Hanula Zsolt és Hanula Zsolt tudomásuk szerint nem rokonok, sőt öt perccel a Fiatal Írók Szövetsége által szervezett könyvbemutató előtt nem is ismerték egymást személyesen. Maguk sem értik, hogy ilyen hülye névvel hogyan élhetnek ketten is. Az Index újságírója, Hanula Zsolt faggatja a szintén újságíró, de most elsőkötetes írói minőségében megjelent Hanula Zsolt Pétert – a borítón is szereplő második keresztnév újabb kapaszkodó lehet azoknak, akik esetleg nem tudnak különbséget tenni.






















A fiúk nem sírnak kötetcím ismerősen csenghet. A szerző azonban szeretné eloszlatni a kételyt, hogy az azonos című, Hillary Swank főszereplésével készült amerikai film ihlette meg, viszont mind a frissen megjelent könyv, mind a film címe a Cure zenekar kultikus, Boys don’t cry című slágeréből eredeztethető. Megkerülhetetlen a kérdés, hogy a szerző mikor sírt utoljára, és bár választ nem kapunk, de úgy emlékszik, a kötelező, ünnepélyes alkalmakkor, mint a lánya születése, biztos nem. A következő kérdés is adja magát: miért éppen a foci a könyv témája? Az író szerint a labdarúgás nem tárgya, inkább közege a történetnek.






















Hanula Zsolt megkérdezi Hanula Zsolttól, hogy nekünk olvasóknak miért is kéne elolvasnunk a könyvet, tulajdonképpen arra kérve kollégáját, reklámozza egy kicsit regényét. A szerző láthatóan nem készült marketingszöveggel, ahogy mondja, szinte kizárólag ismerősök érkeztek a Toldi Mozi kistermébe, nekik meg szinte kötelező elolvasniuk, illetve jó esetben maguktól is érdeklődnek a barátjuk munkája iránt.

A könyvben a nyelvi megoldások mellett csattanós sztorik is vannak, a moderátor felfedezni vél némi párhuzamot Mándy Iván és Esterházy Péter prózájával. Érződik, hogy sokat olvasott szerzőről van szó, aki egyrészt köszöni szépen az összehasonlítást, másrészt megemlíti, hogy először egy kicsit túlírta a könyvet, de a szerkesztő, Borbáth Péter sok mindent kivágott belőle. Szar érzés volt – mondja a csonkításról, feszengett is a kocsmában, ahol együtt dolgoztak a szöveg jobbá tételén, de az eredménnyel elégedett, a felesleg eltávolításával szerinte is jobb lett a szöveg.










Bár az újságírók jelentős része szeretne regényt írni, az újságíróból regényíróvá váló Hanula nem tud receptet adni. Az azonban kiderül, hogy mint sok más író, írásaiban ő is merít a saját életéből, az ugyanarra a napra eső esküvő és bajnoki döntő dilemmája például ilyen téma. Megemlíti még olvasmányélményeit, a Harmonia caelestist, ha már Esterházy szóba jött, illetve a más miatt szerethető Rejtő-regényeket.

Talán sokaknak furcsa lehet, nekem legalábbis az, amikor az újságíró Hanula megkérdezi, hogy kollégája miért éppen papíralapú könyvet adott ki. Viszont abból a felvetésből kiindulva, hogy ha Örkény élne, biztosan lenne saját Facebook-oldala, még jogos is lehet a kérdés. Természetesen a kortárs író sem zárkózik el a digitális megjelenési formáktól.












Hogy szeretne-e a mainsteambe tartozni, arra nincs egyértelmű válasza, de fontosnak tartja megjegyezni, hogy ami népszerű, az nem szükségszerűen értéktelen, mint ahogy a kortárs irodalmi körökről is hamisan alakult ki az a kép, hogy kizárólag garbós pulóverben és vastagkeretes szemüveggel lehet leülni az asztalukhoz. Más közegből jön ő maga is, megállapítva, hogy ezek a fiatalok nemcsak írni, inni is tudnak.














Felmerül, hogy mit írnak majd a kritikák a könyvről, hogyan fogják értelmezni az olvasók, de az író Hanula szerinte nem igazán érdekes, ki mit lát bele. Elmondja még, hogy tervezi forgatókönyv írását, és minden bizonnyal lesz új regény is, amit úgysem olvas senki, a névrokon munkaadójára utalva viszont megjegyzi, hogy az Index legalább majd jól lehúzza.