Egy Lordi koncerten a zene másodlagos. Az alapító-énekes-frontember Mr. Lordi Gene Simmons legnagyobb rajongója és követője, annak idején a banda magját is keményvonalas finn Kiss-fanokból verbuválta.

Filmezést tanult, profiként több horrorfilmben is közreműködött, melyek közül az Odalenn a nagy dobása, hisz a korábbiakat szkriptesként, storyboard-rajzolóként, speciális effektesként és díszlettervezőként jegyzi, míg ennek már ő a sztárja. E mozi vérbeli trash, camp, mindez illik a Lordi méregdrága, glamúrba hajló, már posztmodern jegyeket mutató (hisz a horror szegénysori zsáner) megjelenéséhez.

A horrorfilmek legizgalmasabb, de legalábbis a legnagyobb alkotói kihívást jelentő szegmense a terepmunkaként végzett praktikus speciális effektekkel létrehozott (véres vagy szörnyes erőszakot valóra váltó) vizuális trükk. A shock rock performansz alkalmával ráadásul csak egy dobása van az előadónak, nem lehet “újravenni" a jelenetet.



Noha retró színtéren senki nem várja el tőlük, fejlődést mutatnak. To Beast or Not to Beast című lemezüket kellemetlen kakofóniával nyitják, meglepő tempó- és hangnemváltásokat, átkötéseket használnak. Súly és lendület ide vagy oda, vannak szégyentelenül slágeres dalok az új albumon is, de ezek is egyre őrültebbek, mókásabbak és ötletesebbek (pl. Schizo Doll).

A Barba Negrában a merchpult kínálata is sokat elmondott róluk: árultak képregénnyel egybekötött turnénaplót, mely körül gyerekek legyeskedtek. A Lordi gyerek-horrort játszik, elmossák a határokat a felnőtt és gyerek közönséget megcélzó műfajok között, dalszövegeik egyre inkább humorosak, ironikusak, és kevésbé profának, tabusértőek vagy erőszakosak.

A fellépések alkalmával használt gore-effekteket a szörny-imázsban és a karaktereket a fantasztikum műfaji nagyformájában (fantasy, horror, sci-fi) kidolgozott eredetmítoszaiban megnyilvánuló gyerekes eszképizmussal enyhítik. (A Lordi zenészei híresek arról, hogy komolyan veszik szörny-perszonájukat.)



Az egyalbumos hazai Noa Rock lépett fel elsőként, akik nem titkolták, hogy a Lordi választotta őket előzenekarnak. Nem kérdés, miért. A csapat akár finn is lehetne, de csak zenéjük jellege alapján, nem minőség, sikerek szempontjából.

A Lordi szerencsés volt, ők nem értették az együgyű dalszövegeket, és nem élőben látták őket, mert egyébként a fél fogukra sem elég a kezdő magyar csapat. Az átszerelés alatt a színpadot függöny takarta, a Kiss God of Thunder című klasszikusa már a fő attrakció érkezését jósolta, a SCG6: Otus’ Butcher Clinic intró (az új lemez utolsó, a banda 2012-ben elhunyt dobosára emlékező tétele) pedig a Lordi univerzumába való átlépést jelezte.

Az új albumot nyitó, a Lorditól szokatlanul kakofónikus, vad és agresszív We're Not Bad for the Kids (We're Worse) volt az első dal, Mr. Lordi pedig “Sziasztok" köszönéssel jelentkezett be, és később is igyekezett magyarul beszélni, ami tisztelgés is a magyar-zsidó származású Simmons előtt.

Mr. Lordi maszkmesteri és kosztümtervezői munkájának gyümölcsei élőben fejtenek ki maximális hatást: lenyűgözően mutattak a csontvázas (na meg Da Vinci Vitruvius-tanulmányát parafrazeáló) díszletek előtt. Úgy éreztem, ha pislogok, lemaradok valamiről.

A karneváli hangulatot hirtelen és véletlenszerűen a színpadra viharzó performerek szították, volt köztük kényszerzubbonyba bugyolált ámokfutó, egy másiknak  pedig - Alkonyattól pirkadatig után szabadon - körfűrész volt az ágyékán.



Lényegretörő rockhimnuszok (Get Heavy, This Is Heavy Metal) után következett az új album egyik (a nyitó dal mellett) csúcspontja, (a) The Riff, az erőteljes nyitány után azonban letörte a  lelkesedésemet a Who’s Your Daddy?, mely koncertdal, rossz értelemben: egyszerű és fülbemászó, dalszöveg ismerete nélkül is énekelhető refrénnel.

Kellett egy kis szünet, hogy mindenki kifújhassa, összeszedhesse magát - érkezett is Ox, a termetes basszeros minotaurusz egy hangulatos, az új album Something Wicked This Way Comes című (roppant technikás) dalát helyettesítő szólója, mely közben a közönséget is énekeltette, végül felgyorsított, majd kivágta a Raise Hell In Heaven főtémáját.

“Kíííbaszott meleg van" - mondta a bevallása szerint nagyon izzadó Mr. Lordi, majd ennek kapcsán megemlítette, hogy mostanában sokan mondogatják neki, hogy túl sokat eszik és szív, de nem érdekli a negatív kritika - ezzel konferálta fel az új lemez I’m the Best című dalát, mely slágeressége ellenére az album leglendületesebb tétele.

A magyar mondatot leszámítva szóról szóra ugyanezt mondta legutóbb a Hellfesten - nem improvizálnak tehát, ez egy jó előre kigondolt show. A kommersz populizmust az egész koncert során ellensúlyozta némi iróniával: az önmagát a szakmájában legjobbnak kikiáltó Mr. Lordi a dal közben különféle okleveleket, virágot, Oscar-szobrot és királynői koronát kapott, amelyeket tettetett páváskodással vett át.



Sosem játszották élőben a Chainsaw Buffet című dalukat, egészen eddig a turnéig. A jobb munkáik közé tartozik, de itt is az előadásmódon volt a hangsúly: előtűnt egy terített asztal és egy vonzó hölgy, akinek Mr. Lordi emberi testrészeket szolgált fel, miközben hibátlanul énekelte a témába vágó dalt.

Végül persze a lány lett a fő fogás: Mr. Lordi egy fejszével legyintette meg, mire az vért hányt, majd csúszva-mászva agonizált tovább, mialatt a frontember kézbe kapta körfűrészét (ami most szikra helyett csak füstöt köpött, alighanem tűzvédelmi okok miatt, a pirotechnikának nem kedvezett a kalóz-témában dekorált helyszín).

A szett második felében cirkuszi performanszok (lefejezés hentesbárddal Ox által előadva) és kevésbé bravúros, mint inkább hangulatépítő szólók uralták a műsort (melyek alatt a frontember átöltözhetett), utóbbiakban a zenészek egyénileg is megmutathatták a tudásukat, bár a hangsúly továbbra is a parádés előadásmódon volt.

A dobverőit kéjes élvezettel mártogató, morcos Mana (a filmes vágásnak megfelelő színpadi elsötétülések között) magasan levitált a levegőben, az összefércelt női billentyűs, Hella pedig klasszikus bűvészmutatvánnyal megoldott lefejezést szenvedett el a nyelvét a múmia-maszkon át is közszemlére tévő Amen gitárostól.



Mr. Lordi az ünnepekhez illő hangulatú Blood Red Sandmannel tért vissza Mikulás-kosztümben, majd visszakövetelte a főszerepet, magának tartotta meg Simmons-ihlette repertoárjának legjobb gegjeit: sárkány-szárnyak széttárásától spéci mikrofonállványok (pl. csatabárd) használatáig.

A dalok mennyiségét illetően túlzásokba estek, középszerű tételeket is játszottak (pl. Beast Loose in Paradise), majd a kötelező záró remekművek (pl. az Eurovízió-győztes Hard Rock Halleluja) után megint lelombozták a harci kedvemet az új album Sincerely With Love-jával, melynek refrénjét nehéz alulmúlni.

Lordi úr e dalt is túlkonferálta, pedig nem kimondottan nemes gesztus, hogy olyan koncertszámot akartak írni, amivel bárki tud azonosulni.

Az ars poeticaként is értelmezhető korai slágerükkel, a Would You Love a Monsterman?-nel zártak: kissé retrogárd módon, hisz bőven túlnőttek már egy Kiss-imitátor epigon-banda szintjéről, nem “Kiss Experience", amit csinálnak (e dal pedig az I Was Made For Loving You lenyúlása).

Zenében tehát tudnak tévedni, eladták a lelküket az ördögnek a sikerért, de élőben hozzák azt a plusz extravagáns, intenzív, megalomán összművészetiséget, amit vártam tőlük: a színpadon egyesült cirkusz, Grand Guignol színház, horrorfilm és opera.

Prototipikus produktumai a posztmodern tömegkultúrának, amiben rajongásból fakadó megszállottsággal bármi elérhető - de legalábbis továbbgondolható, felülmúlható az antik-klasszik istenek, héroszok, példaképek művészi teljesítménye.

Setlist

We're Not Bad for the Kids (We're Worse)
Get Heavy
This Is Heavy Metal
The Riff
Who's Your Daddy?
Fire in the Hole
Ox Solo
Raise Hell in Heaven
I'm the Best
Candy for the Cannibal
The Chainsaw Buffet
Hella Solo
It Snows in Hell
Mana Solo
Blood Red Sandman
Beast Loose in Paradise
Amen Solo
They Only Come Out at Night
Devil Is a Loser

Encore:

Hard Rock Hallelujah
Sincerely With Love
Would You Love a Monsterman?

A képek forrása:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.556542107757301.1073741887.117439701667546&type=1