A felolvasások mindkét helyszínen két nyelven, magyarul és németül zajlanak, így a rendezvény célja, a kultúrák közötti közvetítés minden esetben maradéktalanul megvalósul. Gerevich András estjén is öröm volt hallani, hogy a Collegium Hungaricum és az Universität Wien finnugrisztika tanszéke által szervezett rendezvény nem csak a helyi magyar közösség belügye volt, az esemény előtt és után ugyanis a teremben elhelyezett asztalok körül beszélgető közönség kisebb-nagyobb csoportjai felől magyar és német beszédfoszlányokat egyaránt lehetett hallani.

Az estet Viola Kristóf, a Collegium Hungaricum programszervezője vezette be, és köszöntötte néhány mondatban a jelenlévőket. Ezután Lesi Zoltán, a beszélgetés moderátora mutatta be Gerevich Andrást, kiemelve eddig megjelent kötetei közül a 2013-es Teiresias Geständnisse (Teiresias vallomásai) című kétnyelvű kötetet, ami egy kiváló válogatás a Kalligramnál megjelent Férfiak és Barátok című kötetekből, tartalmaz azonban ezenkívül néhány új verset is, ami különösen azok számára lehet érdekes, akik még Gerevich András következő évre tervezett új kötetének a megjelenése előtt szeretnék megtudni, hogyan alakult a szerző lírája a legutóbbi könyv megjelenése óta eltelt négy évben.

Azt azonban már az est során megtudhattuk, hogy bár Gerevichet az elmúlt időszakban más témák foglalkoztatták, mint azt megelőzően, versnyelve továbbra is makulátlan, letisztult, maníroktól mentes, ugyanakkor rendkívül találó és tűpontos maradt. A felolvasott szövegeket Lesi Zoltán nagyon jó érzékkel választotta ki, az elhangzott versek ugyanis felelevenítették a szerző pályájának legfontosabb állomásait. Érdekes volt látni azt is, hogy a költő hogyan viszonyul a több évvel ezelőtt írt szövegekhez, előfordult, hogy az egyik vers előtt említette, hogy nagyon régen olvasta, ezért előre elnézést kért, hogy ha esetleg nem a legtökéletesebben adná vissza a szöveget. Az ehhez hasonló kedves kiszólások nagyon személyes, intim légkört teremtettek, amit Lesi Zoltán kérdései tovább erősítettek, hiszen a moderátor szigorúan a szövegvilágból kiindulva tett fel olyan kérdéseket, amelyek a verseket felépítő egyes motívumok, intertextuális reflexiók mélyebb megismerésén túl hozzájárultak ahhoz is, hogy a jelenlévők a szerzőt is jobban megismerhessék.

Ahogy azt Lesi Zoltán is megállapította, Gerevich szövegeiben az Átadom a pórázt című 1997-es első kötetének Odüsszeusz-motívuma óta rendszeresen visszatér a soha haza nem találás motívuma. Adódik tehát a kérdés, hogy Gerevich - aki hosszú évekig élt többek között Írországban, Bécsben és az Egyesült Államokban is - hol érzi igazán otthon magát. A szerző kifejtette, hogy számára az otthon sokkal inkább emberekhez kötődik, nem annyira konkrét helyszínekhez, ilyen módon elmondása szerint bárhol ki tudja magának alakítani az otthonát. A magyar nyelvhez viszont nagyon erősen kötődik, mert bár évekig élt angol nyelvterületen, néhány filmnovellán kívül eddig mindent magyarul írt, és nem is igazán érzi úgy, hogy kellene verset írnia mondjuk angolul. Nyelvtudását ugyanakkor a műfordítás során hasznosítja, hiszen olyan jelentős költők írásait ülteti át magyarra, mint például Seamus Heaney, Hal Sirowitz vagy Frank O'Hara.

Érdekességként merült fel Gerevich görög mitológiához való vonzódása, ami Lesi Zoltán megállapítása szerint manapság nem tartozik a fiatal líra népszerű témái közé. Gerevich választását azzal indokolta, hogy az ókori görög világban teljesen természetes és elfogadott volt számos olyan dolog - például az azonos neműek közötti szerelmi kapcsolat -, ami ma, egy elvileg modernebb világban sokszor tabunak számít. Lesi Zoltán Gerevich szerelmi költészete kapcsán nagyon találóan állapította meg, hogy az Átadom a pórázt című kötet akár férfi-nő közti szerelmes költészetként is értelmezhető. Ugyanakkor Gerevich későbbi szerelmes versei kapcsán is megállapítható, hogy ezek a szövegek szexuális irányultságtól függetlenül tökéletesen átélhetőek mindenki számára, a homoszexuális kapcsolatot ábrázolása ugyanis annyira átélt, valódi és zsigeri, hogy bár a szöveg egyáltalán nem prűd, nem idegenkedik a testiségtől, mégsem a fizikai értelemben vett másság válik hangsúlyossá, hanem sokkal inkább az azonosság, hiszen azok az egyetemes érzések, élmények válnak a versek súlypontjaivá, amik mindenki számára átélhetővé teszik ezeket a szövegeket, függetlenül attól, hogy az ember saját neméhez, vagy az ellenkező nemhez vonzódik.

A rendezvény az ehhez hasonló esteket záró, szokásos kérdéssel zárult: van-e a közönségnek valami kérdése a szerzőhöz. Talán az esemény személyessége is hozzájárult ahhoz, hogy a hallgatóság bátrabb volt, mint ahogy azt eddig más alkalmakon megszokhattuk: volt kérdésük, nem is egy. Az egyszerűnek induló kérdezz-felelek végül beszélgetéssé terebélyesedett, így kötetlen formában fejeződött be ez a rendkívül jó hangulatú, élvezetes est.