A kötet átfogóan vizsgálja a múzeum történeti és kulturális kontextusát, miközben meghatározza annak intézményi feladatait és reflektál társadalmi szerepének változására. A 13 tanulmány három nagy gondolati egység köré szerveződik. Az Idegenség, hálózat, virtuális tér fejezet szövegeinek fő problémaköre a virtualizáció: ezek az írások arra keresik a választ, hogy bizonyos társadalmi, kulturális változások hogyan befolyásolják a múzeumok szerkezetét, a kiállítások struktúráját és magát a befogadást. Palkó Gábor ezeket a szövegeket előszavában filozófiainak nevezi, hiszen a múzeum intézményét egy “erőteljes társadalom- vagy művészetelméleti, illetve médiaarcheológiai vízió összefüggésébe ágyazzák". A második nagyobb egység ezzel szemben inkább a gyakorlat felől közelít a múzeumhoz: a Gyűjteményezés, dokumentáció, kommunikáció fejezet tanulmányai a muzeológusi szakma kialakulásáról, feladatairól és megújulási lehetőségeiről szólnak. A szövegek a múzeum négy alapfunkciójának – gyűjtés, raktározás, feldolgozás és állagmegőrzés – megerősítésére kínálnak megoldásokat, miközben beszélnek az új múzeumi feladatkörök – például múzeumpedagógia, interaktivitás, művészetközvetítés – fontosságáról is. A harmadik, Történelem, kiállítás, irodalom címet viselő nagy egységben a kiállítás mint színrevitel kerül terítékre. Az esszék alaptézise, hogy nem elég, ha a jelenkori múzeumok egyszerű adattárolóként működnek: ezek az intézmények nem temetők, ahol a kultúra tárgyait össze lehet gyűjteni, hanem élő organizmusok, ahol a kiállításokban a múlt értelmezve-aktualizálva jelenik meg. A fejezetet záró tanulmányok egy igazán izgalmas területet vesznek elő: az irodalmi kiállítás színrevitelének lehetőségeit igyekeznek feltárni. A szövegekben közös pont, hogy egyaránt elméleti igénnyel lépnek fel, hiszen már a könyv mottója is hangsúlyozza: "A gyakorlat sohasem mentes az elméletektől. Minden kitartó törekvésben olyan rejtett alapvető képek irányítanak bennünket, amelyek elméletet generálnak arról, éppen mit csinálunk." (Gareth Morgan)
A kötet erénye, hogy meglehetősen széles spektrumot ölel át úgy tematikájában, mint érvelésmódjában. A szövegek több szellemtudományi terület felől – hermeneutika, szervezetelmélet, posztstrukturalizmus, kortárs médiaelméletek – közelítenek a múzeum intézményéhez, így a múzeumi struktúrát nemcsak mikro-, hanem makroszinten is vizsgálják, értelmezik. Tehát a múzeum ezekben az írásokban nem egy elszigetelten működő struktúraként van leírva, hanem olyan rendszerként, amelynek működtetői képesek kívülről szemlélni magát az intézményt és reflektálni helyzetére, valamint más intézményekkel és tudományterületekkel együttműködve formálni és aktualizálni azt. A tanulmányok szerzői a múzeumra nem mint elméleti keretre, hanem mint fizikai struktúrára tekintenek, és épp emiatt képesek a hipotézisek helyett valódi megoldásokat kínálni. Ugyanakkor szinte minden tanulmány kiemeli a múzeumot mint olyat a fizikai térből a virtualitásba, hiszen abban egyetértenek, hogy a 21. században a múzeum részben vagy egészben kioldódik a háromdimenziós térből és digitálissá válik. Palkó az előszóban kiemeli azt is, hogy a virtualizálódás során “a fizikai tárgyi(as)ság mint a valós múzeum sine qua noja különös hangsúlyt kap" ezekben az írásokban, mivel a tárgy fizikai jelenléte felszámolhatatlan.
A Múzeumelmélet az utóbbi évtized legfontosabb szövegeiből válogat, azonban ezek az írások időben némiképp nagyobb távolságot ölelnek át, hiszen a gazdag "hivatkozási hálózatnak" köszönhetően a tanulmányokba olyan fontos szerzők gondolatai is beépültek, mint Michel Foucault, Roland Barthes vagy Jacques Derrida. E filozófusok “anélkül rendezik a memóriaintézményekről való beszéd formáit, hogy nézeteikről konszenzus alakulna ki." A kötet utolsó lapjain szereplő korrekt névmutató segíti az olvasót a szövegek kontextualizálásában, de a szakmai előszó is nagyban hozzájárul, hogy a kötet tanulmányainak helyét pontosan behatárolhassuk, az egyes szövegek alapos tördelése pedig nagymértékben előmozdítja a megértést és a befogadást.

A tanulmányok elsősorban a szakmát célozzák meg, viszont a muzeológia iránt laikusként érdeklődők számára is nagyon sok érdekességet tartogatnak. Rengeteg előnye mellett azonban meg kell jegyezni, hogy a kötet leginkább a nyugat-európai szövegekre koncentrál, és nem igazán foglalkozik a régió sajátos problémáival, így jelen könyvből a magyar vonatkozások is kimaradtak, ez azonban nem a kezdeményezés megvalósításának hibája, mint inkább vállalt szerkesztési elv, s Magyarországon eleve igen csekély az efféle szövegek száma. Összességében egy jól használható, átfogó és széles spektrumú kötettel van dolgunk, ami érdemben beszél a kortárs múzeumok helyzetéről és azok lehetőségeiről.

Múzeumelmélet – A képzeletbeli múzeumtól a hálózati múzeumig, szerk. Palkó Gábor, Petőfi Irodalmi Múzeum – Ráció Kiadó, Budapest, 2012.