E. Csorba Csilla felidézte, hogy “legutóbb tavaly ilyenkor gyűltünk így össze, amikor Nádas Péter 70. születésnapját ünnepeltük", ám e mostani alkalom is hasonlóan ünnepi és különleges, hiszen ezentúl a múzeum gondozhatja ezt az anyagot, így a szakma számára kutathatóvá válik Nádas fotográfiai életműve is. A főigazgató kihangsúlyozta, hogy az író fényképészeti tevékenysége az utóbbi néhány évtizedben némiképp feledésbe merült és az írói munkásságához képest kevésbé volt hangsúlyos, viszont reméli, hogy e mostani adománynak köszönhetően ez változni fog.

Nádas fotóriporterként kezdte pályáját: 1961-től a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott, majd a Pest Megyei Hírlaphoz került, ahol csak később kezdett újságírással foglalkozni. A hetvenes években visszavonult a hivatásszerű fotózástól, de persze azután sem feledkezett meg a fényképezésről: ekkor kezdett el saját örömére képeket készíteni. Fotóművészként 2003-ban mutatkozott be, a Mai Manó Házban, ahol Egy vadkörtefa címmel kiállítást rendeztek képeiből.



Az író egész életét meghatározza a képekben való gondolkodás. Az írott és a vizuális anyag teljes mértékben egymásra vetül, “szövegeit áthatja a képi látásmód, sőt az egyes képek a szövegekből is beazonosíthatóak", állítja E. Csorba Csilla, aki szerint nemcsak az írói, hanem a fotográfusi életműve is feltárandó. A szöveg és kép közötti szoros kapcsolat legszebb kifejezése a Saját halál című kötetében jelenik meg, melyben az 1993-ban elszenvedett infarktusa utáni három és fél perces klinikai halál állapotában tapasztalt élményeit dolgozza fel az írott és a vizuális anyagban. De 1999-es Valamennyi fény című kötetében ugyanígy párhuzamosan kell olvasni a képet és a szöveget, illetve a Párhuzamos olvasókönyv szintén egy vizuális környezet bemutatására vállalkozik.

E. Csorba kiemelte Nádas tavalyi, a svájci Kunsthaus Zugban rendezett fotográfiai kiállítását is, amit Andreas Breitenstein, a Neue Zürcher Zeitung szerzője is méltatott: “a kiállítás arra is lehetőséget teremtett [Nádas] számára, hogy példaképei, pályatársai, barátai, valamint azon alkotók munkásságának az összefüggésében helyezze el magát, akikkel lelki rokonságot érez". Ezen a kiállításon az alkotó 150 képét mutatták be, amiket 1950 és 2000 között készített. (Nádas az esemény alkalmával 600 fotóját oda is ajándékozta a svájci múzeumnak.)

E tárlat sikerén felbuzdulva a Petőfi Irodalmi Múzeum “...mit tesz a fény…" címmel szintén kiállítást rendezett Nádas Péter fotográfiáiból. A tárlatot Nádas szövegrészletei kísérték, így hangsúlyossá téve a fotózás és az írás egymásra vonatkoztatottságát. Ezek a képek a “részlehajlás nélküli figyelem megbocsátó gesztusával" készültek és a “sokdimenziós voltában felfoghatatlan létezés" jelenik meg rajtuk.

Nádas Péter most odaadományozott fotói csak részben fedik a februárban zárult kiállítás anyagát. A főigazgató elmondta, hogy a most kapott képek 1962 és 2003 között készültek és találunk köztük városképet, csendéletet, portrét. Az anyagban van jónéhány különleges darab is: az író szűkebb környezetének, dolgozószobájának részleteit mutató képek, vagy a hozzá közel álló személyekről - például az Örkény-házaspárról - fennmaradt ábrázolás. 31 darab kisméretű polaroid is az anyag részét képezi, illetve a Collection FNAC utazó kiállításának 47 printje is a PIM-hez került.



E. Csorba Csilla kimerítő bevezetője után a szerződések aláírása következett, Nádas ezt kellemes viccelődés és huncut mosoly közepette meg is tette, majd Bazsányi Sándor olvasta fel köszöntőjét. Az irodalomkritikus elárulta, hogy amikor első ízben látta Nádas képeit, akkor az író éles hangon rászólt, hogy azonnal vegyen fehér cérnakesztyűt, hogy “zsíros ujjaival" ne maszatolja össze az ő “hófehér paszpartuit", mert “hát az ember koszos, a kép pedig tiszta". Majd hasonló anekdotákkal folytatta, elmesélte, amikor Nádas egyik fotográfiáját neki ajándékozta és azt is, amikor ő vitt egy fénymásolt fotót az írónak. A megmosolyogtató történetek után Bazsányi így szólt: “Nádas Péter fényképei mintha a zsíros ujjú emberről, az önnön koszosságától, esetlegességétől és hibázékonyságától szabadulni képtelen emberről szólnának és mintha éppen a tagadhatatlanul tökéletlen emberi életvalóság természeti és társadalmi összetevőinek kínálnának valamiféle megváltáspótlékot."

A méltatást követően Fejérvári Zsolt Julien-Francois Zbinden Hommage á J. S. Bach című darabját adta elő nagybőgőn, az est zárásaként pedig Nádas Péter olvasta fel A túlélő elméje című szöveget, ami készülő, Világló részletek című memoárjának egy, képekben igen gazdag darabja.

Fotó: Gál Csaba (PIM)

Nádas Péter estje a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 2013. 10. 16.