PRAE.HU: A nemrég elkészült honlapotokon az olvasható, hogy kettős céllal hoztátok létre a Jurányit: egyrészt stabil, közös otthont, az alkotáshoz pedig jól működő hátteret szeretnétek teremteni a független színházi szférának, másrészt közösségi élettel töltenétek meg az intézményt. Hol tartotok most, egy évvel a nyitás után?

Először is tényleg megteltünk. Nem mostanra, már múlt decemberre, és mivel a több mint 50 bentlakó közül (jobb szeretem ezt az elnevezést, mint a hivatalos bérlőt) azóta sem költözött ki senki, a jelenleg kb. 80 nevet tartalmazó várólistánk sem apad, inkább gyarapodik. Pedig az eredetileg közösnek szánt tereket (pl. a szintenként tervezett közös konyhát) is bérbe adtuk, és vannak, akik társbérletszerűen osztoznak a próbatermeken. Vagyis bebizonyosodott, hogy nagy igény van egy ilyen intézményre, sőt nem is egyre, hiszen szinte azonnal meg tudnánk tölteni egy második Jurányit, ha lenne rá energiánk és kapacitásunk. Vagy ha nem nekünk, hát másnak. Sajnos erre egyelőre nem látok jelentkezőt, pedig már azon is gondolkodtam, hogy hasonló közösségi helyeket a mi tapasztalataink alapján valamiféle kulturális franchise-rendszerben lehetne működtetni.

PRAE.HU: Több interjúban beszéltél már arról, hogy az első év energiáinak nagy részét a "hardver" megteremtése, az épület működőképessé tétele, belakása kötötte le. Potyogtak ki csontvázak a szekrényből?

Folyamatosan. Sok gubanc volt a fűtéssel, a vizesblokkokkal, hiszen ez az épület 2009 óta üresen állt. De szerencsére mindezt már lassan elfelejtjük.

PRAE.HU: Tavasszal jártam nálatok utoljára, és azóta szembeötlő a változás: ami korábban félreérthetetlenül egy iskolai alagsornak és tornateremnek tűnt, az most kellemes, barátságos tér kanapékkal, olvasólámpákkal, színekkel, formákkal.

Nekem mániám a szépítgetés, rendezgetés, nem hiába készültem annak idején jelmeztervezőnek. Persze az anyagi lehetőségeink korlátozottak, de sok minden nem pénz, hanem odafigyelés kérdése.

PRAE.HU: Ha már pénz: működik az a konstrukció, amit kidolgoztatok, hogy a bérleti díj 80 százalékát visszakapjátok a kerülettől, és ebből, valamint a bentlakók befizetéseiből gazdálkodtok?

Nem mondom, hogy nincsenek napi izgalmak, likviditási nehézségek, de összességében működik. Szerencsére sok projekten dolgozunk, így hol innen, hol onnan, de általában befut annyi pénz, hogy a számláinkat ki tudjuk fizetni.

PRAE.HU: Van valami, amin úgy érzed, hogy az első év tapasztalatai alapján korrigálni kellene?

Inkább csak a hangsúlyokon szeretnénk módosítani, hogy most már legyen elég erő és idő a művészeti céljaink megvalósítására, és arra, hogy olyan műsorstruktúrát alakítsunk ki, ami többféle érdeklődésnek és többféle korosztálynak megfelel. De mindezt már a nyáron végiggondoltuk, és ennek megfelelően indítottuk el az új évadot.

PRAE.HU: A kicsit nehezen megjegyezhető, ám a céljaitokat annál pontosabban kifejező nevetek szerint tartalmilag három fő feladatot szántok a Jurányinak, és mintha folyton azzal küzdenétek, hogy ne boruljon fel az egyensúly a produkciós tevékenység, a közösségi tér megteremtése és az inkubátor funkció között.

Igen, ez tényleg folyamatos küzdelem. Több játszóhely megszűnt, mások profilt tisztítottak, így nagy az igény arra, hogy új bemutatókat fogadjunk be. És hiába hangsúlyozzuk, hogy nem tudunk repertoárszínházként és befogadóhelyként működni, sokszor nehéz nemet mondani, vagy a nálunk bemutatott és aztán kirepülni nem tudó előadásokat elküldeni.

Végül a nyáron úgy döntöttünk, hogy megtartunk egy minirepertoárt, vagyis három nagyobb társulat – a Gólem Színház, a Szputnyik és a TÁP Színház – folyamatosan játssza nálunk egy-egy előadását. Ez a másik fontos célunkhoz, a közösségépítéshez is segítséget nyújthat. Szintén a közönségre-közösségre gondolva indítottunk el idén ősztől három sorozatot. Az egyik, a havi egy folytatással jelentkező Művház színházi szappanoperaként működik majd. Itt összeért az én elképzelésem – hogy a Jurányinak afféle modernizált művelődési ház szerepet is be kell töltenie – az alkotók ötletével, hogy a szappanopera kereteit egy képzelt kisváros képzeletbeli művháza adja.

PRAE.HU: A képzelt kisvárosról annyit, hogy egy, a sorozatot felvezető cikket olvasva csak kapkodtam a fejem, hogy hogy kerülnek a volt alma materem tanárai és diákjai a darabba, például a legendás magyartanár, Kis-Kádi Géza, míg csak meg nem láttam, hogy a szintén a zalaegerszegi Zrínyiben érettségizett Dömötör András az egyik rendező…

Így van, Kovács Dániellel ketten jegyzik a tervezett sorozatot. De a Dumaszínházzal is együttműködünk, Cabaret Ma címmel minden hónapban lesz egy stand-up est, persze egy kicsit másképp, mint ahogy megszoktuk. Decemberben pedig elindul egy kabarésorozat is, Vinnai András A férfiak szexuális világa című darabjával. Ezektől a visszatérő programoktól azt reméljük, hogy a nézők is hónapról hónapra visszatérnek majd hozzánk.

Most indul a Jurányi Klub programunk is, ahová bárki jelentkezhet. Az ingyenes klubtagság különböző kedvezményekkel jár majd. Azt is szeretnénk, ha a környékbeliek közül mind többen térnének be hozzánk. Az indulásunkkor sokszor hallottuk, hogy Budán kihívás színházat működtetni, és talán tényleg az, de azért, ha nem is a kerületkártyával, amire pedig kedvezményt is biztosítunk, de jönnek innen is hozzánk.

Az inkubátor funkció jól működik, aki itt van, az valószínűleg jól érzi magát, hiszen, ahogy mondtam, még senki sem költözött ki. Jó látni azt is, hogy a lakók között egyre több kapcsolat alakul, közös munkák jönnek létre, és itt nem is elsősorban a színházakra gondolok, hiszen ők túlnyomórészt eddig is ismerték egymást, hanem például a színházak és a képzőművészek, vizuális műhelyek együttműködésére vagy olyan mindennapi dolgokra, hogyha például fotóra van szüksége valakinek, talál itt, a házon belül fotóstúdiót.  

PRAE.HU: Milyen hosszú távú tervekkel vágtok neki a következő éveknek?

Nagyon fontosnak tartom a Titánium nevet viselő programunk folytatását, aminek az a célja, hogy lehetőséget biztosítson fiatal, kevésbé vagy egyáltalán nem ismert alkotóknak. Ez a "vérfrissítés" az idősebb generációnak is inspirációt jelenthet. Persze nem könnyű, de szép feladat eldönteni, hogy ki az, akinek azt mondjuk, hogy még bizonyítania kell, ki az, aki már letett annyit az asztalra, hogy lehetőséget kapjon, és ki jutott el olyan szintre, hogy útjára kell bocsátani.

A tervekről még annyit, hogy szerencsére sok megkeresést kapok, így általában nem nekem kell újabbakat kitalálnom. De azért, ha úgy gondolom, hogy néhány ember jól tudna egymással dolgozni, és magam is szívesen látnám őket együtt a színpadon, igyekszem úgy intézni, hogy erre legyen alkalom.

PRAE.HU: Kívülről nézve a Jurányi létrejötte és első éve abszolút sikertörténetnek látszik, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a független kulturális szférában erre alig akad példa. Belülről ezt hogy élitek meg?

Annyira sűrűek a napjaink, és olyan fárasztó volt ez az első év, hogy egyszerűen nincs időnk arra, hogy túl sokat foglalkozzunk a számvetéssel. Ha vendégek jönnek hozzánk, mondjuk egy külföldi kulturális intézetből vagy diákok valamelyik középiskolából, és beszélünk nekik az elmúlt egy évről, akkor csodálkozunk rá, hogy mi minden történt velünk. Különben tesszük a dolgunkat napról napra. Most éppen az új bemutatónk, a Rába Roland rendezte Dermedési pont holnapi premierjére készülünk, indulok is a főpróbára, a Thália Színházba.

PRAE.HU: Hát akkor boldog születésnapot, nőjön nagyra a fügefátok, és mindig kerülje el a dermedési pontot!
 

Fotó: Szilágyi Zalán