Rögtön felejtsük is el, hogy Abramovićot még korábbi alkotó- és élettársa, Ulay Uwe Laysiepen is a performansz nagyanyjának nevezi a filmben – ezt a kopott frázist már Tina Turnernél is csak azok használták, akik nem találták meg a megfelelő jelzős szerkezeteket. Lépjünk hát túl ezen, bár más azonosság is van a két előadó között. Ma már Abramović is világsztár – asszisztensekkel, csodálókkal, limuzinokkal, ahol olyan dekadensen lehet ücsörögni, vagyis: High society-életmóddal. Látjuk a filmben azt is, amint milliós értékű ruhák között válogat, talán egy Dior boltban.
 
Hosszú volt az út Szerbiától idáig. Az ArtReview nemzetközi művészeti magazin frissen kiadott Top 100-as listájában a hatalmasok sorában az előkelő 11. hely az övé. Marina Abramović korábban egyedül, majd egy dekádon át élete párjával adta elő sok esetben sokkoló performanszait, melyekben a meztelenség szinte minden esetben eszközként szolgált, akár a nő-férfi kapcsolatot vizsgáló (Works with Ulay), akár az ember legbrutálisabb érzelmeit vizsgáló-kiváltó próbálkozásoknál (Rythm 0). Ez utóbbi alkotásnál a művésznő testével játszadozó nézők egy ponton túl már-már tényleges veszélyforrássá is váltak. Pisztollyal, késekkel.
De a film nem erről szól, illetve nem csak erről.  A 2010-es New York-i Museum of Modern Art-ban (MoMA) megrendezett retrospektív életmű-kiállításra való készülődéssel indulunk és végigkísérjük ezen az úton a művészt – archív felvételekkel, találkozásokkal. Ő maga mondja el, de látjuk is, mi mindennel jár a sztárság ebben a műfajban. Hogyan lehet retrospektív kiállítást létrehozni egy, a pillanatra – az ottra és akkorra – épülő műfajban? Mária egy csapat tehetséges fiatal művésszel adatja elő korábbi performanszait. Work-shopot szervez vidéken, ahol megpróbálja megszűntetni a mát – például a mobilok begyűjtésével. Láthatjuk vajúdásukat, a galéria tulajdonosáét is: szabad-e bevállalni egy többhónapos "élőzést", merthogy a művésznő hónapokon át napi nyolc órában JELEN VAN (egyébként a többiek is).

Marina Abramović ezúttal hosszú (hol piros, hol fekete, máskor fehér) ruhában ül és várja a vele szembe kerülőket. Ül, és csak néz. Látjuk azért megrendülni is egyszer, amikor is elválásuk óta külön utat bejárt exe ül le vele szemben. Drog és alkohol, Abramovićéhoz képest mindenképen lustább, szegényebb út ez – mondja Ulay, de látjuk is. Mindenki megremeg, grimaszol, bólogat, rángatózik, a volt performertárs is. Egyetlen kéznyújtás jár azért neki Marinától és így véglegesül a több évtizeddel korábbi elválásuk. És Abramović, akinek arcán egyetlen vonás sincs, tovább néz. Ez a nézegetés a bányászok munkájával vetekszik. Marina itt már-már guruvá válik, mindenki baját átvevő, a lelkek legmélyéig hatoló gyógyítóvá. Ebből a nézésből – ajánlom – csak egyet-egyet próbáljunk ki.
New York közönsége sorokban kígyózik, rock sztár-rajongókat megszégyenítő módon az éjszakában, ott alvósan, csak hogy biztosan bejussanak. A hírekbe is bekerül, ahol két – Barbie-babának már túlkoros – szőke értetlenkedik, háborog a sikeren 2010-ben New Yorkban. Na, ja, kevés idő múlt még el az avantgárd óta. De a performasz eszköztárát már a Bauhaus és Moholyék is beépítették kísérletező mindennapjaikba. Mindhiába és mégsem. És Abramović néz, felnéz, búcsúzóul lenéz és újra fel… Úgy, hogy még így, vetítve is lejön, átjön. Könnyek csorognak.
 
Némi perfomanszt mi is kaptunk az Indában, ahol a falon felfüggesztett alkotásokon túl a művésznőt is személyesen ismerő Szombathy Bálint egy papundekli papírmaszk arcon át csókolgatta túlrúzsozott szájával a hölgyeket, illetve azokat, akik állták. A férfinép nagy része jó időben távozott. Ebből is látszik, milyen nehéz a performerek dolga – na és a közönségé, még egy ilyen kevéssé embert próbáló sztoriban is. (Többen a mosdóban szabadultunk meg a nem kívánt pirosítótól…)
A kétnapos rendezvényen az Indában kiállítók önarcképeikkel reflektáltak Abramović munkásságára.

A pop-up kiállítás alkotóinak névsora: Kim Corbisier (†), Drégely Imre, Fátyol Viola, Gerhes Gábor, Gőbölyös Luca, Fehér László, Hecker Péter, Herendi Péter, Kerekes Gábor, Koronczi Endre, Kupcsik Adrián, Mondik Noémi, Omara, Szabó Benke Róbert, Szombathy Bálint, Soós Nóra, Telek Balázs és Ujj Zsuzsi.
 
A film vetítése utáni, játékfilmeket megszégyenítő hosszúságú főcím alatt még jött egy tapsos kímélő performansz Gergye Krisztiánéktól. Tapsoltunk velük egy ideig mi is. ahogy az valóban jár ennek a nagy volumenű megaprodukciónak, de még inkább Marina Abramovićnak.
 
A művész jelen van – ARTplacc hétvége, Inda Galéria és a Toldi Mozi, Budapest, 2013. november 16–17.

Fotók: Bíró Dávid