Nota bene, a box office szempontokat jól láthatóan nem sikerült abszolválni (gyenge marketing, tíznél is kevesebb néző per előadás, alacsony bevételt produkáló nyitóhétvége), mégsem vethetünk keresztet Bodzsár első egész estésére. Az Isteni műszak ugyanis döccenői ellenére is határozott rendezői szándékról tanúskodó, becsületesen felépített hazai műfaji variáció – jelen esetben a fekete komédia újramelegítése. Kiindulva a választott zsáner hatásmechanizmusaiból, az ifjú direktor állja a sarat. Nemcsak a Tarantinót vagy a Coen fivéreket idéző hungarikumok simulnak be a mű szövetébe fröccsenő vértől szívbe döfött fecskendőkig, hanem mélyszerkezetét tekintve is ügyes a film. 

Egy napjainkban is burjánzó problémáról, szomorú helyzetről tudósít: a szemétdombon üldögélő kiskirályokról,  a mozi eutanáziát végző mentősei pedig pontosan ezen típusfigurák reprezentánsai. Rizs alá dugott pénzkötegek, taszító koporsóbizniszek, a betegek túlvilágra segítése. Az Isteni műszak ilyen rangban a ’90-es évekbeli Magyarországon igen domináns vadkapitalizmus parabolája. Az újonc Milán, a vezéralak Fék doktor, illetve a dilis sofőr, Kistamás triásza hullákon táncolnak, áldozatokba fektetik a tőkét, lehetnének ők akár illegális szervszüretelők is, csont nélkül illeszkednek a sárból, vérből, verejtékből hasznot remélő balkáni véglény-üzletemberek sorába, a legújabb aluljárói divat szerint öltözködő kivagyik táborába. Ebben a fénytörésben a mozi a Kontroll bűzlő BKV-ellenőreit villantja fel, Antal nyitódarabjára hajaz: bemutat egy piszokban vegetáló szubkultúrát, ezúttal kétes üzelmekből élő mentősöket. Ráadásul Bodzsár munkája abban is rímel a földalatti hullámvasútra, hogy magyar fantáziavilágot kreál, stilizált mikromiliőt épít. Fekete komédia, azaz műfaji szemlélet ez. Az, hogy mégsem ítélhetjük el a filmbéli mentősöket, leginkább az író-rendező szkriptjének, jó érzékű karakterrajzának, valamint szituációteremtő képességének köszönhető. Milán, Fék doktor és Kistamás tisztességesen kidolgozott jellemű figurák, igazi egyéniségek, akik szájából, mozdulataiból nem süt idegenül egy-egy aranyköpés, egy-egy sötéten vicces húzás. Rába Roland már-már ellopja a show-t az atyai doktor szerepében, Keresztes Tamás mentőautósa a nindzsa-kardjához való ragaszkodásával, altatót szippantó rituáléival, furcsa mozgáskultúrájával, a szája sarkából fityegő cigijével lophatja be magát a nézők szívébe, míg Ötvös András délszláv háborús pokolból hazai "puha pokolba" csöppenő zöldfülűje pusztán másodhegedűs mellettük.

Részben miattuk is működőképes a sztori, belőlük fakad a fekete komédia, mint műfaj hazai ütőereje: nemcsak Bodzsár ír számos idézhető sort és hoz létre hangos röhögésre bíró helyzeteket, íráskészsége, rendezői kvalitása révén a karakterekhez nem egy hemoglobinban fürdetett és kacajokkal egyaránt tarkított poén fűződik, rajtuk keresztül érvényesül a brutalitást, humort mixelő kevert hangnem. Temérdek vígjátéki felállás sorjázik, amelyeket zsigeri közjátékok törnek meg (nem ritkán a szemlélő is érezheti a defibrillátort helyettesítő mellkasütéseket vagy az ütőerek átvágását), a kettő ötvözete mégis lebilincsel. Noha az Isteni műszak számos jelenkori és múltbéli fekélyre is reflektál börtönben tomboló, romát agyonverő neonácitól motorbalesetben nyílt törést szenvedő "apuci kedvence" újgazdagon át hatalmaskodó, szenilis burzsoá öregasszonyig és a Keleti pályaudvar aluljárójában vegetáló morfinista lányig, az aktuális gondokat rendre vígjátéki működésmód kezdi ki – és emeli nevettető csúcsokra. Gyakran epizodikus struktúrában tárulnak fel ezek a kérdéskörök, ez a darabosság pedig nem mindig válik a mozi hasznára, a film hatásbravúrjai mégis sikeresen boronálják el az egyenetlenségeket. Tarantino Ponyvaregénye ugyanúgy ismerős lehet a szívbe döfött injekcióval, trunk shottal és az ablakra fröccsenő vérrel együtt, mint Scorsese mentőkocsira hangszerelt Taxisofőrje, A holtak útja, még a Fargo véresen mulatságos túlkomplikáltsága sem rossz példa – mégis, az Isteni műszak potenciálja a hazai állapotok műfajfilmes, ám félreismerhetetlen kritikájában rejlik. Vonuljanak bár tetszetős hommage-ok leonésan hallgató, alulról fényképzett, a tekintetükkel játszó antihősökkel, kiválóan világított aluljárói, pisztolypárbajokat helyettesítő ökölharc-paródiával vagy tetemre hívásokkal, a mozi lényege az, hogy a pénz, a kapitalizmus hajtóereje hullákon alapszik. A sikeres bizniszt megünneplő nagy vacsorát bélsárban vájkálás előzi meg, a stílustalan küllemű halott-bárók (közülük a Zsótér Sándor által életre keltett simulékony temetkezési vállalkozó tűnik ki) úgy zabálnak kínai gombócot, hogy előtte belső szervekben turkáltak szőrös mancsukkal.

Vizuális szempontból mégis egy fantáziauniverzumként tételezhető ez a mocskos üzletvilág: hiába olvas az egyik fedetlen keblű fodrászlány Kacsa magazint, a topless hajszobrászat nem létező, élénk színekbe fojtott, neonfényes mesehelyszín. Ugyanez áll a főhadiszállásként leírható kínai étteremre, jószerivel a Stork Natasa nővérkéje/szerelmi vágytárgya által reprezentált bosnyák tűzfészek tűnik valamelyest, de nem egészen realistának. Ráadásként az összes fajsúlyos dilemma ellenére az Isteni műszak posztmodern játszadozás is, mivel műfajokra kacsint ki (spagetti western, háborús mozi), túlszínezett megnyilvánulásokra apellál, fokoz, elrajzol, és így jelenti ki tételmondatait a nagy hazai valóságról. Ezt a csicsás itthoni való világot pedig valahol mégiscsak az Üvegtigris veszteseire emlékeztető lúzerek dobják fel – egy-egy életmentő/halálba segítő vonulás-epizódtól a sebes halálba száguldásig.

Egyetlen szembetűnő hibaként a tonális egyenetlenségek hozhatók fel: Bodzsár mintha egyedül az örömteliség és a tragikum váltogatásában nem lenne annyira otthon. Igaz, említésre került már, hogy a kevert hangnemet példásan veti be, ám míg az a hangulatvegyülék inkább a könnyedséget segíti elő, és egészében viccesnek hat, a rendező a vidámságból szomorúságra való átállást, azaz a hangnemváltást néhányszor elhibázza, és ez leginkább az Isteni műszak nyitott befejezésében tűnik indokolatlannak. Ettől függetlenül a direktor jól vizsgázott, koszban, vérben pörgetett ámokfutása tényleg inkább agyeldobó "fun ride", mint apró szilánkokra törő és földre hulló műfaji alkalmatlankodás.

Isteni műszak

Színes magyar fekete komédia, 2013, 107 perc

Írta és rendezte: Bodzsár Márk

Zene: Keresztes Gábor

Operatőr: Reich Dániel

Vágó: Kovács Zoltán

Szereplők: Ötvös András (Milán), Rába Roland (Fék doktor), Keresztes Tamás (Kistamás), Stork Natasa (Tánya), Zsótér Sándor (Vinnai)

Forgalmazza: A Company Hungary Kft.

Korhatár: