Ó, milyen jó lehet Peter Jacksonnak lenni! Saját fantasy-játszóteret teremteni, és kényre-kedvre járni-kelni ebben az elvarázsolt filmbirodalomban. Jól ismeri már Középföldét a mester, J. R. R. Tolkien sziporkái a kisujjában vannak, tovább is képes írni annak világát, csak épp amolyan vizuálisan. Jackson, aki egyébiránt híres arról, hogy a – grandiózus húsos ujjúhoz, Hitchcockhoz hasonlatos módon – fel-felbukkan filmjeiben, újra begyalogol mesevilágába, áttételesen és a lehető legkonkrétabb értelemben. Azon melegében, amint lefut a főcím, Jackson kócos fejjel egy répára harap, a kamerába néz, mintegy felütésként üdvözölve a folytatásra beülő nézőt. Csöppet talán túl bennfentes, túl összekacsintós gesztus ez, mégis megadja a szívmelengető alaphangot. Kifejezi vele, hogy eljutottunk a családias önreflexió ama fázisába, amikor már nem csak az előzményt (könyvben utódot, hiszen később íródott), A Gyűrűk Urát, hanem A hobbit-univerzumot is ismerjük, ideje tehát folytatni az utazást.

Az első – többnyire monotonnak bélyegzett – rész magasztos, orklegyőzős végkifejletét követően Bilbó és a törpök, köztük a nagy büszkeségű és méltóságtudatú törpetrón-várományos, Tölgypajzsos Thorin (Richard Armitage), folytatják útjukat Erebor, az őshon felé. Legendákkal, ősi jóslatokkal és nem utolsó sorban némi kapzsisággal a tarsolyukban szelik át Középfölde (új-zélandi) tájait. Kalandozásuk során találkoznak a bőrváltó Beornnal, óriáspókokkal és erdőtündékkel a rémséges – ám nagyon festői és nagyon "fantazis" – Bakacsinerdőben (Legolas bőrében újra Orlando Bloom szökell, vakmerő partnernője a film kedvéért teremtett Tauriel), förtelmes orkokkal egy vadvízi hordótúra közepette, lágyszívű (mint a később is jelentős feladattal felruházott Bard) vagy éppen becstelen emberekkel a halszagú Tóvárosban. És kalandjaik betetőzéseként a híres-neves tűzokádóval, "Arany" Smauggal Hegymély csarnokaiban, aki a szájhagyomány szerint szörnyen nagy, szörnyen gonosz, és láss csodát, tényleg az.

Bár lehengerlő, éles elméjű, beszédes és hatalmas, erős és gyönyörűséges, lehetetlenség nem imádni őt, még akkor is, ha a kulcsfigurák élete múlik pusztító leheletén. Smaug egyszerűen vonzó, nem csoda, hogy ő a címszereplő, viszi is pikkelyes hátán a filmet rendesen. Benedict Cumberbatch – Mr. BBC Sherlock és Star Trek főgonosz, akiért nők milliói döglenek – jó nagy lapáttal tesz rá az angol szövegben (mint sárkány-szinkronhang), hogy ez így legyen, ám a magyar Haás Vander Péter sem hörög rosszul. Smaug, az aranyhalmon szunnyadó, avagy klasszikus vágású, de modern gondolkodású sárkány, kinek antréját mindenki remegve várta, gigantikus szépségével, szakavatott kivitelezésével a Harry Potter és a Halál ereklyéi II. gringottsi fenevadának profi féregmozgását idézi, sőt veri kenterbe azt sok filmkockára elnyújtózó sztárszerepével. Bilbóval való félelmetes, ám szellemesre sikeredett dialógusának extra fricskát ad a két színész, Martin Freeman és Benedict Cumberbatch előtörténete, Freeman Watsont, Cumberbatch Sherlockot alakítja a BBC felkapott szériájában.

Smaug érzékletes ábrázolása mellett néha könnyen felejthetővé válnak a film erőtlenebb részei, megbocsáthatóvá annak vadhajtásai. A Váratlan utazás lecsengését követően a többség talán túllendült már azon motívumok kritikai csócsálásán, melyek sután idézgetik A Gyűrűk Ura pompázatos sormintáit. A birodalmától megfosztott királyhős; Sauron, a transzcendens gonosz és a vele Dol Guldurban küzdő Gandalf; a festői tartományban élő szépek népe; a varázsgyűrűt őrző és felpróbáló hobbit (a maga unásig szajkózott, hullámzó képeivel) valahonnan nagyon ismerős komponensek A hobbit-trilógia eddigi részeiben, melyek akarva-akaratlanul vonzzák az állandó hasonlítgatást. Se vége, se hossza a méregetéseknek, melyek a máig elkészült Tolkien-filmkockákat veszik górcső alá. A rendező sokszínű Tolkien-szőttesében ellenben minden mindennel összefonódik, és együtt létezik a többi szállal, mégpedig olyan szerves módon, mint ahogy Zsákos Bilbó a sűrű pókháló megpendítésekor megmozdítja a Bakacsinerdő fáit.

A Váratlan utazás elnyújtottan, ráérősen játszadozva vezette fel az elkövetkezendő, egymás mögé pakolt kalandokat, a Smaug pusztasága viszont belecsap az akcióba. Valódi középső "testvérként" viselkedik, nevezetesen addig tüzeli a feszültséget, amíg az szépen meg nem érik arra, hogy Peter Jackson atyaúristen a legizgalmasabb ponton nyesse el a képzeletbeli celluloidot. Tudniillik a sorozatvég-szerű elvágás egyébiránt trendi is manapság az egészestések háza táján, elvégre kulcsfontosságú a néző örök éberen tartása, moziszékbe szögezése (ilyesmi véggel gyötörte a népet nem is olyan rég Az éhezők viadala – Futótűz is). A sárkányos szcénákig feszes, jó ritmusban porciózott kalandok szegélyezik, és szabdalják több darabba a vadul hömpölygő mesét. Ragyás fejű orkok és gigantikus méretű pókszörnyek hullanak harcosaink keze nyomán; tünde nyilak záporoznak a rengetegben, miközben csöndesen szövögeti terveit Thranduil, a számító tündekirály (Lee Pace alakjában a világmindenség legszépségesebb tündéje született vászonra), alamuszin sütögeti pecsenyéjét Tóváros zsarnok ura (a sokat próbált Stephen Fry) és fenyegetően parázslik a levegőben az ősgonosz, Sauron fekete sziluettje.

Ámde a hátérben fortyogó sötét erő még várhat, sőt az sem számít sokat, hogy bárgyú szerelmi szálak szövődnek a frontvonalon (Tauriel beleszeret Kilibe, Legolas beleszeret Taurielbe, mi van?), mert a harácsoló Smaug mindent magának követel, pontosabban csak Hegymély aranyát, királyságát és a film záró harmadát a maga küzdelmes földalatti jeleneteivel. A krónikák sárkánya első szájtátásával és farokcsapásával lazán maga mögé utasít minden korábbi dramaturgiát, szereplőt, látványt; szárnya verdesésével pedig a film egészét. Smaug – aki pár festői pillanat erejéig valóban arannyá válik – csak éppen annyira megszállottja Erebornak és a hozzá fűződő bőségnek, hatalomnak, mint a történelmi hazára és a káprázatos Arkenkőre vágyakozó Tölgypajzsos Thorin. S hogy elvakultságuk milyen eseményeket csal elő a történetből, az a következő (There and back again alcímű), befejező részben fog kitudódni, addig egy egész, várakozással teli év kínálkozik a Tolkien-életmű és Sárkányfölde... pardon, Középfölde irodalmi feltérképezésére.

A hobbit - Smaug pusztasága / The Hobbit: The Desolation of Smaug

Színes, magyarul beszélő, amerikai-új-zélandi fantasy, 161 perc, 2013
Rendező: Peter Jackson
Író: John Ronald Reuel Tolkien
Forgatókönyvíró: Fran Walsh, Philippa Boyens, Guillermo del Toro, Peter Jackson
Zeneszerző: Howard Shore
Operatőr: Andrew Lesnie
Szereplők: Richard Armitage, Martin Freeman, Ian McKellen, Benedict Cumberbatch, Stephen Fry, Evangeline Lilly, Lee Pace, Orlando Bloom, Luke Evans

Bemutató dátuma: 2013. december 12.
Forgalmazó: Fórum Hungary