Reményi József Tamás először Garaczi pályakezdésének külső tényezőit veszi sorra. A szomorú valóság az, hogy Garaczi tulajdonképpen első lépéseit a futballpályán tette meg, irodalmi teljesítményét majdnem alátemette a 80-as évek vákuumja, hiszen ahogy Reményi is kifejti, ekkorra az emberek épp csak megemésztették Esterházyt, Tandorit és Petrit, és a magyar közvélemény úgy érezte, hogy általuk már birtokában van a modern irodalomnak, vagyis aki utánuk jön, már "felesleges". A 80-as évek nemzedéke számára így tulajdonképpen nem is nagyon volt hely a publikálásra, Garaczi a párizsi Magyar Műhelyben jelent meg először, de “látványosan" semmiféle kézirattal nem jelentkezett. A focinak hála azonban megismerkedett Esterházyval és úgy sejthető, hogy az ő hatására kezdett el írni. Vári György szerint e kor írói azért maradtak “szomorú szélárnyékban", mert nem volt a nemzedéknek kritikusa, aki átfogóan tudta volna elemezni a műveiket. Németh Gábor is egyetért azzal, hogy az ő generációjuknak “távoli orom volt az irodalom", hiszen nem igazán válhattak a hivatalos kultúra részévé, írásaik inkább az underground punk- és rockzenével, a progresszív popkultúrával leltek természetes szövetségre. A beszélgetés későbbi részében azonban azt is hozzáteszi, hogy a vákuum mellett volt egy igen erős műhelyhangulat is, például a Jelenlét folyóirat körül, ami némiképp könnyített a pályakezdésen.

Németh Gábor egyébként 1976-ban ismerkedett meg Garaczival, együtt jártak egy ideig a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolára, míg egy paradicsomszedős-építőtáboros szökés el nem vette a kedvüket a tanítástól. Németh elmondja, hogy Garaczin már ekkor látta, hogy feltehetőleg írhat, “ő pedig ezt nem tagadta le". 1981-ben a Magyar Nemzet lehozta egy versét, majd 85-ben megjelent első kötete, a Plasztik, ami “stílszerűen szétesik, így kártyázni is lehet vele" – jegyzi meg Reményi. A kritikus hozzáteszi, hogy Garaczi írni is éppen úgy írt, ahogy focizott: kicsit nárcisztikusan, önmagáértvalóan. Működésében a kanti cél nélküli célszerűség érhető tetten. Németh egyenesen paradigmatikusnak nevezi a Plasztikot, amelyben Garaczi radikálisan szakít azzal a korábbi felfogással, mely szerint az irodalom egy elzárt, elit szféra. Ennek igazolására fel is olvassa a kötet első szövegét, Az átkozottat, ami jól példázza a magas- és a tömegkultúra közötti átjárhatóságot. Németh szerint ebből a műből jól levezethető Garaczi esztétikája, hiszen már itt megfigyelhetőek a finom regiszterváltások, a befogadói elvárások kijátszása egymás ellen  és a jelentéskioltó stratégiák. “Tulajdonképpen Garaczi ezzel a kötettel készen van", nála az első kötetben nyoma sincs szárnypróbálgatásnak, hangkeresésnek.

A beszélgetésen Garaczi inspirációs forrásai is előkerülnek. “Azt szokták mondani, hogy én Esterházy köpenyéből bújtam elő, s ez pályakezdőként valamelyest így is lehetett" – mondta Garaczi a Literának 2003-ban, Vári szerint azonban Hajnóczy hatása is ugyanennyire erősen jelen van az író korai prózájában. Jánossy Lajos a szubkulturális hatásokat emeli ki, szerinte Garaczira direkt módon hatott ez a közeg, úgy látja, hogy Hajas Tibor szövegei és Erdély Miklós munkái erőteljes inspirációs forrásként szolgáltak az író számára. Abban egyetértenek, hogy már a korai szövegeknek is  igen erős volt a referencialitása, amit sajnos a kritika sokszor nem értett meg. Németh is úgy látja, hogy a korszakban csak a szubkultúra értette  az idézőjeleket és utalásokat, sőt, Garaczi ehhez, az akkor még homogén közeghez is kívánt szólni, éppen ezért olyan erős az orációs jelleg korai írásaiban.

Jánossy már Garaczi első verseskötetét, az 1986-ban megjelent A terület visszafoglalása a madaraktól címűt is beveszi az elemzésbe (egyébként ez időben korábban készült el, a Magvető azonban a kor szokásai szerint két évig pihentette a kéziratot), amikor azt állítja, hogy Garacziban a szubkulturális közeg felszabadította a nyelvi játékosságot, ez pedig a szövegeknek valamiféle “magával ragadó önfeledtséget kölcsönzött". Vári és Németh is felhívja a figyelmet a versek parodisztikus jellegére, azonban míg Vári ezeket posztmodern kabarészerű elemeknek érzékeli, addig ez a fajta humor Németh számára inkább Diogenésszel és Kierkegaarddal kapcsolható össze, ahol a nevetés a fájdalom egy formájaként jelentkezik. Reményi ehhez kapcsolódva emeli ki, hogy Garaczi korai szövegei elsősorban élvezeti jellegűek, olvasásuk rendkívül felszabadítólag hat.

Vári a humoros elemek mellett Garaczi lírájának montázsszerűségét is hangsúlyozza: a korai versekben nem jelenik meg a totalitás igénye, a világ szubjektív elemekké esik szét. A szövegek fragmentáltsága miatt ezek a művek elsiklanak az elemzés elől és sikeresen vágják át az olvasót, teszi hozzá Németh, majd a beszélgetés végén szó esik arról is, hogy a művek folyamatos átírása során ezek az írások is némiképp “klasszicizálódnak", formát öntenek és eltűnik belőlük a kommunikatív aktus.

Előhívás c. beszélgetéssorozat a Litera és a Nyitott Máhely szervezésében, 2014. 01. 08.