Igaz, felnőtteknek szóló novellákat már eddig is publikált, ebben a meseregényben azonban úgy tud egészen más hangon megszólalni, hogy közben folyamatosan visszaköszönnek a versekben, novellákban felvetett témák. Hogy csak egyet említsek: a mese alapötlete, nevezetesen, hogy mi történik akkor, ha nem történik semmi, ha egyszercsak megáll az élet Másvárosban, majd ez a nemtörténés, mint egy lappangó ragály, terjedni kezd, versben így szólal meg:
a legrosszabb: már csak a történésre várni. az anyeginek kora
lejárt, és az öreg hercegeké is. bármi nemtörténhet, és nem is történik, reggel
nem táncolnak porszemek a napsugársávban, nem alvad, csak folyik a cukorréteg a kávéscsésze alján. egyfolytában
telik az idő, szakadatlanul van nyár(...)
(tatjána képeslapot ír)

Másvárosban viszont szakadatlanul süt a nap, míg azon kívül, a mesei valóságban szakadatlanul esik. Magyari Andrea tehát azok közé az írók közé látszik tartozni, akiket minden műfajban ugyanazok a kérdések érdekelnek. Ráadásul ez nála nem csak a szépirodalomra igaz, hiszen a regényben a meseréteg alatt folyamatosan ott lüktet az az irodalomelméleti-alkotáslélektani tudásanyag, amit a Sylvia Plath-ból doktorált szerző felhalmozott.

Ez így most talán ijesztően hangzik, főleg annak a szülőnek, aki tényleg gyerekkönyvet szeretne a 8-12 éves gyermeke kezébe adni, de őt is megnyugtathatom: a gyermek olvasót mindez a legkevésbé sem fogja zavarni, de felnőttként sem fogja tolakodónak érezni ezt az imponáló tudásanyagot. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy a regény végén található mese a mesében rész, amellett, hogy egy Rómeó és Júlia-történet, ha úgy akarjuk, kulturális közéletünk szatírájaként is értelmezhető, miközben a gyerek két tehetséges, de a hatalomvágytól megrészegült pojáca hepciáskodásán nevethet.

Hogy a semminél azért valamivel több konkrétumot is eláruljak a történetből: a kilencéves Kázmér és barátnője, Kamilla, egy öreg cserépkályhán keresztül jut át ebbe a bizonyos Másvárosba, ahol egyszerűen megáll az élet, és ők készségesen segítenek a nyomozásban, hogy kiderítsék, mi is lehet ennek az oka. Ez az ok pedig Szkriptum, az író háza táján keresendő, és abban a többször elismételt tételmondatban rejlik, hogy "amit egy író megír, az vagy megtörtént, vagy meg fog történni". Ha pedig az író nem ír, akkor bizony jönnek a bajok, de csőstül, kezdve azzal, hogy nem történik semmi.

Az írás-alkotás mint teremtő gesztus nem csak a történetben, de a meseregény körkörös szerkezetében is meghatározó. Ugyanis a regény pontosan úgy végződik, ahogy kezdődött: az első fejezettel, "amelyben megjelenik Közbenjáró, és olyat hallunk, amiről azt hittük, hogy nem is lehetséges". De a végére már tudjuk, hogy tulajdonképpen Kázmér – már felnőttként írt - regényét olvassuk, amelynek ráadásul pont az a címe, mint Magyari Andrea regényének, és ez akár addig is elvezethet, hogy az elbeszélő a szerző alteregója, akik azt írják, ami megtörtént vagy meg fog történni. Játékból és gondolkodnivalóból tehát nincs hiány, és míg a gyerekolvasó a törénet darabkáinak összeillesztésével játszhat, a felnőttet a mögöttes rétegek, utalások hálója hozhatja lázba. De a gyerekek is kapnak irodalmi utalásokat: az egyik legviccesebb részben Kázmér édesapja a Mit tettél volna Ludas Matyi helyében? című fogalmazást segítené megírni, de annyira beleélteti Kázmért az árva fiú helyzetébe, hogy igyekezete sírógörcsbe és érzelmi káoszba torkollik.

Sokat játszik a szöveg néhány közhelyes szókapcsolat szétbogozásával vagy éppen megjelenítésével: Kamilla például egy egész fejezeten át "jelentőséget tulajdonít", Ihlet és Múzsa pedig egy házaspár, akik csak ritkán látják egymást, mert az előbbi folyton különféle személyek megszállásával kapcsolatban túlórázik, utóbbi meg hiába cuppogtatja a delikvensek homlokát naphosszat, sok a menthetetlen eset.

Talán ennyiből is látszik, hogy a regényben megjelenő karaktereknek többnyire akkor is van egy-két szokatlan vagy humoros vonása, ha csak pillanatokra tűnnek fel. A többet szereplők közül ilyen Kázmér édesapja, aki határozottan gyerekesebbnek tűnik a saját fiánál. Vannak persze tipikus szereplők is, mint a rendmániás nagymama vagy az aggódó-gondoskodó édesanya, de a sok különös, másvárosbeli lakos mellett nem is árt néhány "normális", már csak a kontraszt kedvéért sem. Sok szerethető figura akad a cserépkályha innenső és túlsó oldalán is, ötletes, jelentéses nevekkel, mint például Don Zon Góra, aztán az einsteini magasságokba azért nem emelkedő Egykő professzor, aki a könyvtárasztal alatt Liber Adélka kezét szorongatja, vagy Rémrendes Alajos és Panaszolka Tivadarné.

De Cerkát, aki mindent be- és átfest az égbolttól a holdig, inkább Pamacsnak nevezném, bár lehet, hogy csak azért, mert Mészely Ilka illusztrációin olyan helyes kis ecsetpamacs frizurája van. A legutóbbi Aranyvackor pályázaton döntőbe került illusztrátor jó választásnak bizonyult, mert érezhetően rá tudott hangolódni erre az egyszerre konkrét és elemelt regényvilágra. A rajzok kicsit emlékeztetnek a hatvanas évek gyerekkönyv-illusztrációira: a szobabelsők, az anyuka kontya vagy az olyan jellegzetes tárgyak, mint a bakelitlemezek, egy fényképezőgép  vagy egy állólámpa is ezt a kort idézik. A színvilágban az az érdekes, hogy a fehéren, a feketén és a szürkén kívül Kamilla sárgarépaszínű haja ihlette a negyedik színt, amit az illusztrátor használ. Az olyan apró ötletek, mint hogy a mese a mesében részt egy díszítő sorral vizuálisan is elkülöníti, vagy a fejezetszámok díszítése, a vissza-visszatérő motívumok, és hozzá a szellős tördelés, a szemnek is kellemes olvasmánnyá teszik a könyvet.

Ha nagyon kötözködni akarnék, akkor sem mondhatnék más kifogást, mint hogy az első pár oldal  - annak ellenére, hogy a végéről nézve már indokolt minden mondata - még nem árulja el, hogy milyen jó könyvet vettünk a kezünkbe, túl kell jutni rajtuk, hogy feltétlen híveivé szegődjünk. Úgy gondolom, ez a gyerekolvasóknál is így történik majd, de hogy átmeneti vagy hosszabb írászavartól és folyamatos (vélt vagy valós) mellőzöttségtől szenvedő, depressziós írók számára valóságos gyógyír, amit receptre kéne felírni, abban biztos vagyok.


Magyari Andrea: Átjáró Másvárosba
Mészely Ilka rajzaival
Kolibri Kiadó, 2013
190 oldal, 2490 Ft  
 

A képek forrása Mészely Ilka blogja