Lassan egy éve hittanra járok. Családunk római katolikus vallású, én leszek az egyetlen, aki megmássza az ateizmus és a zen-buddhizmus létráját. A Szent Kereszt templom, amit "kistemplomnak“ hívnak, mert a ferences, a pravoszláv és a Szent Teréz katedrális mellett eltörpül, negyedóra gyaloglásra van tőlünk, végig a kanyargós és szűk, Arsenije Čarnojević pátriárkáról elnevezett utcán, aki 1690-ben a Magyar Királyság területére vezette az oszmán sereg elől menekülő szerbeket. Hegyes tornya és három harangja van, ősfákkal benőtt, terebélyes park mélyén áll, a Sétaerdő és a Groblje(1) szomszédságában. Hamarosan Ehmann Imre(2), a fiatal, világias plébános fogja átvenni, aki szellemes-vitriolos prédikációival gyakorta megbotránkoztatja az öregasszonyokat. Modern parókiát építtet, ahol nívós könyvtár, az egyházi dokumentumokat precízen katalogizáló irattár és patinás bútorzatú fogadószoba is van. A háta mögött azt pletykálják róla, hogy "viszonyban áll" a bejárónővel, ami persze ronda hazugság. Szigorú órákat tart nekünk, ülünk a padokban, tucatnyi bárány, fázunk, és merev ujjakkal lapozgatjuk az Isten létéről szóló stencilezett brosúrát. Imre atya magával ragadó stílusban beszél az özönvízről, Mózes kőtábláiról és Krisztus király szenvedéséről. Engem rögtön megnyer, bebiflázom fejből a katekizmust.

Ehmann Imre atya (Szabadka, 1964–2007)
 

Kisministráns lesz belőlem: én ránthatom meg háromszor a mise kezdetét jelző csengő zsinórját, és fehér, fodros nyakú stólában szobrozok az oltár mellett. Különösen az előkészületet szeretem, amikor a sekrestyében átöltözünk, a pap vörösbort és ostyákat vesz elő az ódon szekreterből, megcsókolja az aranyozott brokáttal letakart kelyhet, és teljes nyugalommal terel ki bennünket a várakozó hívők elé. Egy archaikus tragédia főszereplője, akinek semmi újítást nem enged az író, rendező és közönség imperatívusza. Télen a templom pincéjében tanulunk, ahol a feltámadás napi körmenet rekvizitumait tárolják, és füllesztő a meleg. Nyolcvanéves, bölcs apáca foglalkozik velünk – jobbra tőlem, a köves padlón hatalmas fakereszt fekszik a törött karú, lehunyt szemű Megváltóval. Tatáék vasárnap reggel a hetes, mi, gyerekek a kilences istentiszteletre megyünk, és visszaúton jókat ökörködünk az utcabeli fiúkkal. Semmit sem tudunk a hitről, sokat kell térdepelni, de szorgalmasan végigcsináljuk, és nagy átéléssel skandáljuk a Dominus vobiscum, Et cum spiritu tuo(3) érthetetlen, latin nyelvű formuláját. Néhány év múlva majd "pauperizálják“ a szöveget, de magyarul már nem hangzik úgy, elveszíti misztikumát.

A Szent Kereszt templom (Szabadka, 1896–2013)
 

Augusztus közepén tüdőgyulladást kapok, vért vesznek tőlem, átvilágítanak röntgennel és a szívemet is kivizsgálják. "Köhög, gyakran fullad“ – írja Petar doktor a beutalómra. Otthon nyomom az ágyat, nyakig dunnába csavarva, a Nagyi priznicel, miközben odakint ragyog a szünidei nyár. A kór a bal lebenyt támadja meg, de simán begyógyul, szívós tüdőm lesz, tíz év múlva a sportorvosnál kifújom a spirométert, ám a halovány heg máig látható. A bizonyítványom ötös, az is marad a gimnáziumig, csak a viselkedésem ingadozik a "jó“ és a "példás“ között. Iskolánk névadója Kizúr István partizán néphős, akire büszkék vagyunk, jól kell tanulnunk, de ő sem volt egy szeráf.

Az osztálytársaim mindenfajták: van közöttük szakadt és buta, jólszituált és okos. Én nem válogatok, mert nem válogathatok: kölcsönös vonzalom hoz össze azokkal, akik megmaradnak. Otterbein Karcsi apja az Elektrovojvodina focicsapat edzője, együtt jövünk fel Pestre, az egyetemre. Sokat cipel majd Solex motorján, és jövőre is rácsöröghetek, hogy szuper autóján elvigyen haza, a 40. érettségi találkozóra. Kis Zoli egy fodrásznő fia, középben szakiskolába küldik, a Szív utca környékén van hifistúdiója, ő effektezi 1988-ban első fónikus költeményem hanganyagát. Grünfelder Zoli a kelebiai erdőcsősz gyereke, cserélek vele doboz sörétért egy csókát, azután húszévesen kivándorol Ausztráliába, és szörnyethal valami autóbalesetben. Ők komoly és vidám barátaim, akikkel kedveljük és védjük egymást. És a Bitó Klári, elválaszthatatlan tőlünk – lassan belezúgok, színtiszta kitűnő, hogyan is merném bevallani neki. Az első milliomos lesz közöttünk, a California Fitness gyémántkoszorús menedzsere, nem szédítette el a gazdagság. 

Kizúr István Elemi Iskola I/C osztály (Szabadka, 1963 júniusa)

Mutti vásárol nekem a Slovenijales nagyáruházban egy aprókockás, vastag kabátot. Havas tél van, csontig ható hideg, egy pillanatra megállunk a központban, a villamossínek mellett és mosolygunk. Nem szeretem ezt a kabátot, mert gyorsan átvizesedik, és nagyanyám úgy teríti ki a sparhet előtti székre, mint egy ázott macskát. Anya már nem hiányzik annyira, ahogy régen, kicsit kényszeredetten megyek vele, ha jön és kiszakít a megszokott biztonságból. Kérdezem tőle harminc év múlva, mire gondolt azon a fagyos délutánon, de hallgat. Talán nem akar emlékezni a nehéz időkre, pedig ott vagyunk ketten, a szürke fényben, mögöttünk a rozsdavörös villamos, és egy vad szélroham lekapja a kucsmáját. 1972-ben Aleksandar Petrović majd itt forgatja A Mester és Margaritát(4), vagy hússzor ismétlik a jelenetet, amikor Annuska kiönti az étolajat, a levágott műfej meg mindig rossz irányba gurul, rajtuk röhög a fél város. Én is ott szorongok a tömegben, és hirtelen bevillan egy snitt, ahogy rohanok a görgő kucsma után.

Gizi és Laci (Szabadka, 1963)

Önarckép villamossal (Szabadka, 1963)

A Batya végre megnősül, feleségül veszi Irénkét, a csinos, öntudatos, éles nyelvű Sinkó-lányt. A Solid cipőgyárban dolgozik, ahol az apám, és azonnal szembeszáll nagyanya uralkodásával. A Muttival soha nem keverednek közeli viszonyba, de a két "gyüttmënt" asszony érti egymást. A lakodalmat júniusban ülik, százszemélyes sátrat húzunk fel a hátsó udvarban. Ez nagy szomorúság nekem, mert kevés a hely, majd’ elsírom magam, mikor kivágják az eperfákat, és hát kell a pénz, áron alul elviszik a pacikat, a Kóbort és a Sutát. Igazi parasztlagzi, jönnek vidékről az ismeretlen rokonok, teli van velük a ház. Nagyi irányítja a szakácsnőket: bőséges tyúklevest főznek zöldséggel, csirkét, sertést és borjút sütnek krumplival, éjfél után tálalják a mángold szármát. Minden család előtt áll egy torta, rögtön felszeletelik őket és cserélgetik a csokoládés, diós, mogyorós szeleteket. Almás vagy citromos tortát nem illik hozni, az szegényes, megszólná a vendégsereg. Az ajándékokat sem szokás nyilvánosan kibontani, ott halmozódnak a tisztaszobában, pénzt adni meg egyenesen bunkóság. Batyáék hűséget esküsznek egymásnak a kistemplomban, beírják nevüket az anyakönyvvezető díszes könyvébe, azután kétnapos a dínomdánom, cigánybanda húzza a csárdást, eladó a menyasszony. Velencébe mennek nászútra, vesznek egy forgó-zenélő, plasztik gondolát és jövő év márciusában megszületik Gabriella, a drága, szelíd unokahugicám. Szépen vagyunk, mérgelődök, mikor a padlásfeljáró mellé suvasztott disznóvályúra állva elkap a mindenhol ott villogó fényképész. A fene egye meg, később fogom és leszakítom a fotóról a létrát.

Önarckép létrával (Szabadka, 1963 júniusa)
 

Istennel majd sok elszámolnivalóm lesz. Nem a nyesett fej, meg a jégszilánkok miatt, amiket a csontunkban hagyott. Én igazán ott voltam, mindig, ahol akarta. Soha nem agyaltam rajta, létezik-e. Nevetve nézek szembe ma is azokkal, akik bizonyítani szeretnék. Elemezzük "pragmatikusan" a teremtést, ahogy Kettős Tamás rapper barátom énekli: "Ki vagy te, ahol a madár se jár? Új a régi maszkod itt a bárpultnál. / És mennyi az idő, ha nem tévedek, itt, ahol a völgybe löknek össze évezred-hegyek? / Itt a válasz az, ha jól teszed fel, ha jól pakolod a kérdéseket: Ti tényleg a majomtól származtok? Ti tényleg a majomtól születtetek? / Akkor Isten-Isten, mert engem Isten teremtett bele a tenyerébe, tenyérvonal-rendszerébe..." Ülünk a próbatermünkben, művészek és bűnözők, fölöttünk a falon Malevics alvadt vörös keresztje világol, koccintunk. Zsoltinak csontrákja van, két bottal jár, de csöndesen viseli, és azt mondja, ha neki lehetősége lett volna, nem ezt választja. És, nem gondol az Úrra, nem átkozza – csak arra, hogy nyolcévesen nem kellett volna őt előreküldeni, hogy a szellőzőn átcsúszva belülről kinyissa a butik ajtaját.

Kettős Tamás Malevics-keresztet fest (Budapest, 2013)
 

NEM CSÖKKEN

Keveset és kevesen látjuk meg egymást,
így mindig mást találunk, ha mégis.
Távolodunk és közben ugyanott vagyunk.
Oldunk és nem mozdulunk.
Kötünk és a távolság nem csökken.

Nem is lenne hova.

(1979)

1 groblje = szerb temető
2 Ehmann Imre: 1931-ben született, és 43 évig volt plébános a szabadkai Szent Kereszt templomban. Az Egyházmegye Teológiai Intézetében liturgikát és ökumenizmust tanított. Aranymiséjét 2007-ben, papszentelése 50. évfordulóján tartotta. 2008-tól besegít Újszegeden a lelkipásztori szolgálatba. Papi jelmondata: "A jó pásztor életét adja juhaiért" (Jn 10,11).
3 Az Úr legyen veletek, És a te lelkeddel (a latin nyelvű szentmise nyolcszor ismételt igéje)
4 Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita (Мастер и Маргарита, 1930-as évek) + Majstor i Margarita (Szabadka-Palics-Újvidék, 1972), Aleksandar Petrović szerb rendező filmje