Nyáry Krisztián a számokkal indít: 4464 szó van a kötetben, arra kíváncsi, hány sor. Szőcs Petra ugyan szokta számolni a dolgokat, de csak ha műfordításról van szó, saját szövegek esetében nem. Nyáry ezután az egyik fülszövegre, a Jékely-versre tér rá, megjegyezve, hogy hasonlóságot lát Jékely és Szőcs Petra között, mert mindkettő gyerekkorában költözött Erdélyből Magyarországra, mégsem mondhatjuk róluk, hogy nem erdélyi szerzők, hiszen például Jékely sokat ír Erdélyről. Szülőhaza után otthonra terelődik a szó: Szőcs Petra az otthont házakkal, utcákkal azonosítja, nem feltétlenül országgal. Még ha a kötetcím – amelyen sokat vívódott – végül egy kolozsvári városrész is lett.

Nyáry ezután kérdezi meg Szőcs Petrát, hogy szereti-e a saját verseit. "Nem. Vagy hogy érted?" kérdez vissza a szerző, majd pontosít: kicsit felemás a helyzet, kínosnak ugyan nem érzi őket, de a sokadszori felolvasás rossz érzéseket kelt benne. Nyáry erre meg is kéri, hogy olvasson egy kicsit a kötetből; elhangzik a Honvágy című szöveg.

Nyáry hangsúlyozza a szövegek erős vizualitását, az álomszerű leírások és jelenetek sorát a kötetben, és megkérdezi a szerzőt, hogy van-e kapcsolat ezen jelenség és a tény között, hogy Szőcs Petra fotózik is. A szerző nem hisz a polihisztorokban, nem is szeretett volna saját fotót a könyvhöz, maximum a polaroidképek illettek volna hozzá, de "azok retrósították volna". "Amíg azon szomorkodom, hogy neked a polaroid már retró, olvasd fel a Drága gyerekeim című verset" – mondja Nyáry Krisztián, majd a vers felolvasása után hozzáfűzi, hogy ez szerinte nagyon kolozsvári vers. "Ne ijesztgess!" – felel a szerző, majd elmeséli, hogy ezt a verset a düh ihlette, és nagyon hamar elkészült vele. Ekkor derül ki, hogy kézzel is szokott írni, és az így írt verseket később gépeli be számítógépen.

Megint a számok kerülnek szóba; 47 verset tartalmaz a könyv, mert Szőcs Petra szereti a páratlan számokat, kivéve a 11-et, "mert az tényleg para". Ami pedig a kötött formákat illeti, azokkal is próbálkozott, de túlságosan is a forma vezette a kezét, ami nem volt ideális számára.

A Pihenő című vers felolvasása után megtudjuk, hogyan került a képbe Oroszország: a nagyapja élt ott és mesélt róla sokat neki. Ha lefordítanák a verseit, minden nyelvnek örülne. Nyáry Hervay Gizellához hasonlítja Szőcs Petrát, az álmok és emlékek szövegbeli jelenléte és gyakran elkülöníthetetlensége kapcsán, de Szőcs Petra, bár szereti Hervayt, nem érzi ezt a hasonlóságot, mert Hervay Gizella úgy ír, mintha előre tudná a tragédiáit.

Nyáry Krisztián ezután egy asszociációs játékkal szórakoztat minket: mond egy szót Petrának, és neki azonnal mondania kell egy másikat, ami eszébe jut az előzőről. Így kerül a templom mellé a púder, a szégyen mellé a kövérség, az önbizalom mellé a hiány, a költőnő mellé pedig a sapka, majd zárásul Petra felolvassa az Alkati különbség című verset, amely egyúttal a moderátor kedvence is.

Fotó: Bach Máté