art&design
2013. 11. 26.
KIÁL(LÍ)TÁS – óriási fotók a hiperreáltól a szürreálig
Interjú Mészáros László fotográfussal a Moha Cafés kiállítása kapcsán
Első fényképezőgépét 14 évesen kapta. Első fotóját Amszterdamban adta el egy Gouldenért. Mészáros László vallja, hogy ha az ember egész életében azzal foglalkozik, amit szeret, és minden magától értetődik, nem maradnak kérdések.
Mészáros László jelenleg is látható fotókiállításának anyaga sokszínű: a hiperreáltól a szürreálig széles skálán mozog. Témaválasztása szintén változatos, hiszen nem egyetlen koncepció ihlette a fotósorozatot. Képei egytől egyig történeteket mesélnek el, belső monológokat jelenítenek meg, mikor mit: a magát kopaszra nyíró lány belviharát, vagy éppen az insomniás ördög éjszakai gyötrődését. A tárlat óriási fotói december 4-ig megtekinthetők a Moha Caféban.
PRAE.HU: Miért kezdtél el fotózni?
Mert általános iskolai ballagásomra egy fényképezőgépet kaptam. Apám is fotózott, házi diavetítéseket tartott utazásaink képeiből.
PRAE.HU: Mi volt az első témád?
A madarak. Tulajdonképpen madarászkodtam és elkezdtem madarakat fényképezni, de aztán rájöttem, hogy embereket még ennél is jobb fotózni. Egyszer elkerültem az MTI műtermébe, és a vonat füstje végérvényesen megcsapott.
PRAE.HU: Mi az első eladott képed története?
Húsz éves lehettem, amikor a haverokkal kimentünk Amszterdamba, csak úgy, "life is life" alapon. Kivittem pár képet, amelyeket én nagyítottam. Stoppoltunk, és egy Gouldenért eladtam az egyiket a srácnak, aki felvett minket.
PRAE.HU: Emlékszel még, mit ábrázolt a kép?
Ciki, de nem.
PRAE.HU: Melyik a legemlékezetesebb kiállításod?
Az a kiállítás az APA Galériában, amelyen csak egy képemet állítottam ki, az Asztaltársaságot. Az a kép számomra nagy jelentőséggel bír, örültem, hogy megmutathatom másoknak. Volt egy elképzelésem az emberi elidegenedésről, széthullásról. Arról, ahogy az embereket láttam az éjszakában, hogy kifordulnak magukból. Hatott rám Munkácsi festészetének drámai ábrázolásmódja is. Ezeket a hatásokat transzponáltam egy saját alkotásba. Emellé jött az a belső igény, hogy olyan magas minőségben kivitelezzem a képet, hogy hatalmas nagyításban is nagyon pontos legyen, hogy közelről nézve a részleteket is élvezni lehessen. A részletek kidolgozásába sok időt fektettem. A kompozíció megalkotásához, az egyes elemek szimbolikájához sok tanulmányt készítettem. Körülbelül két évet dolgoztam ezen a képen.
A másik ilyen kiállítás Menyussal közösen valósult meg a Pátria nyomdájában (itt olvasható róla a cikkünk - a szerk.). Ebben két tényező is izgalmas volt. Az egyik, hogy a kiállítás egynapos lett, a másik, hogy abban a nyomdában számlatömbök, fontos okiratok készülnek. Szigorúan ellenőrzött hely. Ez olyan, mintha hippi bulit rendeznél egy laktanyában. A Pátriás és a mostani Moha Cafés kiállítást is Horváth Juditnak köszönhetem, ő kért fel az újabb, mostani tárlatra is.
PRAE.HU: Mesélj a Moha Caféban látható tárlatról!
A kiállítóterekkel kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. A hagyományos kiállítóterek halottak, a kávézós vagy éttermi terek pedig túl profának, nyersek. Az utcai kiállítás műfaja tetszik. A legtöbb ember szerintem fél bemenni a kiállítótermekbe, mert akkor civilből látogató lesz belőle.
Ez a kiállítás azért is fontos számomra, mert összehozott bennünket a testvéreimmel. A megnyitó beszédét képzőművész nővérem, Mészáros Ágnes tartotta. Az egyik képem a kiállítás napján készült el, villamossal szállítottuk a helyszínre a megnyitó előtt egy órával. Ezen a fényképen öcsémmel, Mészáros Gáborral közösen dolgoztunk. Egy makettszerűen megalkotott fotót terveztünk. A hangyák véletlenül kerültek a képre, de nagyon megtetszettek. A figurákat és a díszletet Gábor készítette saját kezűleg, az én dolgom a kompozíció és a világítás volt, de gyakorlatilag az összes munkafázis közös alkotómunkaként zajlott. A kép Az ördög nem alszik címet kapta.
PRAE.HU: Van olyan fotós, akit nagyon szeretsz?
Inkább a festőket szeretem. Munkácsit, az összes század eleji impresszionistát, de nagyon szeretem El Grecot, Caravaggiót. Egy jó festmény előtt sokáig állok, nézem a fényeket, ahogy valaki az eszközökkel bánik, életre kelt valamit. Még a flamand akadémista festmények előtt is hosszan elácsorgok. Lenyűgöz a csoda, ahogy az anyag át tud szellemülni.
PRAE.HU: Van tervben következő megvalósításra váró alkotás?
Van, fotóban ismét nagyméretű, de festek is és érdekel a szobrászat. Úgy vagyok a tervekkel, hogy hagyom őket természetesen beérni. Fotó témában van egy kép a fejemben a családról, a mai családmodellekről. Sajnos nem túl pozitív kép. Szeretnék megfesteni egy felhőt, és szeretnék konstruktivista fémszobrokat készíteni szemétből hegesztve.
PRAE.HU: Végezetül: miben hiszel, mi a krédód?
Bármit csinálsz, ha azt szívvel-lélekkel teszed, abból csak jó jöhet ki. Mindig azt fotózom, ami az eszembe jut és érdekel. Ha az ember egész életében azzal foglalkozik, amit szeret, minden magától értetődik, és nem maradnak kérdések.
PRAE.HU: Miért kezdtél el fotózni?
Mert általános iskolai ballagásomra egy fényképezőgépet kaptam. Apám is fotózott, házi diavetítéseket tartott utazásaink képeiből.
PRAE.HU: Mi volt az első témád?
A madarak. Tulajdonképpen madarászkodtam és elkezdtem madarakat fényképezni, de aztán rájöttem, hogy embereket még ennél is jobb fotózni. Egyszer elkerültem az MTI műtermébe, és a vonat füstje végérvényesen megcsapott.
PRAE.HU: Mi az első eladott képed története?
Húsz éves lehettem, amikor a haverokkal kimentünk Amszterdamba, csak úgy, "life is life" alapon. Kivittem pár képet, amelyeket én nagyítottam. Stoppoltunk, és egy Gouldenért eladtam az egyiket a srácnak, aki felvett minket.
PRAE.HU: Emlékszel még, mit ábrázolt a kép?
Ciki, de nem.
PRAE.HU: Melyik a legemlékezetesebb kiállításod?
Az a kiállítás az APA Galériában, amelyen csak egy képemet állítottam ki, az Asztaltársaságot. Az a kép számomra nagy jelentőséggel bír, örültem, hogy megmutathatom másoknak. Volt egy elképzelésem az emberi elidegenedésről, széthullásról. Arról, ahogy az embereket láttam az éjszakában, hogy kifordulnak magukból. Hatott rám Munkácsi festészetének drámai ábrázolásmódja is. Ezeket a hatásokat transzponáltam egy saját alkotásba. Emellé jött az a belső igény, hogy olyan magas minőségben kivitelezzem a képet, hogy hatalmas nagyításban is nagyon pontos legyen, hogy közelről nézve a részleteket is élvezni lehessen. A részletek kidolgozásába sok időt fektettem. A kompozíció megalkotásához, az egyes elemek szimbolikájához sok tanulmányt készítettem. Körülbelül két évet dolgoztam ezen a képen.
A másik ilyen kiállítás Menyussal közösen valósult meg a Pátria nyomdájában (itt olvasható róla a cikkünk - a szerk.). Ebben két tényező is izgalmas volt. Az egyik, hogy a kiállítás egynapos lett, a másik, hogy abban a nyomdában számlatömbök, fontos okiratok készülnek. Szigorúan ellenőrzött hely. Ez olyan, mintha hippi bulit rendeznél egy laktanyában. A Pátriás és a mostani Moha Cafés kiállítást is Horváth Juditnak köszönhetem, ő kért fel az újabb, mostani tárlatra is.
PRAE.HU: Mesélj a Moha Caféban látható tárlatról!
A kiállítóterekkel kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. A hagyományos kiállítóterek halottak, a kávézós vagy éttermi terek pedig túl profának, nyersek. Az utcai kiállítás műfaja tetszik. A legtöbb ember szerintem fél bemenni a kiállítótermekbe, mert akkor civilből látogató lesz belőle.
Ez a kiállítás azért is fontos számomra, mert összehozott bennünket a testvéreimmel. A megnyitó beszédét képzőművész nővérem, Mészáros Ágnes tartotta. Az egyik képem a kiállítás napján készült el, villamossal szállítottuk a helyszínre a megnyitó előtt egy órával. Ezen a fényképen öcsémmel, Mészáros Gáborral közösen dolgoztunk. Egy makettszerűen megalkotott fotót terveztünk. A hangyák véletlenül kerültek a képre, de nagyon megtetszettek. A figurákat és a díszletet Gábor készítette saját kezűleg, az én dolgom a kompozíció és a világítás volt, de gyakorlatilag az összes munkafázis közös alkotómunkaként zajlott. A kép Az ördög nem alszik címet kapta.
PRAE.HU: Van olyan fotós, akit nagyon szeretsz?
Inkább a festőket szeretem. Munkácsit, az összes század eleji impresszionistát, de nagyon szeretem El Grecot, Caravaggiót. Egy jó festmény előtt sokáig állok, nézem a fényeket, ahogy valaki az eszközökkel bánik, életre kelt valamit. Még a flamand akadémista festmények előtt is hosszan elácsorgok. Lenyűgöz a csoda, ahogy az anyag át tud szellemülni.
PRAE.HU: Van tervben következő megvalósításra váró alkotás?
Van, fotóban ismét nagyméretű, de festek is és érdekel a szobrászat. Úgy vagyok a tervekkel, hogy hagyom őket természetesen beérni. Fotó témában van egy kép a fejemben a családról, a mai családmodellekről. Sajnos nem túl pozitív kép. Szeretnék megfesteni egy felhőt, és szeretnék konstruktivista fémszobrokat készíteni szemétből hegesztve.
PRAE.HU: Végezetül: miben hiszel, mi a krédód?
Bármit csinálsz, ha azt szívvel-lélekkel teszed, abból csak jó jöhet ki. Mindig azt fotózom, ami az eszembe jut és érdekel. Ha az ember egész életében azzal foglalkozik, amit szeret, minden magától értetődik, és nem maradnak kérdések.
További írások a rovatból
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Más művészeti ágakról
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról