Az est moderátora, Borsik Miklós a regény komfortosságára hívja fel a figyelmet: Hartay a kamaszlétet egyfajta naiv, idilli állapotként jeleníti meg, amiből hiányzik mindenféle erőszakosság és állatiasság. Pethő Anita szerint ez is egyfajta koncepció: a valóságot a szerző olyan jelenetekre, eseményekre, személyekre redukálja, amikben és akikkel jól érzi magát. Ennek ellenére, mindketten állítják, hogy ez a vállalás a befogadóban hiányérzetet is kelthet, hiszen van egy határvonal, amit a szerző nem lép át, és lehet, hogy a mű erősebb lett volna, ha a hétköznapi lét kisebb-nagyobb traumáit is beemeli, ha a kamaszkort nem egy idilli zárványtként kezeli. Szűcs Teri is kiemeli, hogy igen szűk az élettér, amire a regény fókuszál: behatárolt az a tér, az idő és a kor, amiből merít a kötet. “Ez a haverok, buli, fanta fókusz", ami számára az elején igen nagy hiányérzetet okozott, de később, mikor már belerázódott, akkor megszokta vagy rezignáltan tudomásul vette ezt a zártságot.

Pethő Anita
 

Fehér Renátó elárulja, hogy neki igen nagy elvárásai voltak a könyvvel szemben: azt remélte, hogy az olvasás során a regény egy korrajz lesz a 90-es évekről, de végül ez a buborékmiliő miatt nem valósult meg. Ezt követően újraolvasta a kötetet és a vállalás érdemeit kezdte el keresni. Másodjára már izgalmasnak tartotta azt a kisvárosi környezetet, amit ábrázol a regény, illetve a kamaszos izgalmakat, a próbatételeket is tudta értékelni.

Fehér Renátó 
 

A kritikusok megállapítják, hogy a redukáltság miatt valóban nem tekinthetjük-e művet nemzedékregénynek. Hartay Csaba kötete nem a tipikus 90-es éveket jeleníti meg, sőt néhány részlet módosításával a történet játszódhatna egy évtizeddel később vagy korábban is. Fehér Renátó ki is emeli, hogy minden történet évszámmal indul ugyan, de a korról nem tudunk meg semmit, mivel annak attribútumai vagy szlengje is hiányzik a párbeszédekből. Ugyanakkor megállapítja, hogy egy elem ugyan implicit módon, de mégis nagyszerűen közvetíti a 90-es évek tapasztalatát: a történelmi léptéknélküliség, “a tétlen tehetetlenség". A szereplők egy történelem utáni állapotban vannak, ahol nem történik semmi, ahol minden bevégeztetett. Nincsen semmi felelősségük, így izgalmakat, pótlékokat generálnak, hogy fontosnak érezzék magukat, hogy úgy tűnjön, mintha élnének. Szűcs Teri ezt a gondolatot példázza azzal, hogy a történet helyszínén, a szarvasi üdülőházakban megállt az idő, “ott ragadt a 80-as évek, és nincs jele a rendszerváltásnak", majd utána mégis arról beszél, hogy Hartay verseiben ez a tapasztalat erősebben van jelen, ott hitelesebben ábrázolja a vidéki városokban rekedt Kádár-korszakot.

 Hartay Csaba, Gucsa Magdolna

Azzal is egyetértenek, hogy tulajdonképpen ezt a művet nem lehet szigorúan a regény kategóriájába sorolni. Szűcs Teri szerint ez a kötet ellenáll egy csomó elvárásnak, így inkább anti-könyvként tekint rá. Szerinte inkább “egy tekintet ábrázolásáról van szó", ami bele-belenéz a korszak bizonyos eseményeibe. Pethő Anita kimerevített állóképek sorozatát látja e regényben, Fehér Renátó “hepajnovellák" összeségeként értékeli a művet, Borsik pedig inkább forgatókönyvhöz hasonlítja Hartay szövegét.

A moderátor szerint e fragmentáltság miatt a dialógusoknak túl nagy szerepe van, pedig a szöveg talán jobb lenne, ha inkább a leírások dominálnának. Fehér is a tartalmi lelkesedés mellett formai hiányt lát a műben: őt ezek a “tudálékos és kényszeredett párbeszédek" egy olvasópróbai szövegre emlékeztetik, de a mesélni-vágyást mindenképp értékeli bennük. Szűcs Teri kiemeli, hogy a szerző milyen jó a nem párbeszédes prózában és úgy véli, hogy talán tudatos döntés volt az, hogy most kipróbálja magát a dialógusok gyártásában. Szerinte ez erős döntés, és nehéz vállalás, ami valóban nem mindenhol megoldott, viszont szép, hogy ebbe azért mégsem “töri össze kezét-lábát a szerző". Borsik számára igazán szórakoztató az, hogy nemcsak a szituációk gyerekesek, hanem a kivitelezésben is van valami gyermeki. Pethő Anita szerint a gondot inkább az jelenti, hogy a párbeszédek túl közel hoznak, és talán ahhoz, hogy a szöveg termékenyebb legyen, nagyobb távolságtartásra lett volna szükség.

Szűcs Teri

A beszélgetőtársak végül arra a megállapításra jutnak, hogy ha leépítjük a szerzővel és a kötettel szembeni elvárásainkat, akkor a szöveg kellemesen olvashatóvá és szórakoztatóvá válik. Fehér a beszélgetés végén kihangsúlyozza, hogy “az a külvilág, ami körülveszi a szereplőket, nincs reflektálva", viszont e tudások nélkül is lehet élni, a “fiúfalka" történetei önmagukban is élvezhetőek.

ImPulzus 29.: Beszélgetés Hartay Csaba Lerepül a hülye fejetek című regényének kapcsán, 2013. 11. 19., Trafó Kávézó

Fotó: Bach Máté