PRAE.HU: Öt-hat éve megkérdeztelek, hogy megírnád-e a macskád halálát versben. Akkor azt mondtad, hogy biztos, hogy nem. Szerinted ez soha nem fog változni?

Habár még most sem írnám meg, azért azt észreveszem, hogy bizonyos attitűd vagy megközelítési mód lassan változik bennem. A személyességet, pláne a vallomásosságot mindig igyekeztem óvatosan kezelni, de mostanában azt tapasztalom, hogy nagyobb késztetés van bennem a saját életemet alapanyagként használni az íráshoz. De még mindig kellő távolságtartással, jól átforgatva, szétcincálva, mert azt ugyan már megértettem, azt hiszem, hogy mégiscsak ebből kell dolgoznom, az autobiografikus tónust ugyanakkor némiképp arrogánsnak látom továbbra is.

PRAE.HU: Hogy telik egy napod? Te mikor kelsz? Balzac állítólag hajnal egykor.  A netet milyen gyakran használod? Balzac állítólag nem használta.

Régebben mindig éjjel dolgoztam, gyakran reggelig (ez talán a kollégiumi évek örökségének tudható be, ott ugyanis csak éjjel volt "nyugalom"), mostanában egyre korábban, de azért nem vagyok hajnali kelő. A kávé mellett rutin a reggeli e-mail-olvasás és szörfölés. Sokat netezek, de igyekszem értelmes dolgokat (vagy legalább szórakoztatókat) olvasni/nézni általában. Tizennyolc éves korom óta nincs tévém, úgyhogy én az internettel rabolom a saját időmet. Egyébként általában délutánig csak olvasok, utána kezdek írni (vagy: szerkeszteni, fordítani), ez a lendülettől függően egyig-kettőig tart általában. Néha hatig. Valahogy így.

PRAE.HU: Mit fordítasz éppen?

Egy részletet egy nagyon érdekes walesi regényből, Caradog Prichard One Moonlit Night-jából. A szerző nagyjából Dylan Thomas kortársa, hasonló pályát is futott be (igaz, valamivel hamarabb született és jóval tovább élt), csakhogy ő végig walesi nyelven írt. Ezt az 1961-ben megjelent regényt is (eredeti címe: Un Nos Ola Leuad), mely annak ellenére, hogy a modern walesi irodalom klasszikusának számít, az 1995-ös teljes angol fordítás óta ismert csak más nyelveken (a német, francia, cseh stb. fordítások mind ez alapján készültek). E mellett verseket, elég sok könyvet hoztam haza magammal Amerikából (ahol a múlt év utolsó harmadát töltöttem), kortársakat nagyrészt, azokból szemezgetek csak úgy, magamnak.

PRAE.HU: Emlékszem, mikor volt az Édes anyanyelvünk pályázat, és azt megnyerted, azzal kapcsolatosan azt mondogattad, hogy mivel álneves volt, valószínűleg összekevertek valakivel. Még mindig eszedbe jut ilyesmi? Mit szólsz ahhoz hogy kapsz egy díjat? Meglep még?

Meglep, persze, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy ugyanúgy vagy ugyanannyira, mint 2004-ben. Az Édes anyanyelvünket amúgy nem nyertem meg, megosztott harmadik lettem, ami akkor persze megnyerés-értékű volt, tekintve, hogy elég keveset publikáltam előtte. Remélem, ma már nem kevernek össze, ha szerencsém van, nincs hasonló nevű – teszem azt – nemzeti rocker...

PRAE.HU: Mindenhol ott vagyok című gyerekvers kötetedről jutott eszembe: ez egy önirónikus kötetcím? Miért írsz gyerekverseket? Hogy jött ez?

Nem szántam önironikusnak, hacsak nem a gyerek-tudatalattim által, mindenesetre érdekes ez a felvetés, köszönöm. Gyerekverset azért kezdtem írni, mert izgatott a műfaj, és mert egyszer csak arra jutottam, hogy nekem van valamiféle elképzelésem róla. Mármint arról, hogy én miféle gyerekverset tudnék, illetve szeretnék írni/olvasni. Éppen akkor voltam túl A felesleges part leadásán, szóval a versíró ritmusban még benne voltam valamiképpen, de nem akartam ugyanazt folytatni, az úgynevezett "felnőtt" verseknek időt akartam hagyni a leülepedésre, ráadásul, ahogy belekezdtem, rögtön nagyon szórakoztató játéknak tűnt ilyen gyerek-szövegekkel babrálni.

PRAE.HU: Azt olvastam, Nádas Péter asztalán kb. négy dolog van mértani rendben. Valamiért érdekelnek az íróasztalok. A tiéden hány dolog van?

Van egy csomó minden, de a lényeg azt hiszem, a fiókban lapul.

PRAE.HU: Ezt hogy érted? Mit rejtegetsz?

Csak viccelni akartam, de ha komolyan kell válaszolni, én sem szeretem a rendetlenséget, viszont a tárgyakat igen. Az asztalomon van néhány praktikus dolog, és legalább ugyanennyi felesleges is, amik valamiképpen mégis ott találták meg az otthonukat. Például egy hatvanas évekbeli amerikai sztereo-képnézegető, amit egy brooklyni ócskapiacon vettem. Nem tudom, miért, de időnként jól esik végigkattogtatni a benne lévő képkorongot az USA védett madarairól – csupa kitömött példány és berendezett jelenet persze, a korszaknak megfelelően. Egyébként szinte kizárólag számítógépen dolgozom, szóval minden azon van, kivéve a jegyzetfüzeteimet, azok tényleg a fiókban vannak, legalábbis amik már beteltek.

PRAE.HU: Szerinted mi a boldog élet titka?

Remélem erre soha nem fogok tudni válaszolni.

PRAE.HU: De amúgy szeretnél boldog lenni valamikor?

Igen, de ha tudnék hozzá receptet, akkor vagy guru lennék vagy őrült (a kettő majdnem ugyanaz), vagy halott.

Fotók: Árvai András, Bach Máté, Bartha Máté