Kár, mert a film a képek megjelenése előtt ígéretesnek tűnt. Zavarbaejtő hangokat hallunk egy fekete vászon előtt ülve, popdalok és reklámok szövegeit, amik a főszereplő fejében ismétlődnek önsegítő hangoskönyvként. Főként szépségápolásról, súlykontrollról, állandó megfelelési kényszerről szólnak, Daisy pedig üvöltő rockzenével próbálja elnyomni őket. Ez az első három perc, pontosan eddig jó film a Majd újra lesz nyár.

Adott egy, a jövőbeli harmadik világháború idején játszódó történet, amit sajnos a promócióban mindenáron disztópiaként akartak eladni, hátha sikerül moziba csábítani Az éhezők viadala rajongóit. Ezt kár volt ilyen konkrétan definiálni, ugyanis a könyv egyik különlegessége az időtlensége, sosem mondják ki konkrétan, mikor játszódik, se azt, milyen háború zajlik épp. Akár egy alternatív jelen is lehetne.

Daisy, a New York-i punk tinédzser angliai rokonaihoz utazik a nyárra. Látványosan utál mindent és mindenkit, az sem érdekli, hogy a világ darabokra robban körülötte, de tökéletes, füstös sminkjének az elkészítésére még egy kis angol tanyán is képes hosszú perceket fordítani. Önző és antipatikus főhős, akinek a regényben is csak azért működött a dacos stílusa, mert ő volt az elbeszélő, így kicsit mögéláthattunk az álarcának, és közelebbről megismerhettük az életét, érthetőbb volt, hogy miért vette magára ezt a stílust. A filmben viszont csak egy hisztis és öntelt lányt látunk, akivel rossz egy társaságban lenni. Három unokatestvére viszont igazi vidéki gyerek. Mivel anyjuk nem tölt sok időt otthon (majd végleg távozik Genovába), úgy élnek az erdőben és a tanya környékén, mint a Pán Péter-beli elveszett fiúk. Daisy beleszeret a legidősebb unokatestvérébe, Edmondba, és már éppen kezdene átváltozni countrylánnyá, mikor a nyári idillt felváltja a Londont érő nukleáris támadást követő hóesés, ami teljesen megváltoztatja az életüket.

Elszakítják őket egymástól, Daisy a legfiatalabb testvérrel, Piperrel kerül egy házaspárhoz, akiktől hamar megszöknek, hogy a háborús területeken elinduljanak haza, hátha ott várja őket a két testvér. Ez a hazatalálós rész a film egész második felét kitölti, és gyakran unalmasba fordul, ugyanis bármennyire erőlködik Saoirse Roran, nincs semmi dinamika közte és a Pipert játszó Harley Bird között. Ez különösen fájó a könyv ismeretének tükrében, mivel ott a kettejük között szép lassan kialakuló különleges testvéri kapcsolat az egyetlen, ami ellensúlyozza a háború sötétségét. Ehelyett a filmben csak annyit látunk, hogy utálják egymást, Daisy kimondottan idegesítő koloncnak tartja Pipert, majd egy csúnya veszekedés utáni folyóparti üldögélés mindent megváltoztat, és innentől kezdve nagyon jó barátok lesznek. Saoirse Roran (aki egyébként nagyon tehetséges fiatal színésznő) nem tudja kezelni Daisy karakterét, bár ez valószínűleg inkább a forgatókönyv problémájából fakad.

Mcdonaldnak nem való az ifjúsági film (vagy teljesen félreértette Rosoff regényét, ami minden, csak nem romantikus), nem tudja megfelelően kezelni a tinédzserszereplőket, és a karakterfejlődést például azzal a nagyon lényeges momentummal sikerült érzékeltetnie a rendezőnek, hogy lemosták Daisy pandasminkjét. A sztoriban sem találja meg az egyensúlyt, ami miatt teljesen kettészakad a film. Míg a szerelmes részek akár az Alkonyat-sorozattal is vetekedhetnének giccs terén, a háború megjelenítése durván naturalista - gondolom utóbbi miatt kapott végül 16-os korhatár-besorolást a film. A legnagyobb probléma mégis inkább az, hogy mivel minden mögöttes információ és tartalom hiányzik belőle, az egész olyan felszínes, mint a film angol útikalauzt idéző vidéki képei. A rendező a lehető legtermészetesebb módon hagyta ki a könyv egyik legfontosabb momentumát, és változtatta át a befejezést Hollywood-kompatibilissé, súlytalanná téve ezzel a fiatalokkal történt szörnyűségeket, és az egész történetet leöntve cukormázzal.

Mindenesetre a legkínosabb pillanat egyértelműen a befejezés, melyben mindenáron be kellett tuszkolni a film címét egy beszélgetésbe, ami eredeti nyelven talán nem is hangzott volna olyan oda nem illőnek, magyarra fordítva viszont annyira természetellenesen volt, hogy csak az jutott eszembe, mit mondana rá a könyvbeli Daisy: "nyálas rizsa". 

Majd újra lesz nyár (How I Live Now)

Színes, magyarul beszélő, angol filmdráma, 101 perc, 2013

Rendező: Kevin Macdonald
Író: Meg Rosoff
Forgatókönyvíró: Jeremy Brock, Tony Grisoni, Penelope Skinner, Jack Thorne
Zeneszerző: Jon Hopkins
Operatőr: Franz Lustig
Producer: John Battsek, Alasdair Flind, Andrew Ruhemann, Charles Steel
Vágó: Jinx Godfrey

Szereplők: Saoirse Ronan (Daisy), Tom Holland (Isaac), Anna Chancellor (Penn), George MacKay (Edmond), Natasha Jonas (Natasha), Danny McEvoy (Joe), Harley Bird (Piper)

Szereplők magyarhangjai: Kántor Kitti (Daisy), Czető Roland (Isaac), Penke Bence (Edmond), Hermann Lilla (Penn)

Korhatár: 

Bemutató dátuma: 2013. október 3.
Forgalmazó: PARLUX Entertainment