A Scolar a norvég Thorbjörn Egner regényét, A három rablót (1955) adta ki újra, a Kolibri Kiadó pedig a februárban, 90 éves korában elhunyt német szerző, Otfried Preußler Hotzenplotz-trilógiájának első részét jelentette meg, magyarul első ízben. (A meseregény 1962-ben jelent meg először.)

Hotzenplotzból Nádori Lídia fordításában Torzonborz lett, de több más szereplő is remekül magyarított nevet kapott: így Üstöllési őrmester, vagy Petróniusz Pókuszhókusz, akinek  ráadásul Paprika Jancsi azzal borzolja az idegeit, hogy szándékosan rosszul mondja a nevét, így lesz belőle hol Lepkefikusz Tótuszkaktusz, hol Reptóniusz Rókusmókus. Két fontos szereplő azonban egyszerű és ismert nevet visel, hiszen ők nem mások, mint a vásári bábjátékokból nálunk is ismert mesehősök: Vitéz László és Paprika Jancsi. (Német nyelvterületen Kasperl és Seppel néven ismerik őket, így szerepelnek az eredeti szövegben is.) 

A casus belli, ami a két jó barát és Torzonborz között a konfliktust kirobbantja, Nagymama zenélő kávédarálója, amit Torzonborz elrabol. Nagymama alakjában az az érdekes, hogy a regény végig gondosan titkolja, hogy kinek a nagymamájáról van szó, Lackóéról vagy Jancsiéról. Sokáig egyébként róluk sem lehet biztosan tudni, hogy testvérek-e vagy barátok, de később ezt a szerző mégiscsak elárulja. A Nagymamához fűződő viszonyukról viszont egyetlen, nyilván szándékoltan kétértelmű mondat olvasható: "Jancsiról meg a nagymamájáról álmodott" – áll ebben a bizonyos mondatban Lackóról. Vitéz László és Paprika Jancsi alakja részben a hozzájuk fűződő hagyományból építkezik: kettejük közül Jancsi az okosabb, vagányabb vezéregyéniség, Lackó esze lassabban forog, de híven követi barátját. F.J.Tripp illusztrációin a két figura egyszerre visel gyerekes és felnőttes vonásokat. Ha csak ők vannak a képen, nézhetnénk őket akár felnőttnek is, ha más szereplők mellett állnak, látszik, hogy jóval kisebbek. Ahogy az illusztrációkon, úgy a mesében is mintha köztes helyet foglalnának el a gyerekek és a felnőttek világa között: önállóak (legalábbis ketten együtt), a Nagymamán kívül nem esik szó arról, hogy családjuk lenne, de azért, ha ők lennének a "bizonyci" császárok, egyfolytában szilvás lepényt ennének tejszínhabbal.

A mese ismerős motívumokból áll össze: van benne gonosz varázsló, békává változtatott tündér, három kívánság. Az elején akár olyan érzése is lehet az olvasónak, hogy jó mesének ígérkezik, de semmi különös. És a történetben magában valóban nincs semmi egetrengető újdonság, egy idő után mégis magával ragadja és viszi az olvasót. A megírás módja, a szöveg (és a fordítás!) humora miatt lesz élmény olvasni. Ez ugyanis nem egy drámai Grimm-mese, itt a gonosz szereplők legalább annyira nevetségesek, mint amennyire félelmetesek: Torzonborz hiába marcona rabló, belőle is könnyen válhat díszpinty; a gonosz varázsló pedig hiába rajong mértéktelenül a krumplis nudliért, arra még ő sem képes, hogy a krumpliról le tudja varázsolni a héját, ráadásul egy elcserélt sipkával is jól át lehet verni.  

Ezzel az elcserélt sipkával egyébként nem csak a rablót és a varázslót kavarja meg Jancsi és Lackó, de az olvasót is a szerző. Jancsi piros bojtos sipkája és Lackó kalapja éppen az utóbbi javaslatára cserél gazdát, és ha elsőre butuska ötletnek tűnik is, hogy így álcázzák magukat, a végén épp ez segíti hozzá őket a meneküléshez. Az olvasó/mesehallgató pedig időnként kénytelen megállni, újragondolni, hogy melyik fiú éppen hol van, és esetleg még az identitás mibenlétéről is elgondolkodhat – persze, az életkorának megfelelő szinten. (A kiadó hatéves kortól ajánlja a könyvet.)

A kötetet az eredeti illusztrációkkal jelentették meg. F.J. Tripp kedvenc testrésze kétség kívül az orr. Valamennyi szereplőnél ez a meghatározó részlet: a kampóstól a horgasig, a piszétől az extra szélesig. A részletgazdag képekből (Pókuszhókusz dolgozószobáját vagy éléskamráját hosszan el lehet nézegetni), az élénk színekből, a kifejező gesztusokból, mozdulatokból karakteres, szerethető képvilág kerekedik, és mindez a szöveggel is remek egységet alkot. Ha ehhez hozzávesszük a betűtípusokkal való játékot, a fejezetcímek és a fejezetvégek kiemelését, rajzba építését, a kézbe vételre ösztönző borítót, elmondhatjuk, hogy a kötet képi világa és könyvként való megjelenése egyaránt igényes, ahogy a szerkesztés is. 

A kötet végén a kiadó jelzi, hogy a Hotzenplotz-trilógia második és harmadik kötetét is meg fogják jelentetni. Mert persze hiába került Torzonborz az első rész végén börtönbe, esze ágában sincs ott maradni. De a harmadik kötet címe azt is elárulja, hogy végül ő is a norvég kollégák, Kaszper, Jeszper és Jónatán sorsára jut: menthetetlenül megjavul. De hát miért is ne, hiszen ilyen még az életben is megtörténik néha: lásd a keramikussá lett whiskys rabló meséjét.

Otfried Preußler: Torzonborz, a rabló
Fordította: Nádori Lídia
Kolibri Kiadó, 2013    
120 oldal, 2990 Ft