Mielőtt magáról a filmről szó esnék, muszáj arról is beszélni, hogy mi ez az "első kötet" elnevezés. A nimfomániás elején azt olvashatjuk, a rendező tudomásul vételével, de nem közreműködésével került így a mozikba a film. Ami azért fontos, mert a rendező a filmet eredetileg öt és fél órásra tervezte, amiből a producerek és filmforgalmazók előbb lecsippentettek másfél órát, majd a maradék négy órát két részletben bocsátották mozikba. Ezeket a részeket aztán köteteknek nevezték el (mintha csak egy könyvet olvasnánk).

Vannak, akik úgy vélik, hogy ezzel megsérül a mű, a szerző ki lett zsigerelve, a nézők át lettek ejtve, ráadásul mindez érthetetlen okokból történt. Természetesen a világon elég kevés ember ismeri a csonkítás valós okait, de azért érthetetlennek nevezni az eljárást túlzás. Gondoljunk csak bele: ki venne jegyet, egy öt és fél órás filmre? Mindenképpen kevesebben, mint egy hagyományos két órásra. Aztán van-e annak hírértéke, hogy egyedül a berlini filmfesztiválon mutatják be A nimfomániás vágatlan, rendezői változatát? Persze, hogy van. És így tovább. Ne legyünk naívak, szinte biztosan üzleti döntés született.

Az is óriási ötlet, hogy a filmrendező már az elején elegánsan, de határozottan elhatárolódik saját filmjének forgalmazásától. Mire jó még az elhatárolódás, azon kívül, hogy a moziterem máris izgatott lesz? Például arra, hogy ha valakinek esetleg nem tetszik az első rész, attól nyugodtan megkérdezhessük, úgy gondolja, a kompozíciót a teljes film majdhogynem egyharmada alapján meg lehet ítélni? A film felháborodott kritikusa máris csapdában van. Aztán remélhetőleg meg fogja nézni a második részt is, ami ha esetleg nem tetszene, megint csak mondhatjuk neki: ugyan, hiszen majdnem a harmadát még nem is láttad, hogy tudnád megítélni. Végül az emberünk megnézi a teljes verziót is, mondjuk DVD-n, és akkor máris helyben vannak a producerek, a filmforgalmazók, Trier, hiszen egy filmet háromszoros áron adtak el.

A probléma persze valós, ha a rendező nem számolt azzal, hogy fog mozikba kerülni a filmje, és álprobléma, ha számolt. Kérdés, hogy el tudjuk-e képzelni az előbbit. Éppen Lars von Triert ne érdekelje, hogy egy ekkora szabású produkciója hogyan fog nézői elé kerülni? Ha nem ismernénk a rendezőt, A nimfomániás első részét megtekintve is – hiszen összetéveszthetetlenül, ízig-vérig szerzői filmről van szó, amelynek világos, tisztán értelmezhető kompozíciója van – erősen kételkedünk majd abban, hogy itt bármi Trier tudta, akarata, szándéka ellenére történt volna. Persze Trieren és még néhány bennfentes emberen kívül mindenki más csak spekulálhat ezügyben.

A film címszereplője egy Joe nevű nő (Charlotte Gainsbourg/Stacy Martin), akire a kerettörténet szerint egy sikátorban rátalál egy férfi, bizonyos Seligman (Stellan Skarsgard). A nő félig eszméletlenül fekszik, összeverve, saját vérében. A rendőrséget és a mentőket nem akarja értesíteni. A férfi hazaviszi lakásába, teával kínálja, a nő pedig, mintha csak az Ezeregyéjszakában járnánk, a jelentősebb epizódokra fókuszálva elmondja egész élettörténetét. Amiből kiderül, hogy nimfomániás, az anyja egy "hideg ribanc", apját viszont szereti, rajta kívül fontos neki még egy férfi, Jerôme (Shia LaBeouf), aki előbb minden különösebb körítés (érzelmek) nélkül elveszi a nimfa szüzességét, majd évekkel később véletlenül a főnöke, pár év és megszámlálhatatlan fallosz és koitusz múlva pedig szerelme lesz.

A végtelenül egyszerű cselekményvázat Trier különféle dramaturgiai és audiovizuális ötletekkel dobja fel, ami elég butácska megállapítás, lévén ugye filmről szó: mi mással is dobná fel? Mégis, ezek az ötletek látványosan és látványosan csak azt a célt szolgálják, hogy dinamikusabb, érdekesebb legyen az amúgy tv-filmesen egyszerű mozi. Trier hol a képre rajzol, hol archív felvételeket használ, hol a narrátorokat váltogatja, hol a Joe-t istápoló férfival hoz be egy Tarantinót idéző, élvezetesen tudálékos szálat, vagy a nyugodt hóesés képei alatt Rammsteint bömböltet, esetleg premier plánban mutat egy női nemiszervet. Rendkívül szórakoztató lesz így a film, minden előzetes elvárásunk ellenére. De mégis érzünk valami hiányt, ahogyan Joe is, miközben szórakozunk. Hiányoljuk az igazi mélység megjelenését, amit talán csak egyszer tapasztalunk, Joe apjának (Christian Slater) haldoklásakor.

Nem derül ki (esetleg majd a második, vagy a teljes verzióból, persze): ki ez a nő? miért csinálja, amit csinál? ki ez a férfi? miért csinálja, amit csinál? És úgy általában egyik szereplőt sem ismerjük meg igazán. Mindenki üres, ami persze jelentőséggel bír, ahogy valószínűleg ez célja is volt a dán direktornak.

Érdekes a kontraszt Joe és Seligman komoly, választékos párbeszéde, és az amúgy nagyjából inkább röhejes, sőt vicces, mint nyomasztó jelenetek közt. Olykor, kis túlzással, mintha egyenesen az Amélie csodálatos életét néznénk, csak A nimfomániásban persze több a szopás. Máskor meg mintha a Ricky Gervais-féle Hivatal köszönne vissza (Shia Lebeauf tökéletes volna David Brent szerepébe). Igen, ennyire szórakoztató Trier filmje. Az említett kontraszt egyébként több helyen is megjelenik, Joe pesszimizmusa és Seligman rejtélyes derűje, jósága miatt, vagy a Bach-darab és a benne megfigyelhető szólamokra rímeltetett három "szerető" triptichonjában, ahol kissé talán erőltetettnek is hat a szent és profán egymásnak ugrasztása.

A nimfomániás, ha könyv volna, egyébként nem regény lenne, hanem inkább novellafüzér a szerelemről (felejtsük el, amit a plakátra írtak!). Modern Dekameron: remek, egymással alig összefüggő jelenetek egymás mellé fűzve, ahol az egyes epizódok végül egyenként igazolják és adják el a teljes produkciót.

Nehéz kiemelni részleteket, de a fiatal Joe szerepében Stacy Martin lélegzetelállítóan hiteles végig, talán nincs is annyi a szerepében, mint amennyit beletesz. Valamint az apafigura haldoklásának már idézett jelenete mellett, melyben Christian Slater villant, Uma Thurman és epizódja is mesteri. Igazi vígjátéki felállás (haha): egy megcsalt anya, aki egyszercsak becsönget a gyerekeivel férje szeretőjének lakásába, miközben a férfi (Jesper Christensen) épp beköltözne a lányhoz, nem tudván arról, hogy a lány valójában szakítani akart vele, és már várja a következő partnerét.

Mindez szép és jó, de miközben nem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk, egyre biztosabbak és biztosabbak leszünk benne, hogy valaki itt hazudik. Trier nekünk nézőknek? Seligman Joe-nak? Joe Seligmannak? Seligman valaki másnak? Egy biztos, alig bírjuk kivárni a folytatást.

A nimfomániás – 1. rész (Nymphomaniac)
Színes, feliratos, dán-német-francia-belga filmdráma, 122 perc, 2013

Rendező: Lars von Trier
Forgatókönyvíró: Lars von Trier
Operatőr: Manuel Alberto Claro
Producer: Marie Cecilie Gade, Louise Vesth
Vágó: Molly Marlene Stensgaard

Szereplők: Charlotte Gainsbourg (Joe), Stellan Skarsgard (Seligman), Shia LaBeouf (Jerôme), Jamie Bell (K), Christian Slater (Joe apja), Willem Dafoe (L), Nicolas Bro (F), Uma Thurman (Mrs. H), Udo Kier, Jesper Christensen

Bemutató dátuma: 2014. január 16. 
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Korhatár: