színház
2014. 02. 24.
Egy felakasztott prosti fényképe
Gothár-rendezés a Kamrában
"Te is csak a halottakat tudod szeretni!", avagy egy fénykép görbe tükrében lelkünk sötét zugai is életre kelnek. De tudunk-e aztán az efféle "szörnyekkel" bármit is kezdeni? Rubin Szilárd Aprószentek című regénytorzója sajátos prizma-bontásban: az Ahol a farkas is jó című új darab a Katona József Színház Kamrájában.
Sajátos és merész kísérlet egy regényt dramatizálni. Azonban Gothár adaptációja a Rubin-szöveggel nem is tesz kísérletet erre. Legalábbis nem abban az értelemben, ahogy ezt elvárhatnánk tőle, azaz ne műnemi értelemben vett drámát várjunk, azt most nem kapunk, cserébe a drámaiság drámája születhet meg bennünk.
Rubin a gyilkosságokért kivégzett Piroska történetét nyomozza, egy pillanatra sem objektív távolságtartással. A megszállott szerelmes megszállottan nyomozó figurájának rajongó érzékletességét vegyítve a narrátorhoz passzoló tárgyilagosnak ható történetmeséléssel. Nehéz, sokrétegű és ambivalens karaktert kell formálnia, és ügyesen meg is birkózik ezzel a feladattal. A darabvégi kifakadása pont ezért tud magától értetődően hiteles lenni, amikor Farkas főtörzsőrmester (Kovács Lehel) összegezve a nyomozás eredményeit, vaskos iratköteget ad át neki, de a szerelemtől elvakult "oknyomozó" a prózai realitás tényeivel nem tud mit kezdeni.
Rubin számára ez egy mese, a gyermekkori Piroska és a farkasnak a meséje. Gothár varázsosan tartja fenn ezt a mesemiliőt például a Rubin gyerekkori lóverseny-táblajátékának a folyamatos újbóli és újbóli szerepeltetésével, ahol a lovak előrehaladásának patazaja egyben az idő kérlelhetetlen előrehaladását jelző metronóm.
Ebben a mesében Borbély Alexandra Jancsó Piroskája sokkal inkább esendő, már-már infantilis áldozathős, mintsem hidegvérű kéjgyilkos. Ez a Piroska egészen közeli és szinte fenntartás nélkül szerethető lesz is egyben. Tolla alól kikerülő, vallomásával teleírt papírlapok szinte fölfelé szállnak, esdeklően, bocsánatban reménykedve, egy gyermekhez illő, áttetsző őszinteséggel.
Mert ebben a rubini, megszállottan hinni akaró mesében mindenki, még ha menthetetlenül is, de esendő és emberi. Itt Piroska anyjának, Jancsó Borbálának (Pelsőczy Réka) elhisszük ezt az életbe való belefásultságból eredő állatiságot, ahogyan beleordítja a színpad deszkáiba a lánya megerőszakolásában való tevőleges segédkezését. Ordítása maga az elállatiasult emberség. Mert itt Kovács Lehel főtörzsőrmestere sem tud jó állami hivatalnok módján csak objektíven nyomozni. Játékában megértjük, hogy a törökszentmiklósisága nem csupán a születési hely azonosságában, hanem sokkal inkább a sorsközösségben gyökeredzik.
A darab története a nézők között is zajlik. Szó szerint is. Hisz hol az egyik, hol a másik szereplő kér meg minket, hogy álljunk fel, vagy épp a darabban játszó rendőrök, a hullák után kutatva, vagy épp a helyszíni tárgyalás nézőtéri részen megtartott volta miatt állítanak fel, küldenek arrébb. Mindez hol vicces, hol szokatlan, hol kellemetlennek is hathat, és talán hat is. Néha pedig pár perc erejéig, a széksorok közé ékelt asztalkákon felgyulladnak a sötétbordó ernyőjű hangulatlámpák, ezzel ültetnek be minket minden átmenet nélkül a játéktér éjszakai mulatójának asztalai közé. Vagy épp a bitófán logó Piroska lábai himbálóznak a fejünk fölött.
Félreértés ne essék: értem az intencióját ezeknek a megoldásoknak, bár néha soknak érezni őket. Mert itt Gothár nem is annyira egyfajta dokumentarista színjátszás kedvéért mozdítja el és ki a nézőt a székkényelemből, hanem mintegy Rubin "mellé állít" ezzel, azaz a történet megértését, a történet magunk számára való "megérkeztetését" hívja életre. Mintha azt kérné, hogy "lásd te magad úgy ezt a Jancsó Piroskát, ahogy én, Rubin látom, illetve úgy, ahogy az ő története a maga közvetlen, sokkoló erejével hat."
A zárójelenetben az üvegfal mögött, mint egy keretben lévő kép üveglapja mögött, Rubin a Grimm-mese utolsó mondatait olvassa épp fel, mert a Piroska és a farkasnak ebben a változatában még a kéjgyilkos farkas is jó. Mintegy kihangosítva és felkiáltó jelek közé téve: Jancsó Piroska bűnössége, szeretetre képtelen, aberrált kéjgyilkosságokig "fejlődő" személyisége nem csupán egy teljesen eltorzult emberi viszonyrendszer látleletének tudható be.
Ebben a rubini, Németh Gábor és Gothár Péter által megírt olvasatban a regénytorzóból sok apró, felvillanó képszilánk lesz. Erre csak ráerősít az, hogy a Kamra színpadképe is inkább valami elkülönültséget, fragmentáltságot sugall eleve azáltal, hogy szinte részben vagy épp teljesen elkülönítődnek egymástól ezek a játszóterek.
Nem színpadi dráma. Még csak nem is dramatizált próza. Sokkal inkább egy olyan jelenetfüzér, ami aztán egy koherens egységgé képes mégis összeállni. Ám ezt az eggyé válást nem a narrálás egymás utáni linearitása okozza, hanem annak a fajta csillapíthatatlan megszállottságnak a színházi közegben való továbbéltetése, ami a regénytorzó lüktetésének is a sajátja. Elemi erővel sokkoló. Költőien sematizált. Olyan, mint egy szerelmes pillantás egy felakasztott prosti fényképére.
Németh Gábor és Gothár Péter: Ahol a farkas is jó
Készült Rubin Szilárd Aprószentek című regénye alapján.
Szereplők:
Borbély Alexandra
Keresztes Tamás
Kovács Lehel
Mészáros Béla
Pelsőczy Réka
Rezes Judit
Díszlet: Gothár Péter
Háttérképek: Csíkszentmihályi Berta
Jelmez: Tihanyi Ildi m.v.
Dramaturg: Mocsányi Géza m.v.
Rendező: Gothár Páter
Bemutató: 2014. február 14.
Katona József Színház, Kamra
Fotó: Dömölky Dániel
Rubin a gyilkosságokért kivégzett Piroska történetét nyomozza, egy pillanatra sem objektív távolságtartással. A megszállott szerelmes megszállottan nyomozó figurájának rajongó érzékletességét vegyítve a narrátorhoz passzoló tárgyilagosnak ható történetmeséléssel. Nehéz, sokrétegű és ambivalens karaktert kell formálnia, és ügyesen meg is birkózik ezzel a feladattal. A darabvégi kifakadása pont ezért tud magától értetődően hiteles lenni, amikor Farkas főtörzsőrmester (Kovács Lehel) összegezve a nyomozás eredményeit, vaskos iratköteget ad át neki, de a szerelemtől elvakult "oknyomozó" a prózai realitás tényeivel nem tud mit kezdeni.
Rubin számára ez egy mese, a gyermekkori Piroska és a farkasnak a meséje. Gothár varázsosan tartja fenn ezt a mesemiliőt például a Rubin gyerekkori lóverseny-táblajátékának a folyamatos újbóli és újbóli szerepeltetésével, ahol a lovak előrehaladásának patazaja egyben az idő kérlelhetetlen előrehaladását jelző metronóm.
Ebben a mesében Borbély Alexandra Jancsó Piroskája sokkal inkább esendő, már-már infantilis áldozathős, mintsem hidegvérű kéjgyilkos. Ez a Piroska egészen közeli és szinte fenntartás nélkül szerethető lesz is egyben. Tolla alól kikerülő, vallomásával teleírt papírlapok szinte fölfelé szállnak, esdeklően, bocsánatban reménykedve, egy gyermekhez illő, áttetsző őszinteséggel.
Mert ebben a rubini, megszállottan hinni akaró mesében mindenki, még ha menthetetlenül is, de esendő és emberi. Itt Piroska anyjának, Jancsó Borbálának (Pelsőczy Réka) elhisszük ezt az életbe való belefásultságból eredő állatiságot, ahogyan beleordítja a színpad deszkáiba a lánya megerőszakolásában való tevőleges segédkezését. Ordítása maga az elállatiasult emberség. Mert itt Kovács Lehel főtörzsőrmestere sem tud jó állami hivatalnok módján csak objektíven nyomozni. Játékában megértjük, hogy a törökszentmiklósisága nem csupán a születési hely azonosságában, hanem sokkal inkább a sorsközösségben gyökeredzik.
A darab története a nézők között is zajlik. Szó szerint is. Hisz hol az egyik, hol a másik szereplő kér meg minket, hogy álljunk fel, vagy épp a darabban játszó rendőrök, a hullák után kutatva, vagy épp a helyszíni tárgyalás nézőtéri részen megtartott volta miatt állítanak fel, küldenek arrébb. Mindez hol vicces, hol szokatlan, hol kellemetlennek is hathat, és talán hat is. Néha pedig pár perc erejéig, a széksorok közé ékelt asztalkákon felgyulladnak a sötétbordó ernyőjű hangulatlámpák, ezzel ültetnek be minket minden átmenet nélkül a játéktér éjszakai mulatójának asztalai közé. Vagy épp a bitófán logó Piroska lábai himbálóznak a fejünk fölött.
Félreértés ne essék: értem az intencióját ezeknek a megoldásoknak, bár néha soknak érezni őket. Mert itt Gothár nem is annyira egyfajta dokumentarista színjátszás kedvéért mozdítja el és ki a nézőt a székkényelemből, hanem mintegy Rubin "mellé állít" ezzel, azaz a történet megértését, a történet magunk számára való "megérkeztetését" hívja életre. Mintha azt kérné, hogy "lásd te magad úgy ezt a Jancsó Piroskát, ahogy én, Rubin látom, illetve úgy, ahogy az ő története a maga közvetlen, sokkoló erejével hat."
A zárójelenetben az üvegfal mögött, mint egy keretben lévő kép üveglapja mögött, Rubin a Grimm-mese utolsó mondatait olvassa épp fel, mert a Piroska és a farkasnak ebben a változatában még a kéjgyilkos farkas is jó. Mintegy kihangosítva és felkiáltó jelek közé téve: Jancsó Piroska bűnössége, szeretetre képtelen, aberrált kéjgyilkosságokig "fejlődő" személyisége nem csupán egy teljesen eltorzult emberi viszonyrendszer látleletének tudható be.
Ebben a rubini, Németh Gábor és Gothár Péter által megírt olvasatban a regénytorzóból sok apró, felvillanó képszilánk lesz. Erre csak ráerősít az, hogy a Kamra színpadképe is inkább valami elkülönültséget, fragmentáltságot sugall eleve azáltal, hogy szinte részben vagy épp teljesen elkülönítődnek egymástól ezek a játszóterek.
Nem színpadi dráma. Még csak nem is dramatizált próza. Sokkal inkább egy olyan jelenetfüzér, ami aztán egy koherens egységgé képes mégis összeállni. Ám ezt az eggyé válást nem a narrálás egymás utáni linearitása okozza, hanem annak a fajta csillapíthatatlan megszállottságnak a színházi közegben való továbbéltetése, ami a regénytorzó lüktetésének is a sajátja. Elemi erővel sokkoló. Költőien sematizált. Olyan, mint egy szerelmes pillantás egy felakasztott prosti fényképére.
Németh Gábor és Gothár Péter: Ahol a farkas is jó
Készült Rubin Szilárd Aprószentek című regénye alapján.
Szereplők:
Borbély Alexandra
Keresztes Tamás
Kovács Lehel
Mészáros Béla
Pelsőczy Réka
Rezes Judit
Díszlet: Gothár Péter
Háttérképek: Csíkszentmihályi Berta
Jelmez: Tihanyi Ildi m.v.
Dramaturg: Mocsányi Géza m.v.
Rendező: Gothár Páter
Bemutató: 2014. február 14.
Katona József Színház, Kamra
Fotó: Dömölky Dániel
Szerzők
-- Csatádi Gábor --
További írások a rovatból
színház
Az ember, aki elvesztette az időt című előadás a Vígszínházban
Más művészeti ágakról
irodalom
Kritika Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című kötetéről
gyerek
art&design
Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához