Az előadásnak a FUGA Budapesti Építészeti Központ adott helyet, ami meglehetősen autentikus választás volt: az előadás szerint ugyanis egy építésziroda workshopjára érkezünk, ahol a bejáratnál még programot is kapunk. Köszöntenek az iroda dolgozói, köztük Ragnar Brovik és Kaja Fosli is. Ők egy pár, menyasszony és vőlegény, ám mindketten pontosan tudják, soha nem fognak összeházasodni. Kaja az iroda vezetőjének, Halvard Solnessnek a szeretője, Ragnar pedig a tanítványa, így szinte "minden út Rómába vezet." Pontosan tudják azt is, hogy soha nem fognak kilépni abból a mocsárból, amibe beleragadtak. Nincs ezzel másképp a megcsalt és háztartásbeli feleség, Aline Solness sem, aki – bár nincs a meghívottak között, mégis – azonnali résztvevője lesz az építészeti workshopnak.

A síkok aztán összekeverednek: nemcsak a lehetetlen témák szakítanak el minket a darab valóságától, de paradox módon az is, ami valóságos, egyértelmű. Ezúttal ugyanis a dolgok mögé nézünk, a munka és a hétköznapok mögött kezdjük el felfejteni azt a realitást, ami mardos, nyugtalanít, ami folyamatosan bennünk motoszkál. Az új darabbéli építészeti előadások átcsapnak a megcsalás, a háziasszonyi lét, az átlagjövedelem, a gyerekvállalás nehézségeinek, a diplomaszerzés utáni munkakeresés vagy a hajléktalanlét történeteibe. S az előadás két szintjét hirtelen, éles váltások kötik össze, mégsem meglepő.

Sőt, egy idő után az sem meglepő, amikor zongorakísérettel dalra fakadnak a szereplők. Darvas Kristóf zongorajátéka könnyed és bravúros, dalai első hallásra éppoly bizarrnak hangzanak, mint amikor a workshopon úgy jelenik meg, hogy épp egy bulit keres. Fanyar humorú előadás ez, amelyben senki nincs a helyén. Pontosabban, senki nincs azon a helyen, ahol igazán önmaga lehetne, és jól érezhetné magát.

Solness építőmester hatalmas és megvalósíthatatlan vágyai helyett most olyan kérdések merülnek föl, hogy érdemes-e egyáltalán vagy hogyan és mi módon lehetséges gyereket szülni úgy, hogy a család ne haljon éhen. Hogy milyen körülmények között képes az ember új lehetőséget adni egy hajléktalannak, aki élni és dolgozni akar. Hogy miért kell egy teljes életet a férjről való gondoskodásra, a gyereknevelésre, a házimunkára szánni. Hogy van az, hogy a boldog évtizedek után egyszer csak ott áll egy asszony, aki azzal szembesül, semmije nincs, és már senki sem lehet. Ezek az előadás legfőbb kérdései, amelyek nem igazán esnek jól a nézőtéren ülve.

A Kaja Foslit alakító Guary Szandra nagyon jól ráérzett a karakterére: az asszisztensnek használt kisasszony ugyanis kedves és bájos jelentéktelenséggel, mindent érthetően és halkan, hozzá darabos kézmozdulatokkal magyaráz. Nyugodt, a ruhája, a haja és a szemüvege formája is a jókislány tipikus kellékei. Ebből a szerepből könnyen kitör, amikor arról kell meggyőznie minket – persze dehogy kell –, hogy milyen nehéz gyereket vállalni a mai világban. Bakos Éva Solness megcsalt feleségeként érzékletesen játssza az örök bizonytalant, az álmait feladó háziasszonyt, és az egész lényében van valami bizarr fanyarság, ami nagyon is alkalmassá teszi a szerepre.

A Madlena László által megformált biztonsági őr szerepe izgalmas több szempontból is: Madlena a Madridi úti hajléktalanszálló lakójaként csatlakozott egykor az ott működő színtársulathoz, ezúttal a darabban is ugyanezzel a múlttal játssza a munkára és megélhetésre vágyó biztonsági őrt, aki nyíltan vállalja, honnan jött valójában. A valóság és a darabbéli fikció síkjai csúsznak itt össze. Madlena szuggesztív erővel vall szerepbéli és valóságos önmagáról egyszerre. Ahogyan megfogalmazza: ő az, akiről senki nem beszél; az ő múltja az, amiről senki nem vesz tudomást.

Boronkay Soma és Simányi Zsuzsanna koncepciója érdekesen közelít az eredeti darabhoz, Ibsen drámájához. Meghagyják az alaptörténetet, Kaja és Solness viszonyát, Aline lelki és mentális problémáit az elvesztett gyerekek miatt, a Ragnarral szembeni féltékenykedést és a játéktér egységét is. Ahogyan az eredetiben, úgy itt is alig választható el a munkahely és a magánélet színtere Solnessék életében. Mindezeken túl azonban a bonyodalom nem a múltból visszatérő nővel kezdődik, hanem a nagyon is aktuális és valóságos jelen nehézségeivel. A lehetetlen megkísérléséhez nem kellenek álmok, megígért királyságok, hiszen bőven elegendőek a mindennapi boldogulás és az egyéni boldogság iránti vágyak is. Az előadás legfontosabb kérdése: ahogyan Solness esetében, úgy itt is csak elérhetetlen légvár volna a boldogság? A több összetevőből álló válasz pedig meglehetősen negatív kicsengésű.
 

Építsünk légvárat! - doku-revü

Játsszák: Bakos Éva, Baráthy György, Guary Szandra, Madlena László 

Zene: Darvas Kristóf

Dramaturg: Boronkay Soma

Rendező: Simányi Zsuzsanna e.h.

Bemutató: 2013. október 11.

FUGA Budapesti Építészeti Központ

Fotók: Borovi Dániel