bezár
 

irodalom

2014. 01. 30.
Dexter nem váltja le Dosztojevszkijt
Az Új Forrás lapszámbemutatója a Kalicka Bisztróban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A történet szereplői ülnek a kocsmában, söröznek és azon törik a fejüket, vajon ki lehet a Backstreet Boys ötödik tagja, mivel csak négy név jut eszükbe. Közben bombázzák a várost, de ez csak egy a zavaró körülmények közül. A Kalicka Bisztróban mutatták be az Új Forrás tematikus lapszámát, amelybe Bartók Imre novellájához hasonló szövegek kerültek bele, igazán különlegessé téve a kiadványt.

Sci-fi-nek indult, trash lett belőle. Jász Attila, a tatabányai Új Forrás folyóirat főszerkesztője elmondja, hogy a lapszám tematikájának alakulásán maga is meglepődött. Hogy valami nem mindennapi született, az elsősorban munkatársának, Turi Mártonnak köszönhető, aki most szerényen a háttérben marad, átengedve a terepet az est gerincét adó beszélgetés résztvevőinek: Dunajcsik Mátyásnak, aki kérdez, valamint a szám szerzőinek, Bartók Imrének, Nemes Z. Máriónak és Sepsi Lászlónak, akik válaszolnak. Nevezettek mindannyian komoly irodalomelméleti háttértudással rendelkeznek, ugyanakkor ismerői és tisztelői a trash-kultúrának is.
 
Nem csoda tehát, ha Rilke maszturbációs szokásainak említésével indul, majd Klimt és Schiele meztelen nőket ábrázoló képeivel folytatódik a beszélgetés, hogy már az elején világossá váljon, a pornográfia is olyasmi, ami régóta jelen van a művészetekben. Nemes Z. Márió szerint a magyar kultúrára jellemző az a szűklátókörűség és álszentség, amely még mindig a magasztosságra törekszik, még mindig csak a szépet és a jót engedné ábrázolni, miközben a művészeteknek mindig is megvolt a sötétebb, érzékibb oldala. Ma is illetlenségnek, udvariatlanságnak tekintünk tehát sok mindent, ami a hétköznapokban természetes módon jelen van.



A kérdésre, hogy mi az oka annak, hogy nálunk a szexualitásról ma is csak pironkodva, fejünket lehajtva, szégyenlősen mosolyogva lehet beszélni, az országok közötti kulturális különbségekben keresendő a válasz. Sepsi László azonban felhívja a figyelmet arra, hogy ez a helyzet napjainkban folyamatosan változik, az internetnek köszönhetően bárhol bármilyen tartalom könnyedén hozzáférhető. Ha tehát a kritika túlzottan erőszakosnak vagy pornográfnak tekint bizonyos alkotásokat, az nem kimondottan a mai társadalom prüdériájának, hanem a mára már elavult akadémiai szemléletnek köszönhető. Aki  többé-kevésbé tudatosan  ebben a műfajban alkot, az nem feltétlenül akar provokálni, nem a közízléssel megy szembe, hanem a hagyományos akadémiai értékrendtől tér el.
 
Fontos tisztázni, hogy a trash-irodalom rendeltetése nem az, hogy a kanonizált irodalom helyébe lépjen. Ahogy Bartók Imre fogalmaz, Dexter nem akarja leváltani Dosztojevszkijt. Nemes Z. Márió szerint is mellérendelő szemlélet érvényesül, nem pedig a sokat emlegetett magas- és tömegkultúra szándékos és tudatos szembeállítása. Bartók megjegyzi még, hogy a magyar irodalomban Nádas Péternek a Párhuzamos történetekben "sikerült áttörnie a falat a fasszal", magyarán nevén nevezni azt, amit sokan és sokáig nem mertek. Dunajcsik is azt érzékeli szerkesztőként, hogy a fiatal írók egyre bátrabban mernek írni a szexről, és a téma körül egyre kisebb a hisztéria.
 


De hogy például az Élet és Irodalom olvasói a fiatal nemzedéknek köszönhetően a trash-kultúra fogyasztóivá válnak-e, vagy hogy a science fiction és a horror rajongói olvassák-e Bartók Imre regényét, A patkány évét, az Sepsi szerint mellékes. Elmondása szerint ő már akkor is magához nyúl, ha egy novellája legalább három lájkot kap... Dunajcsik felvetését, miszerint a trash a nem macsó hetero fiúk válasza a camp-re, a beszélgetőtársak visszautasítják. A műfajt mégis az antiszociális figurákhoz, geekekhez kapcsolják a sztereotípiák, és hogy inkább férfiakhoz kötődik, arra az Új Forrás jelen lapszáma alig szolgáltat ellenpéldát: egyetlen női szerző neve bújik meg a tucatnyi férfié között... Hajlamosak vagyunk a trash-t az amerikai kultúrához is kötni, de mint szakértőinktől megtudjuk, ahol létezik magaskultúra, ott előbb-utóbb a trash is felüti a fejét. Ennek megfelelően a hetvenes-nyolcvanas években például virágzott az eurotrash, amelynek létezésére német, olasz és spanyol példákat hallunk.
 
Sok minden tartozhat ebbe a műfajba, ami később újrahasznosítható, és a trash-fogyasztók rajongásának tárgyává nemesedhet: giccses popdalok, tini-vígjátékok, B-kategóriás akciófilmek, saját magukat véresen komolyan vevő, vagy éppen ellenkezőleg, önmagukat is kinevető alkotások, esetleg a kettő határán egyensúlyozó Tarantino-művek. Hogy el ne tévedjünk a stílusukat tekintve meglehetősen heterogén alkotások erdejében, Bartók végül megfogalmazza: a trash nem esztétikai kategória. És nem irónia, sokkal inkább cinizmus.
 


Az elméleti síkról a felolvasások mozdítanak el bennünket: hallunk néhány verset Borsik Miklóstól és Horváth Előd Benjámintól, illetve egy novellát Tolvaj Zoltántól. Utóbbi mellékesen megjegyzi, hogy a Kalickában a lapszám tematikájához képest egyáltalán nincs trash-hangulat, sőt a sistergő kávéfőző és a téliesen öltözött, békésen beszélgető emberek kifejezetetten anti-trash miliőt teremtenek. A zenefelelős formáció, a Johnny Cash-féle melankóliát a bisztróba behozó Waste Oil sem feltétlenül ezt a vonalat erősíti. Arra talán éppen a Backstreet Boys lenne hivatott. Valahogy mégsem hiányzik.
 

Fotó: Bach Máté

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Szarka Károly --


További írások a rovatból

Bemutatták a Kaddis Radnóti Miklósért című verseskötetet
A februári Valójában senki zenés színházi előadással egybekötött beszélgetésről
Halasi Zoltán válogatott verseiről beszélgettek a Három Hollóban
Kritika Vass Norbert Kappanfölde című kötetéről

Más művészeti ágakról

Elizabeth Sankey és Andrea Arnold filmjei
Sokszor nem halunk meg az Örkény Stúdióban
gyerek

Az éven tizedik alkalommal rendezték meg az eseményt
Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című darabja a Trafóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés