Ahol a kereszt, a pajzs és a félhold összeér / Orphaned Land – Budapest, Club 202, 2013.10.04. / PRAE.HU

Munkásságukat azonban ritkán tapasztalható tisztelet és megbecsülés övezi; a zenekar valódi lényege ugyanis sokkal jelentősebb annál, mintsem az zenei kategóriákkal vagy jellemzésekkel leírható volna.

A vallás és a hit kérdése – akár kimondva, akár kimondatlanul – számos zenekar tematikájában megjelenik, az egyes vallások konkrét propagálása, vagy éppen tanaik kritizálása azonban még a szép számmal létező kivételeket figyelembe véve is elszigetelt esetnek számít. Ez persze nem csoda, hiszen egy a mindennapjainkat érintő, rendkívül érzékeny problémával van dolgunk, ahol a legkisebb nézeteltérés is igen heves vitákat válthat ki, tovább mélyítve ezzel a sokszor amúgy is kibékíthetetlen ellentéteket. Azon keveseknek pedig, akik mégis vállalják a nyílt és őszinte beszédet, adott esetben a teljes elzárkózással, a szűklátókörűséggel, még rosszabb esetben az istenkáromlás vádjával kell szembenézniük.

Orphaned Land - All is One (lemezborító)

Elég egyetlen pillantást vetni az Orphaned Land 2013 júniusában megjelent új lemezének borítójára, és máris egyértelművé válik, hogy a hitvitákat és az azokból eredő konfliktusokat illetően mi a csapat álláspontja. A három nagy világvallás szimbólumainak összefonódása, és maga a cím is (All Is One) azt üzeni, hogy akárhol élünk és akármit is gondolunk a világról, fogadjuk el egymást olyannak, amilyenek vagyunk. Mert a származás, a vallási hovatartozás, a kulturális meghatározottság, a világlátás által képződő identitás mögött elsősorban és mindenekfelett emberek, testvérek vagyunk.

Esetükben pedig mindezek nem csupán üres szavak: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az őket jelenleg is kísérő francia csapatok mellett (The Mars Chronicles, Klone) azt a Bilocate-et választották előzenekarnak, melynek hazájában (Jordánia) az Orphaned Land – vallási és politikai okokból – egyébként fel sem léphet, október végétől pedig (dacolva a háborús konfliktussal) a palesztin Khalasszal kiegészülve folytatják a turnét.

Ennek köszönhetően az Orphaned Land koncertjei tele vannak vallásos felhangokkal és az összetartozást szimbolizáló gesztusokkal, melyek élőben kétségtelenül nagyobb nyomatékkal, közvetlenebbül és hatásosabban jutnak a néző/hallgató tudomására, mint lemezen.

Mindazonáltal ne gondoljuk, hogy az üzenet kizárólag a vallás síkján értelmezhető, ahogy azt se, hogy ez az üzenet tolakodóan, a zenei kifejezést agresszíven és ellentmondást nem tűrően háttérbe szorítva jelenne meg. Zene és tartalom itt egy egyszerre spirituális és egyszerre zenei élményben fonódik össze, és ez különösen igaz a korábbiaknál letisztultabb, monumentális és könnyedén befogadható All Is One-ra, ahol a progresszivitás és a korábban helyenként kissé hivalkodó népzenei elemek soha nem voltak még ennyire az egyes dalok hangulatának alárendelve.

Tény, hogy az Orphaned Land zenéje mindig is abszolút egyedinek számított, ám sokan osztják azt a véleményt – magával a zenekarral egyetemben –, hogy most találták meg igazán a saját hangjukat, és a tartalomra jellemző harmónia immár a zene harmóniájával egyesülve jut érvényre. Ennek megfelelően az aktuális program gerincét az új dalok alkotják, a koherencia érdekében pedig a korábbi lemezekről is a kevésbé komplex tételek közül válogatnak – és természetesen nem volt ez másként a turné budapesti állomásán sem.

Orphaned Land

A hangulatot tehát az olyan higgadt, epikus és monumentális, az európai metál-hagyományokat a Kelet dallamvilágával ötvöző darabok határozták meg, mint a Through Fire And Water, az All Is One, a Ya Benaye, vagy a Let The Truce Be Known, de a koncert abszolút csúcspontjai is ehhez a lemezhez fűződtek.

Orphaned Land - Brother (Budapest Club 202 13.10.04)

Nem lehetett nem meghatódni azon a jeleneten, amit az önmagában is csodaszép Brother közepén színpadra lépő Bilocate-frontember és a vele összeölelkező, nyakában egy tőle kapott palesztin kendőt viselő Kobi Farhi énekes látványa nyújtott, de épp így megrendítően hatott a Szíriában elhunyt gyermekek emlékének ajánlott Children is. Szimbolikus mozzanatok ezek, erejük azonban pont elég volt ahhoz, hogy ha csak néhány pillanatra is, de mi is részesei és valódi átélői lehessünk a harmóniának, a külső és a belső békének.

Orphaned Land - Children (Live Aschaffenburg 24.09.13)

A koncert teljes ideje alatt jelenlévő magasztosság pedig még a bejáratott, kevésbé patetikus Orphaned Land-slágerek, a Sapari, az Ocean Land, az In Thy Never Ending Way vagy a Norra el Norra alatt sem tűnt el teljesen, csupán oldottabbá, hétköznapibbá tették azt, újra és újra emlékeztetve minket, hogy a szertartásszerűség dacára azért mégiscsak egy metálkoncerten vagyunk, annak megszokott menetével és minden hagyományos velejárójával – közönségénekeltetéssel, ugrálással, ördögvillákkal – együtt.

Orphaned Land

A zenekar arculatának középpontjában a Krisztus-szerep megannyi aspektusát már-már földöntúli hitelességgel megjelenítő Kobi Farhi áll, aki tulajdonképpen nem egy kifejezetten jó énekes, hangja és előadásmódja ugyanakkor rendkívüli módon kifejező és szuggesztív. Ez pedig teljes mértékben elhanyagolhatóvá teszi a technikai-hangterjedelmi szempontokat, amellett, hogy tökéletesen passzol a zenéhez. A hitelesség, a dalok tartalmi és érzelmi rétegeinek valódi átélése – aminek köszönhetően énektémái sokszor válnak imaszerűvé – az, ami igazán hangsúlyos, ebben pedig aligha találhattunk kivetnivalót. Amikor azonban a helyzet úgy kívánta, szakrális énjét levetve egy pillanat alatt a metálzenekaroknál megszokott pózoló, ugráló, közönséget hergelő és énekeltető frontemberré vált, fülig érő szájjal vezényelve tovább a bulit.

Társai ugyanakkor a minimálisnál épphogy csak intenzívebb színpadi munkán kívül nem nyújtottak különösebben emlékezetes teljesítményt, még az amúgy hibátlan hangszeres játék ellenére sem. Kicsivel több aktivitás és energia nagyon jót tett volna a koncert dinamikájának, e tekintetben erősen érződött az örökké mosolygó, felszabadultan gitározó Yossi Sassi hiánya, aki családi okok miatt volt kénytelen kihagyni a turnét.

Orphaned Land

Ennél több negatívumot azonban nem említhetünk, leszámítva talán a még a buli utolsó harmadában – valószínűleg időhúzó szándékkal – beiktatott dobszólót, ami túl azon, hogy semmit sem mutatott meg az amúgy rendkívül fantáziadúsan, bár kissé erőtlenül játszó Matan Shmuely tehetségéből, még valamennyire ki is dobott a buli alatt szépen felépített álomvilágból.

Összességében tehát egy helyenként önfeledten vidám hangulatú, ugyanakkor – és talán ez a hangsúlyosabb – mély érzelmekkel teli, elgondolkodtató, és végtelenül, de végtelenül pozitív hangulatban lezajló előadásnak lehetett részese a Club 202-ben összegyűlt néhány száz magyar rajongó.

Orphaned Land

Mindennapos apró csatározásaink közben hajlamosak vagyunk a körülöttünk élőket zenei ízlés, öltözködés, érdeklődés, vallás, vagy éppen pártszimpátia alapján megítélni (csak hogy a legáltalánosabbakat említsük) – az Orphaned Land azonban arra tanít minket, hogy emberségünk tudata és tisztelete minden esetben meg kell hogy előzze keresztény, alternatív zenét kedvelő, jobboldali, vagy éppen hobbikertész mivoltunkat.

Való igaz, hogy bizonyos szempontból felszínes dolgaink tesznek minket egyéniséggé, individuummá, ami óhatatlanul is konfrontációt, nézetkülönbségeket fog generálni. Viták mindig lesznek – legyenek is! –, ám ha ezeket a vitákat emberként, a másikat tisztelve, a konstruktivitás jegyében próbáljuk megoldani, talán egy kicsit jobb hely lesz ez a világ – még akkor is, ha a végén nem feltétlenül találjuk meg a közös hangot.

Az elhangzott dalok:
Through Fire And Water

All Is One

Barakah

The Kiss Of Babylon (The Sins)

The Simple Man

Brother

Birth of the Three (The Unification)

Olat Ha'tamid

Let The Truce Be Known

Sapari

Children

Ocean Land (The Revelation)