Sima ügy volt, lényeg, hogy vadásszon az állat, legyen a vériben a dolog. Jackrussellhunting.com, már a hangzása is üdvös, jó csapatnak tűnik, elmentünk, megnéztük, úgy lett. Ölembe vettem a kölyköt, nyalni kezdett. Nyalta a kezem, és megéreztem a szagot, azt a régi kávészagot, mintha otthon lettem volna, Kőrös, pont huszonnyolc éve. Akkor volt utoljára kutyám, annak is kávészaga volt. Nyál vagy pisi, mindegy, annyira meghitt. Alig bírtam elszakadni, de pár napot még várni kellett, az első oltásig.

Közben színházba mentem, A hős és a csokoládékatona, szünetben szédelegtem a shopban. Voltak édes bébipólók Mi köze az én életemnek ahhoz, hogy maga kimerült?, nincs bébim, nézelődtem tovább, a Csányi volt az első, amibe akadtam. Segítség, kutyás lettem!, jó lesz, kitanulom az ügyet, mire a kis plüss hazakerül. A második felvonás után nem mentem mosdóba, se perec, se semmi, olvasni kezdtem. Épp csak egyet lapoztam, rám tört a harctéri idegbaj, tessék, ezt elszúrtuk, mégis inkább az Illatos út: "a befogadott kutya kifejezetten hálás lesz, hogy végre jó helyre került, és rendszerint azzal sem kell bajlódni, hogy a szobatisztaság szerfelett kívánatos viselkedésmintáira megtanítsuk".

Később ez a passzus elég sokszor visszakacsint rám, amikor törlöm fel a konyhakövet. Olvasom tovább a könyvet, a második fejezetre le is nyugszom, és kialakul köztünk az a fajta cinkosság, amit könyvben utoljára a Kölyökkóstolgatónál éreztem, ugyanaz a szitu, nincs még valamim, de tudom, hogy lesz. Várom az összetartozást, élem bele magam a közös kalandokba, lófrálni fogok csak úgy, amiről régen leszoktam, és előszedem a zacskót, fiaim picike zoknija benne, szidolozni. Fejlett empátiával a labdásat készítem elő Dásának rágni. Dása, mert amikor először megláttam, főleg a fülét, adta magát Karel Čapek meg az ő foxija.

Begyűjtöm idővel a létező összes kutyás Csányi Vilmos írást, rákaptam, mint eb a füstölt marhanyelvre. Vagy az ölben ülésre, így vagyunk mi most is, ölemben a kutya, mellettem a Segítség!, csak, hogy tanuljak. Az elsőt megléptem, végigélveztem az összes könyvbéli sztorit erőspistás asztallábtól ugató rókán át sértett Jeromosig. Néhány dolgot már fel tudok mondani, alakítsunk rítusokat, melyben adott esetben "a játékra való felhívás, a befejezés és a kétféle változat közötti váltás kommunikációja is benne van". És azt is, hogy döntsem el, mit várok el Dásától itthon (egyelőre nem merül fel más helyszín a második oltásig), tehát "ha tegnap még kényelmesen ülhetett, miért ne tehetné ma is?" az ölemben, akkor ez innentől el van döntve.

Aki majd vadászni viszi, az is elolvasta, és meséli, tetszik neki ez a falka-ügy, hogy nincs itt szó vezérségről, meg hogy amikor majd gond lesz, farokbehúzás helyett állnak majd egymással szemben, "mint férfi a férfival". Engem inkább a "simogatásfüggőség" ragadott el, és a "mintához illesztés", ami adott esetben nem a két, egyszerre eldobott, megszólalásig egyforma kaucsuktyúkot jelenti. Nem tartunk még ott, hogy dobáljunk, de behívtunk a családba egy tagot, hozzá illeszkedik egy könyv, és visz végig, a nagy bizonytalanságban ne vesszünk el. Miközben úgy tűnik, valami bohó és játékos ügybe keveredtünk, Csányi Vilmos nem pórázon, inkább finom selyemszálon húz közel a megoldáshoz, és nem maradnak utána kérdések.

"Tanítsuk meg a kiskutyát arra, hogy bármeddig vagyunk is távol, mindig visszatalálunk (...) először csak néhány percre távozzunk, majd tíz percre, fél órára, azután egy-két órára". Csúnyán megbukhattam volna rögtön az elején, nekünk nem volt tíz percünk se. Ahogy hazahoztuk Dását, másnap indulnunk is kellett, betegségek miatt többszörösen prolongált karácsony, még egyszer nem mondható le. A kutyáért viszont remegett a szívem, megkérdeztem hát a csillagász-zeneművész-nyelvész-ősállatszakértő pótnagypapát, mondaná meg Gyurika drága, vigyázna-e pár órát a kis Dásenkára? Örömmel vállalta, mi pedig mentünk önfeledten a fagyasztott töltöttkáposztára, útközben beszéltük, mire hazaérünk, a kutya nem is beszélni, egyenesen énekelni fog. Gyurika etológust meghazudtoló lendülettel elemezte a kutya jellemét, követte nyomon tetteit, vezette le nevének etimológiáját, mindezt a konyhai palatáblán dokumentálta nekünk.

Most ott tartunk, hogy miután kétszer már bőgtem az utolsó, Bukfenc öregszik fejezeten, újrakezdem, hogy Dása tényleg "kulturált kutya legyen", a Fegyelmezzük! résztől. És mintha minden összeesküdne ellenem, még a saját könyvemben, Jeanette Winterson, is ezt olvasom este, amit pedig lazításképpen szedek elő Domestostól ráspolyos kézzel: "Néha egy egész nap is eltelt, mire megkaptam a kiszabott büntetést, így mintha semmi köze nem lett volna ahhoz, amit elkövettem, emellett önkényes és értelmetlen volt. Nem tiszteltem tőle jobban a szüleimet. Egy idő után már nem is féltem. Nem befolyásolta a viselkedésemet. Ellenben felszította bennem a gyűlöletet (...)", már adaptáltam is az én Dásenkámra, inkább legyen boldog, mint normális.