PRAE.HU: Kinek a kezdeményezése a legegyszerűbben "művészet és cipőtervezés" szlogennel definiálható projekt?

Sirbik Attila: Ez hosszú történet, viszont teljes mértékben közös gondolkodás eredménye. Amikor először megláttam, kézbe vettem Gyurkovics Róna cipőit, azonnal tudtam, hogy ez az, amit cipőben egész életemben kerestem, az anyaghoz való efféle hozzáállás, az a technikai tudás és szakértelem, amellyel ő a cipőit készíti, számomra döbbenetesen eredeti és lélekkel teli. Rónának egy teoretikus, művészetekben gondolkodó agyra, nekem pedig egy kiváló tervező-kivitelezőre volt épp szükségem, hogy egy közös projektben teljesedjen ki az elképzelésünk.

PRAE.HU: Pontosan mit takar ez a kezdeményezés?

S. A.: Mint ahogyan a projekt elnevezése is sejteti, valamiféle keveredésről van szó, mégpedig a divat és a művészet egyfajta kísérleti jellegű fúziójáról. Az első szériát képzőművészek és irodalmárok világai inspirálták, akik egyben a modelljeink is lesznek: Áfra János, Fenyvesi Orsolya, Bartók Imre, Karafiáth Orsolya és Simon Márton, továbbá Verebics Ágnes, Kozma Andrea és Szőllősi Géza. Nem hídképzés, nem hídverés ez a kortárs művészet és divat között, nem is népszerűsítés, hanem teljes körű együtt gondolkodó fúzió, egyféle "hibrid" létrehozása volt a célunk. Egyébként még sokan dolgoznak a projekten.
Arculatot Stark Attila tervez, Bach Mátéval fényképeket készítünk a "modellekről". Bartók Imrét például Bruce Leet megszégyenítő helyzetbe hoztuk, Áfra Jánost hordágyon toltuk be egy pesti kórház liftjébe, Kozma Andrea egy hentes vendége lesz, Karafiáth Orsolyát a ’60-as évekbe repítjük, ahol is egy korabeli fodrászszalonban játssza majd zseniálisan önmagát, Szöllősi Géza pedig felpróbálhatja, és ha jó a lábára, hordhatja is Hasfelmetsző Jack 1800-as évek végén eltűnt cipőjét, Róna újraértelmezésében. Sütő Anna tipózik, vele készítjük el az esemény katalógusát is, Tóth Emese Eszter, Bach Máté és Kovács Ákos pedig klipet forgat...

Egyre fontosabbá válik számunkra a kontextus teremtés, hogy a cipőink ne légüres térben mozogjanak, hanem aktualizálódjanak azáltal, hogy művészekhez és munkáikhoz kapcsolódnak. Írók és képzőművészek az alkalomra készített "késztermékeit" használjuk inspiratív anyagként. Ezek számos dimenzióval, mélységgel, asszociációs bázissal rendelkeznek, amelyek az esztétikai, művészi hatáson túl a kortárs jelenségekre és problémákra is reflektálnak.
Cipőink, míg a különféle korok stílusjegyeit magukba olvasztják, addig kizárólag és teljes mértékben a ma emberének, a jelennek készülnek, bár azt valljuk, hogy a pillanat kitágítható. Ha ez az állítás igaz a divattól sok esetben elválasztott művészetekre, miért ne lehetne igaz a divatra is?

PRAE.HU: Róna, hogyan, mikor és miért kezdtél cipőkkel foglalkozni?

Gyurkovics Róna: Már egészen fiatal koromban tervezéssel szerettem volna foglalkozni, majd bútorokat és cipőket álmodtam meg, viszont fogalmam sem volt, hogyan kezdjek hozzá a kivitelezésükhöz, de szerencsémre olyan emberekkel találkoztam, akiktől kérdezhettem és tanácsot adtak. Az első cipőimet otthon készítettem. Kacagnom kell, ha visszagondolok a sufni tuningra, amivel megvalósítottam őket. Lassan beszereztem a szerszámokat, eszközöket, szétszedtem az apám összes régi bőrkabátját, hogy anyaghoz jussak. Jó néhány cipőn edződve, két év után kerestem föl Anna Zaboevát, akinél azóta is gyártásvezetőként dolgozom. Az ő műhelyében tanultam ki a szakma trükkjeit, valamint öreg mesterektől és a világhírű Marcell Mrsantól lestem el egyéb titkokat.
PRAE.HU: Milyen a vizuális világod, milyen stílusú cipőket tervezel?

Gy. R.: Az első cipőim a Converse stílusában és felfogásában készültek, inkább a grafikus díszítéssel foglalkoztam, mintsem a szabásmintával, valamint azt vallottam, amit a Converse is hirdet, hogy előre meghatározni a cipő lényegét egyúttal meg is semmisítené azt – hiszen rajtad áll hogy meghatározd, számodra mit jelent az a pár, amit viselsz. Az volt a célom, hogy olyan lábbeliket készítsek, amikben én is jól érezném magam, lehessen bennük fára mászni, bicajozni... Közben komolyodtam, más irányban kezdtem gondolkodni, és új megoldásokkal kísérleteztem. Később elkezdtem a formákkal is játszani. A különböző színű bőrök találkozásai, a vonalvezetés vált számomra érdekessé. Mindeközben a cipő egy térbeli forma, ami még érdekesebbé teszi a tervezést. A mostani cipőimmel vagány eleganciára törekszem. Azt szeretem bennük, hogy elgondolkodtatóak, többféle stílusjegyet viselnek, olvasztanak magukba.
PRAE.HU: Mire számítson az, aki megtekinti a cipőket bemutató performanszt?

S. A.: Egy őrült és pörgős show-ra a képzőművészek által a helyszínen installálódó térrel, az írók saját stílusban írt, zseniális, néhol vicces, néhol megdöbbentő termékbemutató szövegeivel, valamint kortárs fúziós zenével, köszönhetően Antal Attilának, valamint a Brestyánszki ikreknek, Dínának és Bernadettnek. Senki se számítson klasszikus értelemben vett felolvasóestre és kiállításra, mert kicsit megkavartuk a dolgokat. Ám aki találkozni szeretne egy masnival a nyakában sétáló alligátorral, vagy szeretné, hogy Hasfelmetsző Jack a nyakába szuszogjon, hogy Charlie Chaplin néhány pillanatra életre keljen, vagy átölelje egy óriási latexfigura, aki bírja a hússzobrokat, de a kortárs fúziós zene sem rettenti el, annak feltétlenül itt a helye ezen az esten, ahol írók, képzőművészek és zenészek egy közös térben lélegeznek majd a cipőkkel és a közönséggel.

PRAE.HU: A képzőművészek pontosan mire reflektáltak és milyen alkotásokat hoznak létre a projekt során?

S. A.: A képzőművészeket felkértük, hogy készítsenek egy-egy installációt a cipők bemutatójához. Kozma Andrea például a saját "húsait" vegyíti, illeszti össze a cipőkkel, ami bevallása szerint nem egy egyszerű feladat, mert nem tudta azonnal megtalálni az összefüggést a hús és a cipő között, így az igazán jó ötlet hiánya juttatta eszébe, hogy a hús hiányozzon a kompozícióból, ha már a cipőnek valamilyen formában ott kell lennie. Vagy, hogy akár a hús helyére a cipőt helyettesítse be. Installációjának neve is van: Hommage to Chaplin, de ettől több részletet nem szeretnénk elárulni, legyen meglepetés. Szöllősi Géza hússzobrokat installál egy asztalon, ami egészen zseniális módon rájátszik majd a Bartók Imrének köszönhető termékbemutató szövegre, Verebics Ágnes, pedig egy latexfigurát kelt majd életre a MÜSZI terében.

PRAE.HU: A cipőket elkereszteltétek fantázianevekkel. Milyen cipőmodell nevet kihez társítottatok és miért?

S. A.: A Symposion című folyóirat főszerkesztőjeként alakítottam ki egy olyan koncepciót, amelyben a képzőművészet és az irodalom a folyóirattesten belül egyforma hangsúlyt kap, ugyanolyan fontos a vizualitás, mint a szövegek. Ebben az esetben a projektben, ha úgy tetszik, a cipő veszi át ezt a szerepet és válik művészeti tárggyá, objektummá, amelyben a különféle művészeti tartalmak találkoznak. Azzal a különbséggel, hogy itt belép a körbe a funkcionalitás és a divat is, hiszen cipőkről beszélünk.

Azt szeretnénk, hogy cipőink ne csak a külcsín részévé váljanak, hanem az identitás részévé is.  Szövegek olvasása közben, illetve a különféle képzőművészeti alkotások befogadása mellett a szemlélő sok esetben azonosul egy-egy szereplővel, hangulattal, a vászonra vagy egy installációs térbe kivetült gondolattal. A projektben részt vevő alkotók mindegyike sajátos és egymástól eltérő alkotói nyelvezettel rendelkezik: mindezt egyetlen névben kellett összpontosítanunk: így kapta Áfra János cipője a Rhizome, Fenyvesi Orsolyáé az Ax, Bartók Imre csukája a Rat’s era, vagy Szőllősi Gézáé a Raw elnevezést, és így tovább.
PRAE.HU: Mikor és hol tartjátok a bemutató performanszt?

S. A.: A bemutatóra december 12-én, Budapesten, a MÜSZI egyik őrült módon inspiratív terében kerül sor 20 órától.