Simor András, a könyv szerkesztője és egyik fordítója azt írja Az Egyszerű versek költője című tanulmányában: „Közhely Martít Kuba Petőfijének nevezni, de olyan közhely, melyet érdemes kibontani.” José Martí sok mindenben hasonlatos a magyar poézis egyik legnagyobb, kortalan zsenijéhez: ő sem ágyban, párnák közt halt meg, ő is nélkülözött egész életében (mi több, élete nagy részét kénytelen volt imádott szülőföldjének határain kívül tölteni). Ő is élete szinte mindegyik percében együtt élt, együtt lélegzett elnyomott nemzetével. És mindketten (róluk szólva, nem túlzó kifejezés) zseniális költők voltak.

José Martí neve a kubaiak többségének a szabadság, a függetlenség és a hazaszeretet szinonimája. Szegény bevándorlók gyermekeként született 1853-ban, Kubában. Az 1868-as első függetlenségi háború idején a tizenhat éves Martí lázító cikkeket ír, egy levél aláírásáért hatévi börtönbüntetésre ítélik. Egy év fegyház és egy év munka a kőbányában – egészsége megroppan, így a börtönt spanyolországi száműzetésre módosítják. Spanyolországban befejezi tanulmányait, és hatalmas műveltségre tesz szert. Itt bontakozik ki publicisztikai munkássága, és nem sokkal később már kora egyik – nemzetközi mércével mérve is – jelentős publicistává válik. Egyetlen, még életében megjelent verseskötete az Egyszerű versek (Versos sencillos). Az egyszerűség Martí későbbi költeményeihez képest értendő, amelyek hihetetlen forma- és rímbravúrjaikról, elképesztő stílusjátékaikról (is) híresek, mint például a Szabad versek sötét örvénye. A költemények lüktetése sokszor idézheti a latin-amerikai dalok méltán népszerű, sajátosan „laza” lüktetését. Legkonkrétabb példája ennek a Kubában szinte második himnusznak tekinthető Guantanamera szövege, amely Martí-versekből áll össze, például az ebben a kötetben is szereplő I.-ből. Martí azonban a legnagyobb jó szándékkal sem volt az, akit „laza srácnak” hívhatunk, s erre az egyik legjobb példa a XI. (A verseknek nincs címük, csak számuk. Egyszerűek.)

Van egy apródom, kérem,
Ki vigyáz rám és morog,
Kifesti, ha indulok
Babér-koronámat szépen.

Jó apródom van nekem,
Nem alszik és nem eszik,
Csöppnyire töpörödik,
Látja: írok s könnyezem.

Mennék, máris odatoppan,
Zsebem mélyén morog,
Jövök, kínál a konok
Csésze hamuval azonnal.

Alszom, ámbár itt a nappal,
Ágyamra ülni nem lomha.
Írok, íróasztalomra
Vért loccsant teli marokkal.

Apródom, mint kit hideg ráz,
Jártán-keltében vacogva,
Megfagy, testéből száll szikra,
Mivelhogy apródom csontváz.

Györe Imre sodró erejű fordításából remekül kitetszik, milyen mélységeket járt be a költő, még akkor is, amikor, úgymond, egyszerűre „vette a figurát”. Györe Imre fordítói tevékenységét egyébként is érdemes megvizsgálni: vagy nagyon kézre állt neki a kubai mester művészete, vagy egyszerűen annyira jellegzetes saját költői nyelvezete (verseit ismerve, egyik verzió sem lehetetlen), hogy több fordítása is szinte önálló Györe-verssé formálódott úgy, hogy az eredetihez annyira maradt hasonló, amennyire csak egy jó fordítás képes.

A szimbolista „dalok”, ál-naiv balladák mellett találhatunk magánéleti ihletésű hangulatjelentéseket, robbanásszerű szóáradattal megfestett tájképeket, filozófiai fejtegetéseket. Mindegyik tökéletes kompozícióba, kötött formákba komponálva. A (viszonylagos) egyszerűségre azért van szükség, mert közérthetően kell szólni, ha az ember igazságot követel. José Martí az igazság megszállottja volt. Az igazságot kereste-követelte egész életében az elnyomottaknak, legfőképpen szeretett nemzetének, a kubainak. Szinte ars poetica-szerűen fogalmazta ezt meg az indulók, dalszövegek világára emlékeztető, érezhetően szántszándékkal naiv XXX-ban: „(..) „Mint a sívó pusztán, rőten, / Kelt a nap a láthatáron, / S rávillant: bicsaklott fővel / Rabszolga lóg szeiba-ágon. // Láttán lángolt egy gyerek, / Tüzelte senyvedők sorsa, / S a holtnak fogadta meg: / Vérével e bűnt lemossa!” (Csala Károly fordítása)

A magyar párhuzamokat is folytathatjuk. A nagy kubai életútja ugyan Petőfiével mutat sok tragikus egyezést, ám költészete sok hasonlóságot árul el egyik – ifjabb – kortársáéval, Ady Endréével. A szenvedélyes, sodró lendület, a még ezekben a szándékosan visszafogott versekben is sok helyen mutatkozó, őszinte, látomásos pátosz, az egyéni szóhasználat és fogalomalkotás – ezekről mind eszünkbe juthat a magyar ugar költője. Például a XXIV. számú költeményről:

Van egy festő, nincs merészebb,
Nem festett így soha senki,
Álmát szél vásznára festi,
Habjára a feledésnek.

Van egy festő, nincs órjásibb,
Istenibb színt nem fest senki,
Virágokkal telifesti
Egy korvettnak vitorláit.

Van egy festő, oly szegény,
Tengert bámul, hogyha fest,
A tenger vize rekedt,
Vágya ott úszik a vizén.

(Simor András fordítása)

A versek között szép számmal akad személyesebb hangvételű is, ezek nehezen volnának érthetők a költőt nem annyira ismerők számára, ha nem volna a kötet végén Simor András már fentebb idézett tanulmánya. Ebből átfogó képet kaphatunk Martíról. Az Egyszerű versek című kötet azon túl, hogy kulturális horizontunk tágítására szolgálhat, a nyelvtanulóknak is jó segédeszköz lehet, hiszen kétnyelvű kiadás.

José Martí: Egyszerű versek – Versos sencillos, kétnyelvű kiadás, Eötvös József Könyvkiadó, 2007, árjelzés nélkül