irodalom
2014. 02. 18.
Ez még csak az út eleje
Interjú Bartók Imrével
Bartók Imre 2013-ban jelentette meg második regényét, a 2011-es Fém tematikáját folytató, de azt nagyívű koncepcióba rendező biopunk apokalipszist, A patkány évét. A vs.hu az év legdögösebb könyvének kiáltotta ki, eközben a Magyar Narancs kritikusa rendesen elveri rajta a port. De a karaván halad, a szerző hamarosan a folytatással is elkészül. Mielőtt belevethetnénk magunkat az új könyvbe (előreláthatólag áprilisban), készítettünk vele egy interjút, amiben szó esik műfajokról, írói módszerről, a kritikához való viszonyról és 200 millió dollárról.
PRAE.HU: Mikor kezdtél írni?
Prózát négy-öt évvel ezelőtt, kritikát is körülbelül akkor. Korábban írtam néhány tanulmányt.
PRAE.HU: Ezek szerint nem azok közé az írók közé tartozol, akik már tizenévesen eldöntötték, hogy írók lesznek.
Nem, valóban nem döntöttem el.
PRAE.HU: Vissza tudod vezetni valamilyen konkrét élményre, tapasztalatra azt, ahogyan nekifogtál az első regényednek?
Azok közé tartozom, akik nem egy határozott tervvel láttak hozzá az első könyv írásához. Töredékeket írtam, és amikor összegyűlt egy bizonyos mennyiség, rájöttem, hogy létrejött közöttük egy belső összefüggés. Innentől már nem volt nehéz befejezni és regénnyé formálni a meglévő anyagot. A Fémben biztosan több olyan részlet is van, aminek van valami konkrét tapasztalati vagy irodalmi háttere, de ebben önmagában azt hiszem nincs semmi meglepő.
PRAE.HU: Ez az el-nem-tervezettség, ez a spontaneitás jellemezte A patkány éve írását is?
Sok részlet A patkány évében is írás közben alakult ki, de az alaphelyzet, a három filozófus, és hogy honnan hova fogunk eljutni, kezdettől fogva megvolt.
PRAE.HU: Hogyan jutottál el ehhez az alaphelyzethez? Körülnézve a kortárs magyar irodalomban, azt látjuk, nem példa nélküli filozófusok szerepeltetése (vö. Vörös István: Heidegger, a postahivatalnok), de azért mégsem evidens.
A minap újra belenéztem A rózsa nevébe is, és csak ekkor jutott eszembe, hogy mutatis mutandis A patkány éve is tekinthető afféle “(ál)történelmi murder mistery"-nek – ennyiben talán mégsem olyan társtalan ez a regény. (A postahivatalnokos verseket ismertem régről, de azért Vörös eléggé mást kezd ezzel a karakterrel.) Az én elképzelésem alapvetően az volt, hogy a Fém bizonyos témáit – őrület, erőszak, identitásválság stb. – egy szélesebb, “történelmi" összefüggésben is kipróbáljam.
PRAE.HU: A vak is látja, hogy 2011-ben megjelent első regényed, a Fém lényegi pontokon előlegezi meg a 2013-ban megjelent A patkány évét. Felteszem, nem azért lettek filozófusok a főszereplők, mert úgyis filozófia szakra jártál...
Nehéz válaszolni arra, hogy miért azok a szereplők, akik, hiszen kezdettől fogva bennük, pontosabban velük gondolkodtam. De ki tudja, lehet, ha régésznek tanulok, akkor Schliemann lett volna a főszereplő...
PRAE.HU: Az olvasók – legalábbis azok, akik ezt valamilyen formában dokumentálták – egymásnak homlokegyenest ellentmondó véleményeket és értelmezéseket fogalmaztak meg A patkány évével kapcsolatban. Ennek nyilvánvalóan nem elsősorban a filozófus szereplők az okai, hanem az a tény, hogy a magas és populáris kultúrát külön elképzelő nézpont felől könyved értelmetlen zagyvaléknak tűnhet: ha ragaszkodnánk ehhez a dichotómiához, azt mondhatnánk, popnak túl intellektuális, intellektuálisnak meg túl pop. Beszéltél korábban arról, hogy ezért lehet “megosztó" a könyv.
Valóban érzékelhető, hogy sokan, amennyiben szépirodalomként tekintenek a könyvre, nem tudják hová tenni a zsánerelemeket (krimi, horror, akció stb.). De vannak olyan kritikák is, amelyek éppen fordított logika szerint működnek, és eleve zsáner/pop/trash könyvként olvassák a Patkányt, őket viszont feltehetően pl. az hagyja hidegen, hogy miért jelenik meg a könyvben A német idealizmus legrégebbi rendszertöredékének nevezett jegyzet. Őszintén szólva engem a magas/alacsony kultúra kérdése sosem foglalkoztatott különösebben. Számomra a könyv minden lapján ugyanaz a logika működik.
PRAE.HU: Ami viszont biztosan foglalkoztat, legalábbis regényeid talaján, az a metamorfózis. Szereplőid mind érintettek vagy érdekeltek valamiféle – közvetlenül testi – átváltozásban. És úgy tűnik, nemcsak téged érdekel, most jelent meg egy könyv Bényei Tamástól, amelyik elejétől a végéig a metamorfózis toposzát vizsgálja. Aktuális kérdésekre rezonálnak írásaid. Miért foglalkoztat az átváltozás?
Az átváltozás problémája annyira általános és sokrétű, hogy nem túlzás azt mondani, örök aktualitással rendelkezik. Minden irodalom a folyamatos változásról szól – az olyan ellenpéldák, mint pl. Beckett vagy Bernhard, ahol nem történik semmi, szerintem szintén emellett szólnak. Úgyhogy nem hiszem, hogy az átváltozás témájával önmagában valami újat találtam volna ki, persze próbáltam több oldalról is megközelíteni a kérdést, génszobrászat, mutációk stb.
PRAE.HU: Az átváltozás-tematikát egy korábbi interjúban a Terminátor filmekhez kötötted. Én úgy olvastam, hogy az ökoszisztéma megmérgezése, vegyi anyagokkal való megpiszkálása tulajdonképpen olyan kísérletek, amelyekkel szereplőid saját létükről szeretnének legalább megbizonyosodni.
Ez egy érdekes felvetés, és közel van ahhoz, amit magam is gondolok. Én is úgy látom, hogy amit a három filozófus a többi emberrel művel, az lényegében a saját identitásproblémájukból fakad. Amikor másokat kínoznak, én mindig őket sajnáltam, hiszen ők az igazán tanácstalanok és otthontalanok ebben a világban.
PRAE.HU: Ezért vagyok zavarban sok kritika olvastán: számomra úgy tűnik, génszobrászat ide, rakétavetők oda, akár napi életproblémáink szintjére is zökkenőmentesen lefordítható Ludwig, Karl és Martin amúgy a valóságtól, az én hétköznapi valóságomtól teljesen elrugaszkodott története. Az önazonosság húsbavágó kérdései, az élet kis- és nagybetűsértelmének keresése, a boldogság hajszolása élénken és életesen jelennek meg a fiktív karakterek fiktív meséjében.
Nagy örömmel tölt el, ha így olvastad a könyvet. Természetesen én is úgy gondolom, hogy van egy személyes alapprobléma a regény középpontjában, amihez képest a mutáció, a fegyverek stb. inkább csak díszletet jelentenek.
PRAE.HU: Épp ez a sajátos a könyvben, hogy egyszerre olvasható akcióregényként, filozófiai bevezetésként és mindennapi identitásproblémáink lenyomataként. A fegyverek idegenek, de mégis leválaszthatatlanok. A patkány évében van egy lövöldözős nagyjelenet, amikor a pragmatisták rátörnek főhőseinkre, de azok sikeresen visszaverik őket. Ez is csak díszlet lenne?
Igazad van, persze többről van szó, mint díszletekről. Azt hiszem az alapvető feszültség a hagyományos bölcselet és a kibernetika/techné között húzódik. De erről Martint kéne megkérdezni.
PRAE.HU: Számomra úgy tűnik, te mindig az éppen megírandó szövegre koncentrálsz, és amit már kiadtál a kezed közül, azzal nem foglalkozol annyira. Tudható, hogy a Patkány folytatásán dolgozol, milyen a viszonyod most ehhez a könyvhöz?
Ennek van egy praktikus oka, ugyanis ha egyszer már megjelent valami, többé nem áll módomban átírni. Persze, inkább arra koncentrálok, ami még előttem van, de mivel ugyanazt a történetet írom tovább (a folytatás néhány évvel később játszódik), az alapproblémák és a szereplők megmaradnak. Hogy milyennek látom most a Patkányt? Nem tartom tökéletesnek, ahogy eddig még sajnos semmit sem tartottam annak, amit kiadtam a kezem közül, de a könyv alapproblémáit most is relevánsnak és fontosnak érzem.
PRAE.HU: És milyen a viszonyod az olvasókhoz? A kritikához? Ha mondjuk megírom, hogy a következő részben még több rakétavetőt szeretnék, lehet, hogy lesz benne pluszban még néhány a betervezetthez képest?
Remélem, nem félreérthető, ha azt mondom, hogyprimer szinten, az írás szempontjából egyáltalán nem érdekel más véleménye. Hangsúlyozom: az írás szempontjából. Vagyis azt írom meg, amit én eltervezek, és ebben nem igazodom más elvárásaihoz vagy ízléséhez. Más kérdés, hogy mint mindenki, én is annak örülök, ha a megjelenést követően minél több embernek tetszik a szöveg. Úgyhogy lehet, hogy ezúttal mégis kivételt teszek, és lesznek újabb aknavetők...
PRAE.HU: A recepciód eddig szokatlanul szélsőséges. A 2013-as JAK-táborban egy kerekasztalbeszélgetésen szinte kultikus beszédmódot alkalmazva méltatta könyvedet néhány fiatal kritikus – olyan kritikusok jelenlétében, akik viszont kudarcnak ítélték a regényt, és poétikai-narrációs megoldatlanságokat emlegettek inkább. Keményen levágó kritkák innen, lelkes ováció onnan. Az írás folyamatába természetes, hogy nem játszik bele, de azért ezt valahogy egy írónak kezelni kell.
Ki vagyok békülve azzal, hogy a könyv megítélése ellentmondásos. Nyilván az értetlenségnek van egy szintje, amin én is meglepődöm. Vannak kritikák, amik a gyerekkorommal, facebookozási szokásaimmal vagy éppen az írástudókkal szembeni árulásommal foglalkoznak. Ezek fura dolgok. Én mindenesetre abban bízom, hogy a könyv ettől függetlenül megtalálja az olvasóit. És persze ez még csak az út eleje, hiszen a három kötetnek majd együtt kell kiadnia egy egészet.
PRAE.HU: Miközben olvastam, végig az járt a fejemben, hogy egy profi filmstúdió hogyan tudná a történetet megfilmesíteni – a filmszerű narráció miatt kénytelenek is vagyunk így olvasni, meglepne, ha ez az ötlet nem fordulna meg sok olvasód fejében. Ha lenne hirtelen 200 millió dollárod, hogy filmet csinálj a Patkányból, milyen színészeket látnál benne szívesen?
Ez nagyon szomorú kérdés, ugyanis Philip Seymour Hoffmant mindenképp castingoltam volna. Így viszont, hogy ő nincs többé, talán jobb lenne az összes szerepet ismeretlen színészekre osztani. Ennek előnye is van, hiszen több pénz maradna az effektekre. A CGI helyett jobban bízom a hagyományos szörnyvizionáriusokban. Szívesen megnyerném az ügynek pl. Rob Bottint, ő volt a Carpenter rendezte Dolog látványmestere.
Prózát négy-öt évvel ezelőtt, kritikát is körülbelül akkor. Korábban írtam néhány tanulmányt.
PRAE.HU: Ezek szerint nem azok közé az írók közé tartozol, akik már tizenévesen eldöntötték, hogy írók lesznek.
Nem, valóban nem döntöttem el.
PRAE.HU: Vissza tudod vezetni valamilyen konkrét élményre, tapasztalatra azt, ahogyan nekifogtál az első regényednek?
Azok közé tartozom, akik nem egy határozott tervvel láttak hozzá az első könyv írásához. Töredékeket írtam, és amikor összegyűlt egy bizonyos mennyiség, rájöttem, hogy létrejött közöttük egy belső összefüggés. Innentől már nem volt nehéz befejezni és regénnyé formálni a meglévő anyagot. A Fémben biztosan több olyan részlet is van, aminek van valami konkrét tapasztalati vagy irodalmi háttere, de ebben önmagában azt hiszem nincs semmi meglepő.
PRAE.HU: Ez az el-nem-tervezettség, ez a spontaneitás jellemezte A patkány éve írását is?
Sok részlet A patkány évében is írás közben alakult ki, de az alaphelyzet, a három filozófus, és hogy honnan hova fogunk eljutni, kezdettől fogva megvolt.
PRAE.HU: Hogyan jutottál el ehhez az alaphelyzethez? Körülnézve a kortárs magyar irodalomban, azt látjuk, nem példa nélküli filozófusok szerepeltetése (vö. Vörös István: Heidegger, a postahivatalnok), de azért mégsem evidens.
A minap újra belenéztem A rózsa nevébe is, és csak ekkor jutott eszembe, hogy mutatis mutandis A patkány éve is tekinthető afféle “(ál)történelmi murder mistery"-nek – ennyiben talán mégsem olyan társtalan ez a regény. (A postahivatalnokos verseket ismertem régről, de azért Vörös eléggé mást kezd ezzel a karakterrel.) Az én elképzelésem alapvetően az volt, hogy a Fém bizonyos témáit – őrület, erőszak, identitásválság stb. – egy szélesebb, “történelmi" összefüggésben is kipróbáljam.
PRAE.HU: A vak is látja, hogy 2011-ben megjelent első regényed, a Fém lényegi pontokon előlegezi meg a 2013-ban megjelent A patkány évét. Felteszem, nem azért lettek filozófusok a főszereplők, mert úgyis filozófia szakra jártál...
Nehéz válaszolni arra, hogy miért azok a szereplők, akik, hiszen kezdettől fogva bennük, pontosabban velük gondolkodtam. De ki tudja, lehet, ha régésznek tanulok, akkor Schliemann lett volna a főszereplő...
PRAE.HU: Az olvasók – legalábbis azok, akik ezt valamilyen formában dokumentálták – egymásnak homlokegyenest ellentmondó véleményeket és értelmezéseket fogalmaztak meg A patkány évével kapcsolatban. Ennek nyilvánvalóan nem elsősorban a filozófus szereplők az okai, hanem az a tény, hogy a magas és populáris kultúrát külön elképzelő nézpont felől könyved értelmetlen zagyvaléknak tűnhet: ha ragaszkodnánk ehhez a dichotómiához, azt mondhatnánk, popnak túl intellektuális, intellektuálisnak meg túl pop. Beszéltél korábban arról, hogy ezért lehet “megosztó" a könyv.
Valóban érzékelhető, hogy sokan, amennyiben szépirodalomként tekintenek a könyvre, nem tudják hová tenni a zsánerelemeket (krimi, horror, akció stb.). De vannak olyan kritikák is, amelyek éppen fordított logika szerint működnek, és eleve zsáner/pop/trash könyvként olvassák a Patkányt, őket viszont feltehetően pl. az hagyja hidegen, hogy miért jelenik meg a könyvben A német idealizmus legrégebbi rendszertöredékének nevezett jegyzet. Őszintén szólva engem a magas/alacsony kultúra kérdése sosem foglalkoztatott különösebben. Számomra a könyv minden lapján ugyanaz a logika működik.
PRAE.HU: Ami viszont biztosan foglalkoztat, legalábbis regényeid talaján, az a metamorfózis. Szereplőid mind érintettek vagy érdekeltek valamiféle – közvetlenül testi – átváltozásban. És úgy tűnik, nemcsak téged érdekel, most jelent meg egy könyv Bényei Tamástól, amelyik elejétől a végéig a metamorfózis toposzát vizsgálja. Aktuális kérdésekre rezonálnak írásaid. Miért foglalkoztat az átváltozás?
Az átváltozás problémája annyira általános és sokrétű, hogy nem túlzás azt mondani, örök aktualitással rendelkezik. Minden irodalom a folyamatos változásról szól – az olyan ellenpéldák, mint pl. Beckett vagy Bernhard, ahol nem történik semmi, szerintem szintén emellett szólnak. Úgyhogy nem hiszem, hogy az átváltozás témájával önmagában valami újat találtam volna ki, persze próbáltam több oldalról is megközelíteni a kérdést, génszobrászat, mutációk stb.
PRAE.HU: Az átváltozás-tematikát egy korábbi interjúban a Terminátor filmekhez kötötted. Én úgy olvastam, hogy az ökoszisztéma megmérgezése, vegyi anyagokkal való megpiszkálása tulajdonképpen olyan kísérletek, amelyekkel szereplőid saját létükről szeretnének legalább megbizonyosodni.
Ez egy érdekes felvetés, és közel van ahhoz, amit magam is gondolok. Én is úgy látom, hogy amit a három filozófus a többi emberrel művel, az lényegében a saját identitásproblémájukból fakad. Amikor másokat kínoznak, én mindig őket sajnáltam, hiszen ők az igazán tanácstalanok és otthontalanok ebben a világban.
PRAE.HU: Ezért vagyok zavarban sok kritika olvastán: számomra úgy tűnik, génszobrászat ide, rakétavetők oda, akár napi életproblémáink szintjére is zökkenőmentesen lefordítható Ludwig, Karl és Martin amúgy a valóságtól, az én hétköznapi valóságomtól teljesen elrugaszkodott története. Az önazonosság húsbavágó kérdései, az élet kis- és nagybetűsértelmének keresése, a boldogság hajszolása élénken és életesen jelennek meg a fiktív karakterek fiktív meséjében.
Nagy örömmel tölt el, ha így olvastad a könyvet. Természetesen én is úgy gondolom, hogy van egy személyes alapprobléma a regény középpontjában, amihez képest a mutáció, a fegyverek stb. inkább csak díszletet jelentenek.
PRAE.HU: Épp ez a sajátos a könyvben, hogy egyszerre olvasható akcióregényként, filozófiai bevezetésként és mindennapi identitásproblémáink lenyomataként. A fegyverek idegenek, de mégis leválaszthatatlanok. A patkány évében van egy lövöldözős nagyjelenet, amikor a pragmatisták rátörnek főhőseinkre, de azok sikeresen visszaverik őket. Ez is csak díszlet lenne?
Igazad van, persze többről van szó, mint díszletekről. Azt hiszem az alapvető feszültség a hagyományos bölcselet és a kibernetika/techné között húzódik. De erről Martint kéne megkérdezni.
PRAE.HU: Számomra úgy tűnik, te mindig az éppen megírandó szövegre koncentrálsz, és amit már kiadtál a kezed közül, azzal nem foglalkozol annyira. Tudható, hogy a Patkány folytatásán dolgozol, milyen a viszonyod most ehhez a könyvhöz?
Ennek van egy praktikus oka, ugyanis ha egyszer már megjelent valami, többé nem áll módomban átírni. Persze, inkább arra koncentrálok, ami még előttem van, de mivel ugyanazt a történetet írom tovább (a folytatás néhány évvel később játszódik), az alapproblémák és a szereplők megmaradnak. Hogy milyennek látom most a Patkányt? Nem tartom tökéletesnek, ahogy eddig még sajnos semmit sem tartottam annak, amit kiadtam a kezem közül, de a könyv alapproblémáit most is relevánsnak és fontosnak érzem.
PRAE.HU: És milyen a viszonyod az olvasókhoz? A kritikához? Ha mondjuk megírom, hogy a következő részben még több rakétavetőt szeretnék, lehet, hogy lesz benne pluszban még néhány a betervezetthez képest?
Remélem, nem félreérthető, ha azt mondom, hogyprimer szinten, az írás szempontjából egyáltalán nem érdekel más véleménye. Hangsúlyozom: az írás szempontjából. Vagyis azt írom meg, amit én eltervezek, és ebben nem igazodom más elvárásaihoz vagy ízléséhez. Más kérdés, hogy mint mindenki, én is annak örülök, ha a megjelenést követően minél több embernek tetszik a szöveg. Úgyhogy lehet, hogy ezúttal mégis kivételt teszek, és lesznek újabb aknavetők...
PRAE.HU: A recepciód eddig szokatlanul szélsőséges. A 2013-as JAK-táborban egy kerekasztalbeszélgetésen szinte kultikus beszédmódot alkalmazva méltatta könyvedet néhány fiatal kritikus – olyan kritikusok jelenlétében, akik viszont kudarcnak ítélték a regényt, és poétikai-narrációs megoldatlanságokat emlegettek inkább. Keményen levágó kritkák innen, lelkes ováció onnan. Az írás folyamatába természetes, hogy nem játszik bele, de azért ezt valahogy egy írónak kezelni kell.
Ki vagyok békülve azzal, hogy a könyv megítélése ellentmondásos. Nyilván az értetlenségnek van egy szintje, amin én is meglepődöm. Vannak kritikák, amik a gyerekkorommal, facebookozási szokásaimmal vagy éppen az írástudókkal szembeni árulásommal foglalkoznak. Ezek fura dolgok. Én mindenesetre abban bízom, hogy a könyv ettől függetlenül megtalálja az olvasóit. És persze ez még csak az út eleje, hiszen a három kötetnek majd együtt kell kiadnia egy egészet.
PRAE.HU: Miközben olvastam, végig az járt a fejemben, hogy egy profi filmstúdió hogyan tudná a történetet megfilmesíteni – a filmszerű narráció miatt kénytelenek is vagyunk így olvasni, meglepne, ha ez az ötlet nem fordulna meg sok olvasód fejében. Ha lenne hirtelen 200 millió dollárod, hogy filmet csinálj a Patkányból, milyen színészeket látnál benne szívesen?
Ez nagyon szomorú kérdés, ugyanis Philip Seymour Hoffmant mindenképp castingoltam volna. Így viszont, hogy ő nincs többé, talán jobb lenne az összes szerepet ismeretlen színészekre osztani. Ennek előnye is van, hiszen több pénz maradna az effektekre. A CGI helyett jobban bízom a hagyományos szörnyvizionáriusokban. Szívesen megnyerném az ügynek pl. Rob Bottint, ő volt a Carpenter rendezte Dolog látványmestere.
Fotó: Bach Máté
Kapcsolódó cikkek
Szerzők
-- Pogrányi Péter --
További írások a rovatból
irodalom
Megjelent a szerző emlékiratainak folytatása, A másik egy
irodalom
Falcsik Mari My Rocks – 21 történet – 21 angolszász rockdal című kötetének bemutatójáról
