PRAE.HU: Barcelonában születtél, tanultál az országban, Kubában is jártál, jelenleg a mexikói Guanajuatóban élsz. Hogyan hat rád ez a kulturális sokszínűség magánemberként és filmkészítőként?

Igen, ott születtem, mert a szüleim akkoriban pont utaztak. Anyám amerikai, apám mexikói, körbejárták Európát, én pedig mintegy véletlenül megszülettem, nem csörgedezik spanyol vér az ereimben. Az általam látogatott helyeknél vélhetően még nagyobb hatást gyakorolt rám az, hogy a felmenőim különböző nációkból származnak. Gyerekkoromban két ország lakójaként ingáztam: 12 évesen az Egyesült Államokba kerültem, 18 voltam, amikor visszatértem Mexikóba. Sokat segített ez, ugyanis abban az időben rendkívül nehéz lett volna Közép-Amerikában érvényesülnöm, és azt csinálnom, amit szeretnék. Napjainkban talán már könnyebb. Odaát nem létezett internet, ritkán nyílt alkalmam filmeket nézni, így aztán, amikor némi időt Amerikában tölthettem, úgy 13-15 évesen egy csomó külföldi mozit láttam, és ezek formálták a világképemet. Lehetőségem nyílt arra, hogy távolról szemléljem Mexikót. Valahányszor kitettem onnan a lábam, örökké befolyásolta azt, ahogy én tekintek arra az országra. Biztos vagyok ebben. Az, ahogyan történetet mesélek, és amilyeneknek gondolom az ittenieket, leginkább a kétlakiságomból fakad. Ráadásul a két nemzet között igen nagy kontraszt feszül, és az ellentétek mindig jót tesznek a drámaiságnak, nemde?

PRAE.HU: Így igaz. A filmjeidben kitüntetett szerepet játszik a test. A Sangréban (2005) egy középkorú házaspár szeretkezését nézhetjük, a Los bastardos (2008) betörésjelenetére is érvényes ez, akárcsak az Heliben látható kínzásokra vagy csókolózásokra. Miért áll hozzád ilyen közel a téma?

Hirtelen a festő-zenész édesapám ugrik be. Ő, mióta az eszemet tudom, telepingálja a házat aktképekkel, gyötrődő, netán furcsa testtartású alakokkal. Alkotásai egyszerre borzasztóak és gyönyörűek. Ezek hatottak rám, a képei révén úgy játszom el a beállításokkal, a képkivágásokkal, ahogyan én látom az emberi testet és annak részeit. Ezen kívül gyakran az utca embereit szerepeltetem a filmjeiben, akik többnyire nem vászonképesek vagy eleve nem is akarnak kamerák elé állni, ez pedig szintén a testábrázoláshoz köthető. Bizonyos színészek egész életükben azon fáradoznak, hogy minél jobban kidolgozzák a testüket egy-egy szerep kedvéért, ami gyökeresen más, mint váratlanul belekerülni egy filmbe úgy, hogy néhányan soha nem is gondoltak erre korábban, majd valaki hirtelen berántja őket a dolgok közepébe. Ők azt vallják, hogy a testük nem a moziba való, holott én éppen az ilyen látványra vágyom, a test durva vonásai érdekelnek.

Sangre (2005)

PRAE.HU: Olyan témákkal foglalkozol, mint halál, kommunikációképtelenség, érzelemmentesség, de az Heli egy sajátos szerelmi történet, vannak benne emóciók. Milyen személyes kötődéseid vannak a fenti traumákhoz?

Nem tudom. Nehéz erre pontos magyarázatot adni, számomra a szexet és a halált is rejtélyesség lengi körül. Valami okból erősen vonzódom a tabukhoz. Ugyanolyan megismerhetetlennek találom a halált, mint a szexet, egyébként tényleg fogalmam sincs, miért hoznak annyira tűzbe. Bárcsak szakíthatnék a sötét hangvételű mozikkal, de persze nem kívánok unos-untalan vidám filmeket készíteni. Ösztönösen rendezek, nem gondolkodom sokat, és eddig az lett a vége, ami, ugyanakkor egy kevésbé pesszimista történet is lebeg a szemem előtt, ám az ilyesmi egyáltalán nem könnyű. Azt nem mondanám, hogy csak a világ rossz oldalát látom, mivel ez nem igaz, és persze vannak jó dolgok is a filmjeimben, de az igazságtalanság, a szenvedés mindig viszolygással töltenek el. Ez izgat, ezt szeretném ábrázolni, vélhetően társadalmi, és néha erkölcsi indíttatásból. Az élet általában nem fair, ez az indítóok. Mindig, ha nekilátok egy filmemnek, arról álmodom, hogy valami radikálisan másba kezdek. Senkinek nem tudnám kifejteni, végül mi sül ki abból, amit teszek, vagy amit szeretnék. Helyesebben, azt szavakba tudom önteni, mit is szeretnék, de a jelentését már nem, ahogy azt sem, miért így vagy úgy állok ehhez-ahhoz. Csak csinálom, de a munkamódszerem miatt néha fel kell áldoznom pár dolgot, és kissé bele is kell erőltetnem némi optimizmust és viccet a filmjeimbe. Mint mondtam, ez cseppet sem egyszerű. Az országomban rengeteg a kontraszt. Carlos Slim, a világ leggazdagabb embere Mexikóban él, ugyanakkor a legszegényebbeket is itt találni, ezt újfent árulkodónak és inspirálónak gondolom. Pontosan ez ad löketet nekem és ugyanez is motivál, amikor filmeket rendezek vagy a mexikói helyzeten morfondírozom, talán épp emiatt érzi a filmjeimet negatívnak sok néző.

Sangre (2005)

PRAE.HU: Stilisztikailag igen minimalista filmeket tudhatsz a hátad mögött. Láttam a Sight & Sound listádat is, és úgy tűnt, mintha a saját munkáidra is hatott volna néhány kedvenced, mint a Jeanne Dielman... (1975) Chantal Akerman rendezésében vagy az Emberiség (1999) Bruno Dumont-tól. Ugyanakkor Michael Haneke és Ulrich Seidl nyomait is felfedezni véltem bennük. Velük hogy állsz?

Tetszenek, kivált Haneke induló alkotásai, azok, amelyeket a késő ’80-as, kora ’90-es években rendezett, és Ulrich Seidl dokumentumfilmjeit is szeretem. Egy időben dokumentum-rendező akartam lenni. Jó lett volna olyasmikkel előrukkolni, amikkel ő, de persze a játékfilmjeit is nagyra becsülöm. Részben arról van szó, hogy nem igazán jártam filmiskolába. 4 hónapot töltöttem Spanyolországban, de nem szerettem, így otthagytam, aztán 3 hétig Kubában tanultam, egy dokumentumfilmes workshopon vettem részt, ez egy újabb iskola volt, de ismétlem, pusztán 3 hétig tartott. Más intézménybe nem iratkoztam be, csak rengeteg filmet néztem, és elképzeltem, ahogy én magam is rendezek. Lassacskán a mind egyszerűbb nyelvezetű filmek felé kezdtem orientálódni. Nem azért, mert nem értek a filmkészítéshez, hanem azért, mert olyan filmek állnak közel hozzám, amelyekkel a gyakorlatban könnyen boldogulok. A Sangre (szó szerinti fordításban: Vér – Sz. Á.) éppen emiatt tartalmaz olyan sok hosszú beállítást, azt hiszem, összesen 100 snitt van benne. Ki szerettem volna küszöbölni a nehézségeket, tapasztalni a minimalizmus erejét. Kevés helyre látogattunk el ugyan, de végig eredeti helyszíneken zajlott a forgatás, olyanokkal dolgoztam, akik korábban nem játszottak semmiben. Ez utóbbi nem könnyű feladat. Abból a szempontból igen, hogy látsz valakit az utcán, kiszemeled, és belerakod a filmedbe ahelyett, hogy a színészvezetéssel bíbelődsz. Nekem ez járhatóbb út, mivel iskolázatlan rendező vagyok. Az én esetemben filmről filmre nő a snittszám. Az Heliben több beállítást látni, mint például a Los bastardosban (szó szerinti fordításban: A rohadékok – Sz. Á.). Tanulom, hogyan lehet egy sztorit különböző módokon elmesélni, és számomra a minimalizmus bizonyul logikus megoldásnak, nem is kívánok lemondani róla. James Benning szintén nagy hatást gyakorolt rám. Tudod, ki ő?

Los Bastardos (2008)

PRAE.HU: Igen, a dokumentumfilmes.

Az amerikai kísérleti filmes, igen. A BFI-listán fel is tüntettem az egyik filmjét...

PRAE.HU: A Landscape Suicide-ot.

Így van, a Landscape Suicide volt az, ami megint csak nagyon tetszett. Magába olvasztotta azt, ami engem érdekel, és ráébresztett, hogy egy filmnek nem kell okvetlenül nagyszabásúnak lennie. Képes lettem kevés eszközzel is dolgozni, abba kapaszkodni, ami a közelemben volt. Nagyjából tíz ember vett körül, nem több. Ők segítettek. Lassan haladtunk, és mivel nem jártam filmiskolába, a Sangre volt az én iskolám, valamint egy rövidfilm, amit azelőtt forgattam. Okultam, miközben kiforrott a minimalista stílusom, de arra is törekedtem, hogy minél problémamentesebben meséljek el egy történetet. Az Heli gyártása már nagyon körülményes volt, rengeteg bonyolult jelenettel szembesültem, de nagyon meg akartam csinálni, mivel éreztem, hogy menni fog. Nem hiszem, hogy a következő filmem akciódús lesz, de más is érdekel, és azt gondolom, legközelebb a karakterekre, a színészi játékra fektetem majd a hangsúlyt. Sok idő telt el a munkáim között, és immár három filmen vagyok túl, de még a tanulóidőszakban járok.

Los Bastardos (2008)

PRAE.HU: Az Heli kapcsán néhány motívum elgondolkodtatott. Egyfelől Heli bosszút áll a kishúga gyalázóján, ám úgy látszott, hogy a revans számára nem elégtétel. Másfelől a drogháború, a korrupció kritikája is hangsúlyos a filmben. Harmadrészt a figurák reménytelensége is lényeges. Mi a véleményed ezekről?

Mexikóban kiemelt híreknek témái az ország különböző pontjairól érkező önbíráskodók. Csapatokba verődnek, a saját kezükbe veszik az igazságszolgáltatást, börtönöket tartanak fenn, a kormány pedig küzd ellenük. Rengetegen vannak. Az állam hátrahagyta őket, így számukra nem létezik törvény, rablásra, emberrablásra, zsarolásra vetemednek. És mivel a kormány nem tesz semmit, ezek a csoportok összetartanak, fegyverrel védik a közösségüket. Teljes a káosz. A helyzet ahhoz hasonló, amit az Heliben látni, amelyben a kormány nem a nép oldalán áll, így az egyén kizárólag önmagára számíthat, ami csak frusztrációt és reménytelenséget szül. Heli így jár el, igazságosztóvá válik, de az ő esetében is jelen van az örök probléma, miszerint valóban neki kell-e ezt tennie, az ő tisztje-e az igazságszolgáltatás és jó vagy rosszfiúnak tarthatjuk-e őt? Ez vitákat generál, napjaink Mexikójában ez történik. Bocsánat, mi volt a másik kérdés?

Heli (2013)

PRAE.HU: A drogháborúra és az azt átható korrupcióra vonatkozott. Úgy gondolom, maga a hadjárat nagyon is megkérdőjelezhető. Nyilvános esemény, ünnepélyes, de mégsem nemes.

Nem egészen a korrupció feltárása volt a cél. Azt kívántam bemutatni, hogy minden összemosódik. Bűnözőket vettem elő, akik azelőtt rendőrökként teljesítettek szolgálatot, illetve rendőröket is, akiket megvesztegettek a bűnözők, ezért állítom, hogy minden összemosódik, szinte eggyé válik a két tábor. Ha a korrupciós vonalra esik a hangsúly, túlbonyolított filmet kaptunk volna. Engem nem ez mozgat meg. Természetesen súlyos problémáról van szó, hiszen óriási üzlet épül erre. A korrupció mindent áthat, számos bűnözővel, korrupt tisztviselővel, érzéketlen és önző emberrel lehet összefutni, a tisztességtelenség a kormányt sem hagyja érintetlenül. Az átlagemberek sorsa érdekelt, tudatni kívántam, miképp számolja fel őket a korrupció, az igazságtalanság. Gondoltam a mexikói közönségre: a Los bastardosban sem látni, hogyan jöttek át a bevándorlók a határon vagy milyen nehézségeket kellett legyőzniük az átkelés során, hiszen idehaza mindenki tisztában van ezzel. Senki számára nem ismeretlen a korrupció, az is köztudott, hogy a rendőrségtől legalább annyira kell félni, mint a bűnözőktől.

PRAE.HU: Egy szürke erkölcsi zónáról beszélsz. Ugyanezt vettem észre a Los bastardosban is, hiszen a filmben szereplő emigránsok, az anya és az ő kisfia egyaránt ambivalens figurák, netán antipatikusak. Az Heli sem éles társadalomkritika, hanem egy történet Mexikóról egyszerű emberek nézőpontjából, nem pedig a kormány szemén keresztül.

Igen, erre törekedtem. A család tagjai szabálykövetőek, mindenkinek van rendes munkája, próbálnak normális körülmények között élni, és nem is igazán szegények. Mexikóban nem nevezhetők szegényeknek azok, akiknek van hűtőszekrényük, akiknél be van vezetve a víz vagy az áram. Azt akartam ábrázolni, hogyan pusztítja el őket mindaz, ami a házukon kívül zajlik, vagyis, amit te is mondtál.

Heli (2013)

PRAE.HU: A Sight & Sound listádon két komédiát tüntettél fel: Woody Allen filmjét, a Fogd a pénzt és fuss!-t (1969), valamint Chaplintől a Modern időket (1931). Szerintem ezek a művek hasonló cselekménnyel, esztétikummal bírnak, így arra lennék kíváncsi, hogy amennyiben tényleg rendezhetnél vígjátékot, az olyan lenne-e, mint a fentiek?

A Fogd a pénzt és fuss!-t azért tüntettem fel, mert mindenképpen fel akartam venni egy Woody Allen-filmet a listára. A szóban forgó mozit egyébként is nagyon szeretem, ahogy számos egyéb filmjét, az újabbakat is. Nem mindet persze, de sok munkáját kedvelem. Ő nagyon vicces figura, tényleg elég csak ránézni. A fizikuma a döntő. Pont ezért nincs a filmjeiben semmilyen csalás, ezek vegytiszta komédiák. Elsősorban Allen mozgáskultúrája kacagtató, nem is annyira az intellektuális poénok, amelyekből természetesen szép számmal akad. A Sangre főalakját némileg az ő karaktertípusa inspirálta, mert a szereplőválogatáson maga a színész is hasonlóképpen ügyetlenkedett, megcsúszott, elesett, furcsán mozgott. Úgy gondolom, az ottani karakterről sokat elárul, hogyan jár-kel. A puszta látványa beszédes, és ez néha mulatságosnak tűnhet. Különös, de a Sangrén többen is nevettek: egyes országokban hahotáztak, másutt nem. Emlékszem, rögtön a vágás után a producerem elé vittem az anyagot. Bement az irodájába, becsukta az ajtót, megnézte a filmet, és nem bírta ki röhögés nélkül. A forgatás közben pedig mi is hatalmasakat nevettünk. Nem lehet ráaggatni a vígjátéki címkét, de szerintem vannak benne komikus, ironikus pillanatok. A Sangre készítése alatt sok vígjátékból nyertem ihletet. Csak olyasmikbe vágok bele, amiket biztonságosnak érzek, így talán több energiát kellene ölnöm az újdonságokba, hátha akkor megérne bennem egy jó vígjáték. Nagyon szeretem a műfajt, szívesen hozzá is járulnék egy filmmel. Nagyszerű tapasztalat lenne. De mint korábban említettem, Chaplin és Woody Allen filmjeit leginkább a színészek mozgáskultúrája miatt zártam a szívembe.

Az Heli a Cirko Film forgalmazásában érkezik Magyarországra.

Premier: 2014. szeptember 4.

18 éven aluliak számára nem ajánlott.