcképe (1996), a Washington Square (1997), A galamb szárnyai (1997) vagy éppen a következő évezredbe átnyúló Az aranyserleg (2000).

Nem volt minden előzmény nélküli ez a hirtelennek tűnő divathullám, mert – amellett, hogy külhoni TV-csatornák számtalan formában és stílusban adaptálták már a szerzőt, szinte felsorolni is nehéz – korábbi népszerű, hazánkban is bemutatott példák (Az örökösnő – 1949, Európaiak – 1979, A bostoniak – 1984) is igazolták, hogy Henry James-regényhez nyúlni bár rendezőt próbáló, de hálás, szép feladat, mely megtermi a maga szemrevaló gyümölcseit.

Az író ismertségének és olvasottságának növeléséhez a rendezők közül leginkább James Ivory (Európaiak, A bostoniak, Az aranyserleg), Jane Campion (Egy hölgy arcképe), Agnieszka Holland (Washington Square) és Iain Softley (A galamb szárnyai) járult hozzá, és mintegy két évtizedre markánsan meghatározta Henry James regényeinek filmvásznon tükröződő drámaian romantikus értelmezését. Közismert rendezők közül eddig talán csak François Truffaut próbálkozott említésre méltó modernista James-átirattal a Zöld szoba című film forgatása kapcsán, melyben az író egyik novelláját dolgozta fel.

A David Siegel és Scott McGehee rendezőpáros által forgatott Maisie tudja című produkció már-már szemérmetlenül feszegeti az adaptáció határait. Eme gesztusa közepette elviekben Henry James azonos című, 1897-ben megjelent regényéhez nyúl vissza, ám sem stílusban, sem időbeliségében nem követi azt (ez persze önmagában nem is lenne probléma), de még a történet- és karakterábrázolás tekintetében is alig. A kapcsolódási pont mindössze a koravén Maisie, a regény és a film világában, gondatlan szülei és szülőpótlékai között egyaránt őrlődő kislány, kinek jelenkori története egyszerre édesbús és mélységesen visszataszító, mindemellett filmi produktumként kicsit középszerű.

Nem ismeretlen szokás hogy egy-egy filmadaptáció eredeti közegéből gyökerestül kitépve tálalja történetét, ám kurázsit, felkészültséget és kiemelkedő kreativitást kíván ez a megoldás attól a filmes alkotótól, aki belevág az átlagon felüli módon elrugaszkodó és szabad irodalomértelmezésbe. David Siegel és Scott McGehee megoldja a házi feladatot, némely, szociálisan valóban érzékeny jelenettel még túl is teljesíti a modernizáló szándék ellenére olvasónaplóként funkcionáló műértelmezést, az egyszerűsítésből mégis lebutítás, a hozzápakolt líraiságból pedig sajnálatos giccs kerekedik a végére.

Maisie (Onata Aprile) szülei, a drogos múltú rockénekesnő, Susanna és öltönyben kelő-fekvő, önelégült exférje, Beale, akik felváltva tesznek a szerencsétlen, kutyaszemű gyermek fejére, csak sztereotipizált anyázásokban tudnak kommunikálni. A hol nyílt (Suzanna), hol burkolt (Beale) szemétkedések gyakorlása közben nem csak a karakterek, hanem maguk a színészek is el-elvéreznek, Julianne Moore végképp, de Steve Coogan sem marad szárazon, bár ő azért elegánsabban próbálkozik teljesíteni, Moore csak amolyan görcsösen. Ezt a filmet nem is ők viszik azonban, hanem a zseniális Onata Aprile, aki méltó Henry James eredendően intelligens és a gyermekek szokatlan kreativitásával gondolkodó Maisie-jéhez, még akkor is, ha a jelenkori kislánynak már semmi köze elődje jelleméhez. A Siegel-McGehee páros által kreált Maisie az idealizált boldogságot vegytisztán szép és jó nevelői, Margo (Joanna Vanderham) és Lincoln (Alexander Skarsgard) oldalán találja meg, ez a megoldás pedig valóban értékes szcénákkal és kellemesen megkomponált képekkel ajándékozza meg a filmet, annak ellenére, hogy annak zárójeleneteit abszolúte hazavágják a tobzódó felhőtlenség képei.

Nehezen elfogadható tény, hogy Henry James pszichológiai érzéke, rendhagyó perspektívaváltásai, valamint stílusos, változatos és bravúros írói nyelve nem könnyen ültethető át, regényei lecsupaszításával nemes egyszerűséggel elveszik a lényeg. Mindezen irodalmi hiperelitista következtetés azonban senkinek nem jutna eszébe, ha tűpontos, következetes darab kerülne szemünk elé, mely nem csupán megmutatja, hanem ki is bontja lehetőségeit. A rendezőpáros szóban forgó produkciója adaptációként azért zötyög, ahelyett, hogy suhanna, sőt szárnyalna, mert ez a Maisie már nem tudja (nem is akarja tudni), ki volt Henry James és mitől is társul hozzá annyi nívós stílussajátosság, így a vele való kapcsolat inkább kínos, mint felemelő egy közepesre megfabrikált film számára, mely az íróval kierőszakolt reláció hiányában egész jól állná a sarat. Elég lett volna, ha szimplán őszinteségét, gyermekiségét domborítja. De Maisie sajnos ezt már nem tudja.

Maisie tudja / What Maisie Knew
Színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 99 perc, 2012
Rendezők: David Siegel és Scott McGehee
Író: Henry James
Forgatókönyvírók: Nancy Doyne és Carroll Cartwright
Szereplők: Onata Aprile, Julianne Moore, Steve Coogan, Joanna Vanderham, Alexander Skarsgard
Bemutató dátuma: 2014. február 20.
Forgalmazó: PARLUX Entertainment