Az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszéke a Kepes Intézetben, a névadó festményei között rendezte meg szimpóziumát, mely a sokatmondó A természet szerepe a kortárs művészetben címet kapta. Bár a hirdető szórólap tanúsága szerint építészet, képzőművészet és teória hármasa adta a keretet az eszmecseréhez, a folyamatos átmenet e három érdeklődési irány között még az esemény hármas tagolásával sem tette lehetővé, hogy külön diszciplínákra osszuk szét a kérdésirányokat. Az elméleti szekció előadásai például nem keretet, sokkal inkább következtetéseket soroltak, miközben a természet fogalmát építészet, képzőművészet, illetve ezek reflexív mozzanatai felől ragadták meg.
György Péter a fogalom politikai kontextusa(i) alapján ítélte eleve konstrukciónak a természet kategóriáját. Ez a figyelmeztetés több – korábban vagy később megszólaló – előadó számára rövid magyarázatul szolgált arra a kérdésre, miképp is kell felfognunk a minduntalan kiindulópontként kezelt természetet. Maga a természet legalábbis szinte mindegyik prezentációban problémaként, nem pedig adottságként szerepelt – ám sok esetben olyan előfeltételként melyet hallgatólagosan ismertként tételezünk. Ha – ahogy a neves esztéta hangsúlyozta – a természetnek nincs tudata, a róla való tudásunk csakis kulturálisan konstruált lehet, ennélfogva az ezt követő organikus, illetve a vele szembehelyezkedő szerkesztett felfogás közötti választás mindig politikai kell, legyen. A felhozott művészeti példák ennek megfelelően a modernitás különböző előfeltevéseit bontják le, ám kérdéses, nem inkább filozófiai-e a döntés, ami maga is egyfajta történeti sematizmussal kapcsolható egybe.
Széplaky Gerda – akié a szervezés érdeme is – e szekcióban elhangzott előadása képző- és építőművészet átmeneteit pontosan ezen ismerős esztétikai mintázat alapján bontotta ki. Bár Jean-Luc Marion észrevételeire alapozott gondolatmenetében, a 18–19. század fordulóján lezajlott felvilágosodás–romantika viszonyrendszerében is elhelyezhető az, amit Ekler Dezső épületei kapcsán a természetről kiemelt. A természet ártatlan adottsága és az ehhez mért artisztikus viszony végigkíséri a napnyugati gondolkodás történetét (fontos eseményeit az előadó ismertette is), de az európai kontinensen a lényeges mozzanatok főként Rousseau-nak és a kérdésfelvetéseire sajátos válaszokat adó német idealizmusnak a párbeszédében (félreértéseiben) váltak egymásnak feszülően karakteressé. A szimpózium főbb problémafelvetései vélhetően ezért kérdezték újra meg újra szinte ugyanazt, persze különféle nézőpontokból és eltérő szinteken. Emiatt sajnálatos, hogy pont e korszak(ok) reflexiója maradt el, mert a kortársi pozíciók megértéséhez a természetfogalom és társult koncepcióinak romantika korabeli diszkurzusa legalább annyira része, mint a politikaiként színre vitt döntések elgondolása.
Ekler Dezső – noha maga is az alkotói tevékenységre erősen teoretikus válaszokat megfogalmazó művészként volt több esetben is megidézve – expozéjában konkrét példák segítségével emelte hallgatósága elé a natúra sokféle artisztikus interpretációját. Kiindulásában, hogy ti. az építészetet nyelvként fogjuk fel, melyben a természet metaforáiról kell tudomást vennünk, újabb diszciplináris határátlépést javasolt: képző/építőművészet és irodalom között (melynek  szintén nyelvben gondolkodó bölcselet lenne az áthidaló eleme). Radikálisan továbbgondolva felvetését, nem a természet és műviség közötti választás a fontos, hanem annak belátása, hogy a természet voltaképp mindig is emberi konstrukciók eredményeképp létezik. (Ez esetben persze sosem természetes.)
A képzőművészeti szekcióként nevesített délutáni időszak legszubjektívebb előadása Bukta Imréé volt, mely jelző semmi esetre sem negatív. A természeti környezet ezen felszólalás tanulsága szerint is művészetként leplezhető le, amennyiben ilyesféle döntésünk van. A naturális "ártatlanság" ekképp illúzió, bár tetten érhető, sőt maga a természet alkotóművészként, s nem csupán művészi produktumként is felfogható. Az építész Gunther Zsolt is ezt hangsúlyozta korábbi előadásában, hiszen a természet voltaképp maga is megformálás. A táj eleve esztétikai terminus, melyet használunk, de nem vagyunk tisztában vele, pontosan mire is használjuk.
A használat alapján végiggondolt természetdefiníció több előadásban adott alapot az áttekintésre. Erőss István és Balázs Péter konkrét képzőművészeti példákon keresztül mutatta be a természet installációjára vonatkozó kísérleteket, melyekben nemcsak a vizuális elrendezés, de az anyagi, érzéki tapasztalatot mozgósító mozzanatok is tevékeny résztvevőkként szerepeltek. Turányi Bence és Batár Zsolt a fényképek és épületek egymásra ható, de egyben természetet is kijelölő viszonyára koncentrált, de a fotó sajátos köztes szerepét emelte ki Gyenis Tibor is, mivel a kép a természet (vagy az általa előirányzott környezet) alakításában nagyon is érdekelt. Az építészettörténész Simon Mariann és a művészettörténész Sturcz János előadásai is értelmező kapcsolatba léptek egymással, mikor az "ártatlan tekintet" természetszemléletét minduntalan többszörös (művészi) közvetítéssel leleplezhetőként mutatták be. A természettudomány Sturcznál eleve a használati szempontokra koncentrál, Simonnál pedig a mimézis lehetetlensége kapcsán bukkan fel annak igénye, hogy a természet artisztikus konstrukcióit voltaképp a fogalom, s nem pedig e fogalommal társított tapasztalat eredőjeként ismerjük (f)el.
A kiindulópontként, hívószóként megidézett természet akár fenomenologikusan, akár hermeneutikusan alkotott, nem teremtett alakzatként tárult fel e szimpózium során. Remek környezetet szolgáltatott ehhez a Kepes Intézet, melyben épp Ekler Dezső alkotásainak fényképeiből nyílt kiállítás. Amennyiben pedig mindezek szerint a natúra utánzása vagy kiegészítése nem is, de a létrehozása műv(ész)i feladat, számolnunk kell azzal is, hogyan képes a természet eseményszerűen, nem statikus, példaadó háttérként, hanem performatív, tapasztalati közegként mégiscsak alapjául szolgálni a művészeteknek. Remélhetőleg ennek kérdőre vonása is elérkezik egy következő ülésszak keretein belül.

A természet szerepe a kortárs művészetben konferencia, Kepes Intézet, Eger, 2014. február 14.

Fotók: Fodor Enikő