A Litera és a Nyitott Műhely közös, Előhívás című beszélgetéssorozata az írói pályakezdésekre koncentrál az idei szezonban. Első alkalommal Mészöly Miklósról, másodjára Bodor Ádámról beszélgettek a résztvevők.  Az est témájának ötletadója, Reményi József Tamás beszélt először hosszabban a kiszemelt Téli napok című novelláról, ami 1965-ben jelent meg a kolozsvári Utunk folyóiratban. Reményi elmondta, azért ajánlotta Bodor Ádámot és novelláit, mert egyrészt a műfaj nagy rajongója, és úgy gondolja, hogy a leginkább regényközpontú korszakokban is a novella volt a magyar irodalom csúcsteljesítménye, másrészt pedig Bodor magyarországi (megkésett) fogadtatása is érdekes téma lehet.

A Téli napokról azt is elmondta Reményi, hogy eredetileg Téli napok emléke volt a címe, és hogy az első, 1969-es A tanú című kötete után soha más Bodor-kötetben nem bukkant fel ez a szöveg, ellentétben a kötet más írásaival. Érdekes az akkori szövegkörnyezet is: az Utunk 1965-os novemberi számának felét Ceaușescu első kolozsvári látogatásáról szóló írások teszik ki. Azonban, mint ahogy később a beszélgetés folyamán szóba került, az sem elhanyagolható szempont, milyen irodalmi közegbe érkezett ez az írás. Németh Gábor szerint az első kötet K. Jakab Antal által írt előszava mutatja azt a szellemi tágasságot, amiben az erdélyi  kulturális, irodalmi közeg élesen különbözött a magyarországi viszonyoktól.

A beszélgetés egyik lényeges eleme természetesen a Téli napok viszonya volt az első kötethez és az egész Bodor-életműhöz. A résztvevők mindannyian megegyeztek abban, hogy az első novella nagyon látványosan elkülönül a többitől. Jánossy Lajos szerint lehet ezt egyfajta demonstrációs eszköznek is tekinteni, hogy mi az, amit aztán Bodor a későbbiekben "megtagad", amitől eltávolodik. Vári György szerint nagyon ígéretes nyomokat tartalmazó szövegről, "egy derék novelláról" van szó. Ugyanakkor éppen a ma ismert Bodor-prózától tökéletesen idegen részek a legrosszabbak benne. A Téli napokban olvasható filozofálás, az élet értelmének keresése nem kapcsolható össze a későbbi szövegekkel, hiszen azokban már nincsenek a világnak olyan külső perspektívái, amelyekből le lehetne vonni ilyesféle tapasztalatot. Vagy ahogyan Reményi József Tamás fogalmazott, a "sajnos" hiányzik a későbbi szövegekből.  

A tanú címet viselő első kötetről mindannyian elismerően nyilatkoztak, amelyből érthető módon lóg ki a Téli napok. Reményi szerint már itt, ebben a kötetben megjelenik az a mód, ahogy Bodor Ádám neveket, helyszíneket, félmondatokat továbbvisz, áttesz más szövegekbe. Jánossy Lajos pedig Jékely Zoltán pályájához hasonlítaná Bodorét abban a tekintetben, hogy nincs korai vagy késői szakasz az életműben, az egész egységesnek tűnik.

A beszélgetés időnként eltávolodott az első írásoktól, s véleményeket hallhattunk az egész életmű sajátosságairól is.  Például Németh Gábor, aki a Magvető kiadó kezdő korrektoraként találkozott először Bodor szövegeivel 1980-ban (a Milyen is egy hágó? című kötettel, azaz Bodor első magyarországi megjelenésű könyvével), saját elmondása szerint nem tudott korrektorként a szöveggel foglalkozni addig, míg el nem olvasta előtte "normálisan" is. Németh úgy fogalmazott, hogy ez a szöveguniverzum olyan, mintha az isteni rátekintés képességét bizonyos részletekre a világon egyedül Bodor kapta volna meg, és senki más. Számára ez az univerzum egy folyamatosan visszatérő álomhoz hasonlítható, amiben olyan érzésünk van, hogy azok között az időszakok között is, miközben néha-néha bepillantunk ebbe a világba, éli saját történetét.

Ugyancsak meghatározó témája volt a beszélgetésnek a kapcsolódási pontok keresése. A résztvevők Hemingway és Kafka mellett Gabriel Garcia Marquezre is többször visszatértek. Reményi szerint értelmetlen összevetni a két író életművét (kivéve talán a műveikben megjelenő erotikát), Vári György szerint viszont van közöttük kapcsolat, természetesen nem abban az értelemben, hogy kimutatható-e Bodor egyik vagy másik sorában Marquez hatása. Inkább egymás ellentéteként érdekesek, hogy Marquez történelem előtti, Bodor pedig az utáni világot jelenít meg. Németh Gábor szerint Marquez "lelkes Szabolcska Mihály" Bodorhoz képest.

A név, amiben mindannyian megegyeztek, Mészöly Miklósé volt. Reményi úgy gondolja, ez az egyidejűség, a két életmű párhuzamos alakulása miatt is érdekes. Vári György szerint pedig egyértelműen bensőséges a kapcsolat Bodor és Mészöly prózája között, noha nehéz lenne az elmúlt évtizedek meghatározó alkotói között olyasvalakit találni, akivel kapcsolatban nem mondható el ugyanez. Bodor Ádám hatását a fiatalabb prózaíró nemzedékekre azonban már nem látja ilyen egyértelműnek, de ez tulajdonképpen a Bodoréhoz hasonló zárt, autonóm életművek sorsa: nehéz elképzelni, hogy van hova továbblépni. 

A magyarországi recepciót vizsgálva érdekes lehet még Bodor írásainak filmes adaptációja, elsősorban Bacsó Péter és Fábry Zoltán rendezései, amelyek azt is megmutatták, hogy valójában nem lehet a Bodor-szövegeket (jól) megfilmesíteni. Reményi József Tamás emellett arról a sejtéséről is beszélt, hogy a Bacsó rendezte A tanú valószínűleg sokat merített Bodor azonos című novellájából, Bacsó minden bizonnyal ismerte ezt az írást, mikor a filmet készítette.   

Úgy gondolom, az est végén nem csupán emiatt a lehetséges összefüggés miatt kaphatott kedvet a hallgatóság az első kötet, ezen belül is az első novella elolvasásához. A beszélgetés résztvevőinek sikerült olyan mozzanatokat megragadni Bodor  pályakezdéséből, ami arra ösztökélhette az érdeklődőket, hogy az elhangzottakról saját olvasási tapasztalatot is szerezzenek.
 

Fotó: Bach Máté