A NMK első ülésén a művészek és a nyilvánosság kapcsolata került középppontba. A fogyasztói társadalom felerősödésével a művészet már nem egy szűk réteg kiváltsága. A művészek lemásztak az elefántcsonttoronyból és műveiknek igyekeztek egyre nagyobb nyilvánosságot szerezni. Warhol már egyenesen kijelentette, hogy a műalkotás - és maga a művész is - olyan piaci termék, aminek eladhatósága határozza meg az értékét. Feke Pál is elismeri, hogy ma már a tehetség nem elegendő a művészként való érvényesüléshez, hiszen legalább ugyanilyen fontos saját maguk menedzselése, képviselése is. “Színpadon állni szép dolog, de igazából az a fontos, hogy kiálljunk magunkért, hogy tudjunk tárgyalni, alkudni". Ezen a ponton persze rögtön felmerül a kérdés, hogy meddig érdemes elmenni önmagunk eladásával, Szabó Győző szerint például nem előnyös, ha a művész személye túlhangsúlyozott lesz, mert így művészetére kevesebben lesznek kiváncsiak. Elmeséli például, hogy a Centrál Színházban, Stohl Andrással közösen játszott Jó zsaru - rossz zsaru című darab egyik vidéki színháznak sem kell “a sittes vagy a drogos miatt". Sajnálja, hogy a művészi munkája nem kap akkora fényt, mint az élete, de azt elismeri, hogy magánéletének egy szeletét meg kell osztania néhanapján, hogy ismert maradhasson, de természetesen továbbra is az igényes szórakoztatás mellett teszi le a voksát, így éppen ezért nagyon sok mindent nem vállal be.

Karafiáth Orsi is egyetért abban, hogy nagyon fontos kontrollálni a saját magukról kialakított képet. Ő például 2009 óta csak akkor vállal el TV szerepléseket, ha az ottani beszélgetések kizárólag a műveire koncentrálnak. Azt azonban ő is elismeri, hogy a magyar kultúra pénztelensége rákényszeríti bizonyos dolgokra, tehát ahhoz, hogy íróként megélhessen, néha-néha igent kell mondani más dolgokra is, ő például tárlatokat, divatbemutatót is vezet. Feke Pál szerint is az a fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a teljes kizárás és a túlzott beengedés között. Szerinte szükség van arra, hogy elvállaljon olyan dolgokat, ahol a nagy nyilvánosság előtt szerepel - pl. Társulat, Sztárban sztár -, hogy megismerjék és, hogy később a színházi produkcióira is bejöjjenek az emberek, de persze ettől még őt is megkeresik olyan ajánlatokkal, amiket jó szívvel elutasít. Faragó hozzáteszi, hogy egy művésznek régen is fontos volt az ismertté válás, ezért sok mindent meg is tettek, azonban mindig fontosabb volt a szellemi teljesítmény, mint a népszerűség.

Szabó Győző és Feke Pál is arról beszél, hogy szükség van ma a nyilvánosságra ahhoz, hogy a művészetük szélesebb közönséghez is eljusson, de nyilvánvalóan nekik sem céluk, hogy mindenkihez eljussanak. Karafiáth ehhez a gondolathoz kapcsolódik “én a közönségre semmit sem bíznék" kijelentésével. Faragóval egyetértésben kijelentik, hogy habár fontos számukra a nyilvánosság, ezek a szereplések azonban inkább a már meglévő olvasóiknak, nézőiknek szólnak. Nem szeretnének tehát népnevelőként fellépni, nem igénylik a nézettséget a televízión szocializálódott tömegtől, valóban csak azokat kívánják megszólítani, akik nyitottak a művészetükre. Éppen ezért Karafiáth nemet mond mindenféle politikai felkérésre, illetve a nagy hülyeségekre is, Faragó pedig a semmitmondó témájú reggeli műsorokra. Szabó Győző megjegyzi, hogy őt már legtöbbször fel sem keresik a showműsorok szerkesztői, mivel tudják, hogy úgyis nemet mond. Sőt, teszi hozzá, hogy ne aprózza el magát, van egy olyan napidíja, ami alatt csak akkor vállal el bármit, ha az adott ötlet nagyon megfogja, például az Intim fejlövés című film, amiben ingyen vállalta Gábor szerepét. Hozzáteszi azt is, hogy régebben ciki volt egy színésznek reklámot bevállalnia, de ma már ez is megengedett, sőt például az olyan művészszínháznak, mint a Katona, is szükség van marketingre.

Bódy Gergő, a beszélgetés moderátora lezárásként arra kérdezett rá, hogy létezik-e rossz szereplés. Faragó úgy véli, ez csak döntés kérdése, úgy gondolja, hogy inkább az a fontos, hogy ha elvállalt egy nyilvános megjelenést, akkor abból mindig a lehető legtöbbet kihozza. Karafiáth szerint is inkább az a lényeges, hogy alaposan átgondolja, hogy mit vállal-e és, ha már igent mondott valamire, akkor azért vállalni kell a felelősséget. Szabó Győző hozzáteszi hogy szívesen kipróbálna olyan dolgokat, amiket még nem csinált, például szerepelne operettben vagy vezetne TV műsort, viszont itthon a sztárokat nagyon gyorsan beskatulyázzák egy adott szerepre, amiből azután igen nehéz kimásznia. Szerinte nagyon fontos a hitelesség megőrzése is, ami csak akkor nem megy, ha az adott művész nincs rendben magával. “Nekem viszont már mindenki mondhat, amit akar, én már mindenen túl vagyok" - fejezi be a gondolatmenetet.

Művészet és nyilvánosság, a Nemzeti Művész Klub 1. háttérbeszélgetése a Hotel Nemzetiben, 2013. 12. 09.

Fotó: Szőcs Petra