Bettie-nek valahogy hozzám közelebb állónak kell lennie, mert már nem tini, nem is húszon- (és sorolhatnám) éves, hanem elmúlt hatvan. (Az milyen lehet? Nem tudom, de majd megtudom). És most jön a matek: a mi 70-es Cathrine Deneuve-ünk játssza Bettie-t – hogy hogyan, arról később.

Szóval végre itt egy európai, mi több, francia mozi. És hogy milyen közel vannak ők hozzánk? Már a cselekmény felvezetésében kiviláglik. Hősnőnk egy kisvárosban vezeti éttermét kiváló szakértelemmel, gondossággal – mégis jön az elkerülhetetlen csőd. Le kell húznia a rolót, bedobnia a törülközőt, és így tovább. Mondom, nagyon közel vagyunk egymáshoz. Az éttermi hercehurca (persze több ez, hiszen amúgy ebbe bele is lehetne halni) mellett a mi Bettie-nk magánélete is tiszta káosz. Valahol van egy kapcsolata, akit nem látunk, nem hallunk, de van. Ő az ígérgetős fajta. Az, aki mindjárt lelép otthonról, és akkor majd, …de nem.



Adott még egy jó nyolcvanas mama (Mylene Demongeot! Na, ki emlékszik még rá?), aki üti, vagyis inkább már csak ütné a pénztárgépet, és mint egy igazi anyuka, ma is, így nyolcvanasan is igazgatná lánya életét némi kis presszióval, számonkéréssel és mindennel, ami segít abban, hogy az ember lánya elinduljon, akárhány évesen.

Kisvárosból is lehet még kijjebb menni – ott a vidék. Mi másra is lenne jó, mint arra, hogy bevegyük? A lényeget majdnem elfelejtettem, Bettie, mint ahogy a viccben a férfiak gyufáért, egy doboz cigarettáért indul neki, egy szál ruhában. Pedig már jó ideje nem él ezzel a rossz szokással.

És itt kezdődik a kaland bárokkal, férfiakkal, lejárt hitelkártyákkal, búzamezővel. Előkerül kalandorrá változott nőnk lánya, unokája. Kiderül, hogy ők is léteznek – pedig olyan vénlányos, mamánál-maradósnak tűnt ez a Bettie. Az unoka és a nagyi-kalandor aztán egymásra találnak, és még valaki bejön a képbe.

Nem árulom el, úgyis kitalálják. Ez jó, mert akárhány évesen is, van a nagy igazi, és lehet újrakezdeni. Hát persze. Na, persze. Persze, persze.

Akárhogy is Európa és a 2000-es évek, nekem azért beugrik az a másik kontinens Kerouac-kal, amerikai filmekben látható történetvezetéssel. On the Road vén Európa módra – tehát nincs megaprodukció, megaköltségvetés. De azért itt is fut az út a kerekek alatt, látjuk a tájakat, találkozunk új arcokkal, peregnek az események. Mindig történik valami, nem érünk rá unatkozni. A mi kis francia mozink igazi humorral, nem kevés fanyar iróniával kezeli a kort, hősnőnk korát is, korunkat is.

Cathrine Deneuve jutalomjátékot kapott. Neki írták, neki találták ki a sztorit – ez jól látszik. Finoman bánik vele a kamera, majdnem szereti is. Persze nincs már darázsderék, hamvas bőr, egyébként sok haj például van. Szép még ma is – mondják. Inkább a férfiakra hagyom ennek megítélését. Legyen elég annyi, ott a történet első harmadában az a negyvenes pasi azért rendesen szaladt utána.

Bettie-mobil (Elle s'en va / On My Way)
Színes, feliratos, francia játékfilm, 116 perc, 2013
Rendező: Emmanuelle Bercot
Forgatókönyvíró: Emmanuelle Bercot, Jérôme Tonnerre
Producer: Olivier Delbosc, Marc Missonnier, Guillaume Schiffman
Vágó: Julien Leloup
Szereplők: Catherine Deneuve (Bettie), Mylene Demongeot (Fanfan), Claude Gensac (Annie), Valérie Lagrange (Miss France 1969), Camille (Muriel), Dominique Rocheteau (Etienne), Gérard Garouste (Alain)
Forgalmazó: Cirko Film
Bemutató: 2013. november 14.
Korhatár: