PRAE.HU: Az eddigi pályaíved vidékről Budapestre, kőszínházból a függetlenek közé vezetett, aztán újra visszakanyarodtál vidékre, még távolabbra a fővárostól, és most megint kőszínházban dolgozol. De úgy tudom, nem a színészet a tanult szakmád.

Esztétika-magyar szakos bölcsészként végeztem, a színházhoz azonban már jóval korábban közel kerültem, Székesfehérváron gyerekszereplőként több előadásban is játszottam. Amikor 2003-ban leérettségiztem, a színház éppen fiatalokat keresett statisztálni kisebb szerepekre, és én is jelentkeztem. Miközben ott játszottam, megismerkedtem Ágenssel, és első közös munkáink közé tartozott a Vörösmarty Színházban bemutatott Jazznők és A bárónő és a komorna. Aztán Budapestre költözve három évig tagként dolgoztam az Ágens Társulattal, miközben Gergye Krisztiánnal, a Természetes Vészek Kollektívával, az Andaxínházzal és Mándy Ildikóval is voltak közös munkáim.

Nagyon jól éreztem magam ebben a közegben, de jött 2010, a pénzügyi zárolások és a független társulatok ellehetetlenülésének korszaka, és ekkor kaptam a zalaegerszegi ajánlatot Besenczi Árpádtól és Sztarenki Páltól. Ezt választottam, mert úgy gondoltam, hogy a szabadsághoz az is hozzátartozik, hogy ne a pénzügyi-megélhetési kényszer irányítsa az ember életét, munkáját. Egy évig még intenzíven dolgoztam az Ágens Társulattal és Gergye Krisztiánnal is, aztán mindenki ment a saját munkái után, és mostanra ebből egy lazább munkakapcsolat lett. Jó feladatokat kaptam Zalaegerszegen, így, ha bizonyos szempontból helyettem döntöttek is, nem bánom, hogy így alakult.

PRAE.HU: Foglalkoztál korábban is színházpedagógiával?

Már Székesfehérváron is készítettem programtervet, ez valahogy belső igény volt nálam. Sokat tanultam-ellestem Gyevi-Bíró Esztertől, aki hosszú évekig a Trafóban tartott beavató foglalkozásokat. Ezt a lehetőséget Juhász Dóra (a Trafó akkori szakmai referense) teremtette meg számomra, aki a mai napig közös brainstormingolással segíti munkámat. Az Ágens Társulatnál pedig már magam is vezettem ilyen foglalkozást, amit a Szodoma után című előadáshoz állítottam össze.  

PRAE.HU: Egerszegen először a Scapin furfangjaihoz készült tantermi foglalkozás, amely a barátság, hazugság, képmutatás körül forgott. 

Igen, a próbákat nézve jutott eszembe, hogy ez az előadás több olyan kérdést is felvet, ami a diákoknak is érdekes lehet, így született meg három évvel ezelőtt a Scapin, a spanom! címet viselő program. Itt még a színház felnőtt repertoárjához igazodtunk, a következő évadban viszont, a Csak Rómeó és Júliával elindult az a sorozat, amelyben már magát az előadást is elvisszük a tanterembe. Ehhez egyébként az adta az ötletet, hogy az időközben a társulathoz szerződött Barsi Mártonnal korábban már játszottunk Rómeó és Júliát Mándy Ildikó Társulatánál, akkor azonban maradt bennem hiányérzet, szerettem volna még a szöveggel foglalkozni, és ezt most meg is tehettem. A (majdnem) kétszereplősre húzott és mára hangolt előadáshoz kapcsolódó foglalkozáson az adaptáció kérdésköre áll a középpontban.

PRAE.HU: A következő előadással, a Völgyhíddal köteleztétek el magatokat a kortárs szerzők és a fiatalokat erősen foglalkoztató, olyan érzékeny témák mellett, mint a serdülőkori öngyilkosság, aztán a Kebabban a külföldre költözés, prostituálódás, a Cyber Cyranóban pedig a virtuális lét és a valóság, a trendkövetés és a kívülállás kérdése. És ezeknél már sokkal inkább pedagógiai-morális dilemmák állnak a középpontban, mint színháziak-esztétikaiak.

Sokat jártam mások foglalkozásaira, a Trafó mellett a Kolibri Színházba, és a saját tapasztalataimból is tanultam. Bár eleinte ezt nem fogalmaztam meg tudatosan, kiderült, hogy hozzám az angolszász tanítási dráma áll közelebb. Nemrégiben jelent meg Cziboly Ádám és Bethlenfalvy Ádám átfogó felmérése a magyar színházi nevelési programokról (Színházi nevelési programok kézikönyve, L’Harmattan, 2013.), ebben is úgy vagyunk feltüntetve mint a Gyevi-Bíró Eszter-féle irány "mutánsai". Persze, felvetődhet a kérdés, hogy Zalaegerszegen miért nem Ruszt József itt született beavató színházi modelljét követjük, de az a forma tőlem távolabb áll, ezért azt hiszem, nem tudnám érvényesen képviselni. Talán éppen azért, mert ahogy a fiatalokat, engem is sokkal jobban érdekelnek az előadás által felvetett társadalmi-emberi kérdések, mint a hozzá persze elválaszthatatlanul kötődő és szintén fontos színházi formanyelv.

PRAE.HU: Mennyire egyszemélyes vállalkozás egy ilyen előadás és a hozzá kapcsolódó program létrehozása, és mennyire vannak ebben társaid? Ezen persze nem csak a rendezést értem, bár többnyire a rendező is te vagy, kivéve a Kebabot, ami Balog József munkája, illetve a Csak Rómeó és Júliát, amit Sztarenki Pállal közösen jegyeztek.

Az előkészítés többnyire tényleg egyszemélyes feladat, de azért bőven kapok segítséget a színház művészeti vezetőjétől, Sztarenki Páltól, és Juhász Dórával is folyamatosan konzultálok a foglalkozástervek kapcsán felmerülő kérdéseimről. A Cyber Cyrano esetében pedig valóban "autentikus" társakra találtam, akik nemcsak nekem, hanem a színészeknek is segítettek a próbák alatt.

PRAE.HU: A Katona József Színház által november végén rendezett színházpedagógiai konferencián tartott előadásodból az derült ki, hogy szinte ifjúságszociológiai kutatásokat végeztetek.

Igen, ez egy hosszadalmas és aprólékos munka volt. Molnár Sárával, Lukács Leventével és Léhárt Lindával (zalaegerszegi "dotcom" fiatalok) feltérképeztük a középiskolások netezési szokásait, az öltözködési trendeket, azt, hogy milyen zenéket hallgatnak, milyen filmeket néznek, milyen képeket tesznek ki magukról, a szlengjüket stb. Tasnádi István három éve írta ezt a darabot, de azóta nagyon sok minden változott, például az okostelefonok elterjedésével. Már nincs olyan, hogy majd este felmennek a facebookra, mert egész nap ott vannak. Muszáj volt mindezt figyelembe venni ahhoz, hogy ne váljunk hiteltelenné a fiatalok előtt. Ne mondják azt, hogy na, megpróbáltak úgy tenni, mintha ismernének bennünket, pedig dehogy. De arra is vigyázni kellett, hogy fél év múlva ne avuljon el az előadás. A Kolibri Színház-as bemutatóhoz képest meghatározó különbség, hogy ott színházi körülmények között játsszák, nem laptopok segítségével, mi pedig tantermekben, élő netkapcsolattal – ezért kellett fokozottan figyelnünk az aktuális technikai lehetőségekre, illetve felhasználói szokásokra.

PRAE.HU: A november 6-i bemutató óta már játszottátok néhányszor, milyenek az első tapasztalatok?

Elég széles korosztálynak játsszuk, 5-12. osztályosoknak, és a hozzá kapcsolódó foglalkozáson az általunk hordott maszkokról, álarcokról beszélgetünk. Az nehéz helyzet, hogyha a gyerekek több osztályból verbuválódnak össze, nem ismerik egymást annyira, mint egy osztályközösség esetén, hiszen sokszor még ismerősök előtt sem könnyen nyílnak meg. De az ilyen vegyes csoportnak is lehet plusz hozadéka. Lentiben például gimnazisták és szakközépiskolások kerültek össze, akik két külön világot alkotnak ebben a kisvárosban is. Egy demokrácia-játék segítségével azonban, amelyben arra kellett reagálniuk, mi történne, ha "az iskola igazgatónője" betiltaná az iskolában a közösségi oldalak használatát, elkezdtek beszélgetni-vitatkozni egymással, és annyira foglalkoztatta őket a dolog, hogy az előadáshoz létrehozott facebook-csoport oldalára még aznap délután postoltak egy "kérelmet" az "igazgatónőnek".

Eltérőek az igények abban is, hogy van, aki inkább játszani szeretne, és van, aki szívesebben beszélgetne. Nekem kell alkalmazkodnom a csoporthoz, és bármennyire is próbálok előre felkészülni, hogy hová, milyen osztályközösségbe csöppenünk, akadnak váratlan helyzetek, meglepetések, amikre a színészeknek és nekem is egyaránt reagálnom kell. Mindenesetre az már most látszik, hogy nagy az érdeklődés, mert ezzel az előadással tényleg a gyerekek mindennapjait meghatározó témához nyúltunk.

PRAE.HU: Milyen utóélete van ezeknek a programoknak? A színházpedagógiai konferencián beszéltél arról, hogy gondot okoz neked, hogyan viszonyulj ahhoz, ha később megkeresnek a diákok, és esetleg tőled várnak megoldást a problémájukra.

Igen, tulajdonképpen innen indult ez az előadás is: hogy a korábbi programok után sok fiatal bejelölt a facebookon, levelet írtak vagy csetelni szerettek volna velem. Sokat gondolkodtam azon, hogy mit kezdjek az ilyen helyzetekkel, meddig tart egy ilyen foglalkozás, kit látnak ők bennem, és én mit tehetek egy ilyen helyzetben és mit nem. Nem vagyok pszichológus, nem lehet feladatom, hogy azokra a kérdésekre, amelyeket az előadásaink és a foglalkozásaink felvetnek, válaszokat adjak, nem lehetek döntőbíró tanár-diák vagy gyerek-szülő vitákban. De el sem zárkózhatok a megkereséseik elől. Biztos recept erre persze nincs, próbálok az adott helyzetre jól reagálni.

PRAE.HU: Mennyire jut időd és erőd a Tantermi Deszka program mellett másra?

Szoros időbeosztással jut mindenre. Az idei évadban is több előadásnak vagyok a dramaturgja, például a Vaknyugatnak vagy az Emil és a detektíveknek, de ezeket a munkákat már az előző évad végén előkészítettük a rendezőkkel. Éppen ez a furcsa nekem a dramaturgiai munkában, hogy más időben élek, mint a színház többi tagja, ezért ez meglehetősen magányos tevékenység. De ha játszom, rendezek vagy foglalkozást vezetek, az visszaadja az itt és most élményét.

PRAE.HU: A tavaly bemutatott Színésznőkben az előadás zárlataként elhangzott az Európa Kiadó egyik száma (Kamondy Ágnes interpretációjában): "Jó lesz nekünk..." Jó neked itt és most, Zalaegerszegen, 2013-ban?
 
Röviden: jó. Kicsit bővebben: jó, mert csodálatos dolgokban veszek/vehetek részt. Nekem mindenütt jó, ahol van egy talpalatnyi tér, ahol (és amíg) színházat lehet csinálni.

(A leadfotót Kővágó Nagy Imre, a szövegben megjelenő képeket pedig Pezetta Umberto készítette, és a Hevesi Sándor Színház bocsátotta rendelkezésünkre.)