PRAE.HU: Repertoárod a kora barokktól a kortárs zenéig terjed. Tudnál mégis kedvenc zeneszerzőt vagy korszakot említeni?

Kedvenc zeneszerzőm, korszakom az, amit éppen éneklek, amivel épp foglalkozom. De ha muszáj lenne választanom, akkor a barokkot említeném. Barokk zenét majdnem mindig szívesen hallgatok, míg a többihez speciális lelkiállapot szükséges. Ezenkívül a romantikus zenét is nagyon szeretem és Mozartot is szívesen éneklek.

Szerencsére sokfajta korszakban kipróbálhattam magam - együttesben és szólóban -, ahol a reneszánsz dalokkal is közelebbi viszonyba kerültem. Egyébként tényleg nem tudnék semmit sem kiemelni.



PRAE.HU: Úgy gondolod, hogy a későbbiekben is ilyen széles lesz a palettád?

Sőt, egyre szélesebb. A barokk zene könnyen belém ivódott, Mozartot, Verdit mindig is szerettem. Wagner az, akivel az elején kicsit nehezen birkóztam meg, de most már egyre jobban kedvelem őt is. Bartókot pedig azért kedvelem különösen, mert kedvenc operámat írta. Mivel nyitott vagyok, csak tágulhat a kör...



PRAE.HU: Az Operaház közönsége nemrég a Spiritiszták című Selmeczi György darabban láthatott orosz hercegként, a Müpában pedig Mozart Titus kegyelmének Publiusaként léptél színpadra.

A Spiritiszták hagyományos "operai" darab volt (díszlettel, kosztümökkel, színészi játékkal), míg a Mozart-darab oratorikus előadásban lett színpadra állítva. Melyik nehezebb: mozogni, gesztikulálni és úgy énekelni, vagy "csak" állni és énekelni?

Itt az a speciális helyzet állt elő, hogy mind a kettő opera. Ha koncertszerűen adunk elő egy operát, akkor nyilván kevesebb eszköz áll rendelkezésünkre, mintha megrendeznénk. Időben is teljesen más volt a kettő, hiszen a Spiritisztákra rendes, hat hetes próbaidőszakunk volt, míg a koncertre sokkal kevesebb idő jutott.

A nehézséget az okozza, hogy azzal, hogy ha egy operát a koncertterembe visznek, sok emberben hiányérzetet kelthet, hiszen nincs megrendezve. Így viszont lehetőség nyílik csak a zenére koncentrálni.

Magyarországon egyébként először adtuk elő korhű hangszerekkel a Titust. Tehát az itthon még ismeretlen, új hangzás lehet (remélem), hogy kárpótolta a hallgatókat. A lényeg az volt, hogy úgy szólaljon meg az opera, ahogy Mozart korában szólalt meg.

Modern hangszerekkel játszva, amilyen formában az Operaház közönségének már ismerős lehet, talán nagyobb hiányérzete lett volna a hallgatóknak.

PRAE.HU: Mit gondolsz, van még hova fejlődnöd?

Persze, mindig van. A jó pap holtig tanul. Úgy érzem, nem szabad megállni. Remélem, sok új szerepem lesz, hiszen egy új szerep más és más dolgokat hív elő az emberből, és nemcsak az éneklés szempontjából.



PRAE.HU: Ezt a fejlődést Magyarországon, vagy inkább külföldön tudnád elképzelni?

A külföld olyan szempontból kerülhet nálam képbe, hogy az ember nyilván vágyik arra, hogy neves helyeken kerüljön színpadra, és érdekes dolog lehet nem a szokásos emberekkel zenélni.

Persze itthon nagyon szeretek énekelni, de jó néha kitekinteni, és mondjuk egy Metropolitanba, egy Carnegie Hallba vagy Wagner kapcsán Bayreuth-ba látogatni. Ezek az előadóművészet fellegvárai, a szakmai presztízsük óriási.

Meg kell becsülni az itthoni nagyszerű karmestereket, rendezőket, kollégákat, akikkel nagyon szeretek a Házban és a koncerteken együtt énekelni, de semmitől nem zárkózom el. Remélem, hogy továbbra is ilyen ütemben kapok új szerepeket, hiszen az mindig fejlődésre ad lehetőséget.

PRAE.HU: Mit gondolsz, hogy jut ma oda egy fiatal, hogy operát énekeljen és azt ne tévés tehetségkutatókban, hanem operaházakban tegye?

Ez emberfüggő. Ha valaki nem olyan lelki alkatú, az úgysem fog az operaházban kikötni. Van, aki itt is, ott is próbálkozik, de azért elég más a kettő.

Az operaházban való éneklés nagyon komplex dolog. Nálunk elengedhetetlen a színészi játék, és mikroport, erősítés nélkül éneklünk, élő közegben, nem zenei alapra.

Nem mondom, hogy könnyű az alapra éneklés, de azért azt gyorsan meg lehet tanulni. Nálunk meg mégiscsak minden élő, és egy adott szituációban tudni kell énekelni, nem segít a technika. Túl kell énekelni a zenekart, a hangnak át kell jönnie a színpadról a nézőtérre. Szóval ez nem úgy van, hogy valaki ezt vagy azt választja, hanem van egyfajta adottság, ami vagy van valakiben, vagy nincs.

PRAE.HU: Lehet ma egy percnél tovább sztár valaki az operaszínpadokon? Születnek vagy ismersz olyan operaénekeseket, akikről majd évtizedek múltán is megemlékezünk?

Bízom benne, hogy vannak ilyenek. Én a fokozatosság elvét vallom. Az, hogy ki sztár vagy ki nem, médiafüggő, meg persze az is, hogy ki megy ebbe bele. De tény, hogy nagyon gyors lett ez az ipar is. Persze külföldön divat a sztárcsinálás...

Szerintem mindenkinek a maga útját kell járnia. Valakinek jó az, ha gyorsan jut el a pálya csúcsára és pár évig van csak ott, de alapvetően az a legjobb, ha az ember a saját tempójában tud haladni. Csak ekkor lehet elérni valamit. Egyre jobban kell teljesíteni, és persze fontos az egyéniség...

Én abban reménykedek, ha jó valami, akkor az maradandó, arra kíváncsiak az emberek. Maga a sztárság nem érdekel, inkább az, hogy jól csináljam amit csinálok. Ha erről többen tudnak, az persze jó. Remélem, hogy rólam évtizedek múlva is fognak majd hallani, beszélni.

PRAE.HU: Kik azok, akik a legnagyobb hatással voltak zenei munkásságodra?

Először természetesen a gyerekkort és a szülőket kell említenem. Zenészcsaládba születtem, sokat hallgattunk operát, klasszikus zenét. Aztán volt egy szembefordulás, amikor én mást akartam, de a zenei vonal genetikailag belénk van kódolva (az apa, Cser Miklós és az öccs, Cser Ádám egyaránt karmester – Sz.D.).

Nagyon kalandosan jutottam el a zenészi pályára, hiszen eredendően nem annak készültem. Voltak kóruskarnagyok, akik hatottak rám: például Szegeden a Bartók kórusban Rozgonyi Éva néni, s később, amikor magánéneklésbe kezdtem, a tanáraim voltak rám nagy hatással. Az énekesek közül Boris Christoffot említeném, itthonról pedig Polgár Lászlót, akitől volt szerencsém tanulni is.

Gregor Jóskával baráti, kollegiális viszonyban volt a család, vele is alkalmam nyílt énekelni. A nagy sztárok közül Placido Domingót említeném, akit bár személyesen nem ismerek, de figyelemmel követem a pályafutását. A jó karmesterek, zenekarok is inspirálnak...

PRAE.HU: Ha nem zene, akkor ki a példaképed?

Schumacher sporthoz való hozzáállását, akaraterejét nagyra becsülöm. Valahol az éneklés is olyan, mint egy sport.

PRAE.HU: A Budapest Music Center (BMC) február 23-ai Mozart estjét kinek ajánlod? A fiataloknak, akik ritkán hallható Mozart-darabokkal szeretnének találkozni, vagy a szenvedélyes rajongóknak, akik a mester új oldalát szeretnék megismerni?

Itt az a szerencsés helyzet állt elő, hogy Mozartot sokan szeretik, zenéje befogadható, állítólag gyógyhatású, ezért mindenkinek csak ajánlani tudom.

Az est specialitása az lesz, hogy Magyarországon tényleg ritkán hallott áriákkal lehet majd találkozni. Létezik egy CD ilyen áriákkal - ha jól emlékszem - még Gregor József előadásában, de alapvetően nem szokás ezeket énekelni.

A különlegességre vágyóknak is csemege lesz: fiataloknak, időseknek, kortól függetlenül. A garancia Mozart, amihez próbálok felnőni.

Tényleg nehezek ezek a koncertáriák, úgyhogy nagy kihívás számomra...

PRAE.HU: Az este az oratorikus vagy a hagyományos (színészi játékkal és kosztümmel fűszerezett) előadást követi majd?

Ez oratorikus lesz. Olyan koncertáriák, amelyek vagy operából vett részletek, vagy operaszituációt tartalmazó áriák. Szóló koncertáriák lesznek, csak én fogok énekelni, nem sok lehetőség lesz a játékra. Persze a hangommal fogok játszani, s a szituációt megteremtem. A Danubia Zenekar fog játszani az este, tolmácsolásukban a C-dúr szimfónia is hallható lesz.



PRAE.HU: Melyik a kedvenc Mozart-szereped?

Az egyik kedvencem Leporello figurája, tavaly énekeltem az Erkel Színházban. Most a Kormányzót formálom meg Miskolcon. Eleve az egész Don Giovanni nagyon tetszik, úgyhogy remélem egyszer Giovanni szerepébe is belebújhatok.

Külön izgalmas dolog egy operában több szerepet is énekelni, hiszen mindig más szempontból láthatom a művet. Például most is más: Miskolcon én vagyok az a félelmetes figura, akitől tavaly rettegtem az Erkelben.

Most a Figaro házassága címszerepére készülök, remélhetőleg ez is majd a kedvenceim közé sorolódik. Már most is szeretem, de azért más lesz az, amikor színpadon is előadom. Mozartot mindig jó énekelni.

PRAE.HU: Szerinted az est miért Mozart: Ember címet kapta?

A címet nem én adtam, bár elgondolkoztam rajta. Arra jutottam, hogy az áriák szövege és érzelmi töltete nagyon emberi, ránk jellemző dolgokat mutat be, például a szerelmet vagy a féltékenységet. Talán azért adták neki ezt a címet, mert az összes ária erről szól, a férfi-női kapcsolatról. Ezek az érzelmek sem állatoknál, sem magasabb rendű lényeknél nem fordulhatnak elő, kizárólag emberi jellemzők.

Egyébként egy sorozat harmadik állomása lesz (az első kettő Mozart: Gyermek; Amadé: Isten – Sz.D.).



PRAE.HU: Mit gondolsz Mozartról mint emberről?

Szerintem örült bohém volt, és az a legfélelmetesebb, hogy én már túléltem Mozartot, és csak most tudom elénekelni azokat az áriáit, amelyeket nagyon fiatalon írt, amikor én még sehol nem voltam. És hozzá képest most sem vagyok sehol.

Mindig megdöbbenek azon, hogy milyen fiatalon, 35 éves korában halt meg. Még akkor is, ha más volt akkor a lépték, mert 50 évesen már öregnek számított valaki.

Élvezte, élte az életet, kapott egy óriási tehetséget, aminek talán nem is volt teljesen a tudatában. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy valami belső késztetés folytán írta le azokat, amiket leírt, de ehhez nem társult neki rendes élet, mindig próbált kitörni a polgári életből (bár volt felesége). Szóval valahogy a kettősség is megvolt benne.

Zenéje letisztult és formateremtő. Egyszer egy róla írt dolgozatom kapcsán jöttem rá, hogy Mozart soha nem írt le rossz hangot. Volt egy korstílus, ahogy akkor "kellett" zenét írni, de ő ezt nem kötelességből tette, hanem mert neki ezek a formák zsigerből jöttek, egységes és tökéletes lett minden, amit írt.

Ő úgy alkotott maradandót, hogy nemcsak érzelmileg érint meg a zenéje, hanem a stílusa, a formája zeneelméletileg is tökéletes. Mozart zseni volt.