A Naplóról szóló regének ott kell kezdődnie, hogy ez a műsor azért a legtöbb szempontból nem említhető egy napon a Fókusszal. A bulvár be-beköszön az ablakon, és bőven kap az arcába a közszolgálatiság meg a tényfeltárás, de a legkomolyabb téma azért nem Cimbalmos Karcsi veseműtétje, ennek megfelelően a szükséges riporteri képességek is komolyabbak annál, mint amikor valaki reggelente kinyitja a Blikket.

A műsor érdemei közé tartozik, hogy igenis tudják a készítői, mi a közélet, a politika, hallottak már szociológiáról, láttak könyvet belülről is. Náluk szóba kerülhet Csernobil vagy Dél-Korea, adott esetben igazán színvonalas riportokat hoznak össze ezekről a súlyos témákról. Csakhogy ott van a másik oldal.


„Tarts velem, fiam, miénk lesz a Galaxis!”

A Sötét Oldal. Ahová a Gonosszal lepaktált Jedi folyton próbálja átcsábítani gyenge akaratú gyermekét. Itt van rögtön az Olcsó Húzások Rendszere, ahol Vader már lakást is bérelt Luke Skywalkernek.

„Ki lehet a titokzatos magyar származású világsztár? LELEPLEZÉS A NAPLÓBAN!” Lehet nem megenni ezt a beetetést? Én zabáltam. Néztem is nagyot: a vérfagyasztó beharangozó után kisült, hogy az említett világsztár Shrek, az ogre, hiszen utóbbi kifejezés a ránk, magyarokra utaló szavak (hungarian, hongroi stb.) eltorzult változata. Tehát magyar = ogre = Shrek = filmsztár.

Igen. Ha ezt nem átba… -verő jellegű reklámhadjárat után tudom meg, hanem leírva látom max. egy flekkben, azt mondom: derék munka. Ügyes, szellemes cikk, bravó. De főműsoridőben, negyed órán át húzva, szenzációként tálalva?! Akkor már szigorúbb a szív, és nehéz a felejtés.

Aztán az is idegesítő, amikor fennáll az igazi leleplezés esete, csakhogy beindul az „overkill”, egy újabb bulváros butulás-jelenség. Példa: a képviselők nem tartják be a maguk hozta szabályokat, ott is cigiznek az Ország Házában, ahol tilos. A szerencse (?) a naplósok kezére játszott, a magyar politika hozta a formáját: ha a képviselő/kolléga/mikutyánkkölyke lebukik, a problémát nem a jog betartatásával orvosoljuk, hanem betiltjuk azokon a helyeken a kamera használatát. Hiszen még a látszatra sem kell adni, ez a mi szemétdombunk. Kilóg a lóláb (sőt egy egész ménes), de semmi gond, a lényeg a status quo.

A Napló ezzel a riporttal kiérdemelte az ötöst. Jókor, jó helyen, jól. A Házelnök reakciója nekik kedvezett, a témán belül ráadásul a bagózás a leginkább közérthető terület: nincs köze sem a mentelmi joghoz (ld. piás vezetés, gyorshajtás), sem a költségtérítés zavaros kategóriájához (ld. üzemanyag a szomszéd utcáig havonta két milkó). A műsor azonban még hetekig rájátszott a képviselők dohányzási szokásaira („Ugye emlékeznek?”), és lassan kibontakozott a mártír-zsurnaliszták szívmarcangoló folytatásos eposza – ők az igazat mondták, mint a legkisebb fiú a mesében, cserébe jól megbüntették őket. A fele elég lett volna, a fele.

Aztán tettek olyat is a műsor alkotói, amire nehezen akad mentség egy szőrös tökű médiaprofi számára.


Csöpi a Mennybe megy

A magyar film-és színházművészet jeles alakjáról van szó, akinek már-már alanyi jogon jár a halhatatlanság: legendás éttermi dinasztia leszármazottja (igen, akikről a palacsintát is elnevezték), egyik tesója zenészként ismert, a másik nemes egyszerűséggel a háború utáni legnagyobb színészek egyike. Hősünk előadóként, rendezőként, forgatókönyvíróként működött, maradandó népszerűségét kommerszfilmjeinek köszönheti. Ötvös Csöpi ficánkolt a Napló horgán.

Ami nagyon helyes. Én is a Pogány Madonnán nőttem fel, a mai napig bármikor meg tudom nézni, mert akármekkora Piedone-nyúlás, működik. A maga módján jó és kész. Bujtor és/vagy a Napló azonban ennél többre vágyott, a tényekkel viszont ezúttal nem foglalkoztak sokat.

„MERT IGEN, MEGTÖRTÉNIK NÉHA! TŐLÜNK, PICI MAGYAROKTÓL MÁSOLNAK! MEGIHLETJÜK A NAGYOKAT! DOBOGJ, HONFIÚI SZÍV! A balatoni szuperhekus tekegolyós poénja tetszett Bud Spencernek, bevette a Bűnvadászokba! Jöjjenek a bejátszások!” Jönnek is. Bujtor tekézik lerongyolt ellenfelével, Bud bowlingozik hasonlóképpen. Évszámok nincsenek a klipekhez. Zavarbaejtő is lenne: E. B. Clucher komédiája 1976-ban készült, Csöpi viszont 1980-ban jelent meg először a vásznon, tehát elég egyértelmű, ki lopott kitől. Legalábbis nekünk végig az volt. A naplósoknak nem. (Külön bónusz volt az anyagban a Kern András alakította balfék azonosítása a gyors és okos Terence Hill-karakterrel, de ezt már csak zárójelben merem megjegyezni.)


„Mondd csak kedves M. Kiss Csaba, miért gyilkolsz engem meg?!”

Néhány régi és jelenlegi naplós története még megér egy misét. Vegyük például M. Kiss Csabát, aki addig próbálgatta a különböző foglalkozásokat, amíg egy másik adón kötött ki egy nem túl szép emlékű műsor vezetőjeként (Kék Fény – Kékfény). Holléte azóta ismeretlen, a hatóságok keresik. A miniszterelnöki interjúk nagy öregje, Sváby András szintén messzire került a kilencvenes évek tényleg megrázó szocioműsorától a Hálótól. Először csak behízta az arca a képernyőt (a jólét, meg a kor, ugye – még mindig jobban járt M. Kissnél, akinek az m1-en valami húsevő baktérium támadta meg a fejét), majd a Napló stábja szilveszterkor a Sass-kabaréval próbált konkurálni. A kvízmesterkedés előtti utolsó megálló az egyszemélyes bohóckodás volt (Nem a te napod!). Azóta vasárnap esténként Azurák Csaba alakítja mindenki kedvenc jóllakott óvódását.

A legpokolibb figura a Naplóban azonban egyértelműen a kiejthetetlen nevű, kopaszra borotvált, sapkás gyerek, aki csak akkor érzi jól magát, ha közvetlen életveszélyben lehet (vagy legalábbis úgy tűnik, mintha abban lenne). Talán a pályakezdésével kapcsolatban megfogalmazott rosszindulatú pletykák tehetnek erről, mindenesetre nála nem magukkal a riportokkal vagy a témákkal van gond (többnyire), hanem a narrációval. Vijuty Tvrtkóhoz képest Bonanza Ákosikon nyeretlen kétéves.

A műsor Janus-arcúságát a legegyértelműbben Papp Gergely testesíti meg, aki a nemes célokat (pl. elsőbbségadás a zebrán) gyakran egy Kádár-korabeli, igazságosztó rendőrjárőr stílusában kommunikálja a közönségnek. Az indulat lehet jogos, de ha egy riporter folyamatosan az inggombjai körül babrál, hogy a kellő pillanatban mutathassa meg addig gondosan rejtegetett Superman-hacukáját, akkor valami nem stimmel.


„It’s alive!!!… It’s still alive!”

Nagyjából ilyen volna ez a furcsa, kettős természetű, vasárnap esti valami. A szerkesztőség egy seggel próbál megülni két lovat, a felelős tájékoztatást és a könnyed szórakoztatást, csakhogy az eredmény arányvesztés és skizofrénia. Még néhány szívszaggató riport beteg gyerekekről, vagy egypár színes összefoglaló valami Megahülyeségről, és a jobb sorsra érdemes Szalay Ádám mehet Kiszel Tünde ölébe dorombolni. Frankenstein szörnye csak ebben az országban lehet ennyire életképes.

Önök a prae.hu általános művészeti portál filmes rovatában Orosdy Dániel írását olvasták.