Hatalmas a tömeg a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében: a barátok, kortárs szerzők, lapszerkesztők, színházi rendezők mind Parti Nagynak szeretnének gratulálni 60. születésnapja alkalmából. Kissé megkésve érkezem, némiképp ki is szorulok a teremből, így az ajtóból hallgatom Esterházyt, amint Szövegsétát tesz az örvben. Esterházy köszöntője remek felvezetése az estnek: az író “szövegmutatványában" Parti Nagy verseinek, novelláinak jellemző motívumai köszönnek vissza –mert mi is jellemezhetné jobban a születésnapost, mint saját írásai. Esterházy brillírozik, a tömeg “veszi a lapot", néhányan felkacagnak, amikor ráismernek egy-egy allúzióra, pedig ez a játék a szöveg végére kissé komorrá válik: “Mire kisimulnál, szépen belehalsz. Nicht hinauslehnen, nicht hová hinaus."

Závada Pál Parti Nagy gyermekkorát költi meg: szociológiai, családtörténeti fejtegetést sző, “nekilát, hogy elképzelje, mi vette körül a mi barátunkat Tolnán élete legelső szakaszában". Felidézi a tolnai kisfiút, aki “csak egy szülőszoba és egy anyakönyvi kivonat erejéig rándul át Szekszárdra napvilágot látni", a korabeli szülőfalut, az első emlékeket, majd az elbeszélő maga is ráeszmél, hogy talán “szemenszedetteket beszél", hiszen a valódi élményeket csak maga Parti Nagy hívhatja elő. Závada így rövidre zárja köszöntőjét: Bis hundertzwanzig, Lajoskám! – és akkor ez még csak a fele."



A két köszöntőt követően zene következik: Dés László egy közös dalukat hozza el, ami az idő múlásáról szól és az élet szépségeit veszi sorba, majd szóba kerül, hogy Parti Nagy pályája során milyen fontos szerep jutott a Jelenkornak és szellemi körének: 1979 és 1986 között a pécsi folyóirat szerkesztője, első versei is a lap hasábjain jelentek meg. E korszakot idézik Nagy Boglárka és Ágoston Zoltán köszöntői. A szerkesztő Sárbogárdi Jolán alakját öltve magára egy jól eltalált levélben szól a születésnaposhoz, míg Ágoston Az útrakelés nehézségei című szövegével az 55 éves Jelenkor indulását idézi fel, “talált tárgyai" között egy korabeli átvételi elismervény és egy olvasói levél szerepel. Ezt követően Bertók László lép a pódiumra, aki rögtön egy anekdotával nyit: elmeséli, hogy nagyon örült, amikor Parti Nagy a Jelenkor szerkesztőségéhez került, mert attól fogva nem neki kellett foglalkozni a pályakezdők, “dilettánsok" leveleivel, műveivel. Bertók új verseivel köszönti a hatvanéves költőt: kilenc kétsorosban sűrítve beszél a jelenről, a múltról és a költőről.

A kilencvenes évek elejétől Parti Nagy Lajost színpadi szerzőként is megismerhettük, groteszk látásmódú, parodisztikus darabjai még ma is szerepelnek a színházak repertoárján. Ennek aprópóján Máté Gáborhoz kerül a mikrofon, aki szellemes kiszólások közepette felidézi első találkozásukat: a Magyar Rádióban olvasták fel Parti Nagy szövegeit. Máté akkor azt gondolta, hogy az Ibusár színpadon is megállná a helyét, meg is rendezte az egyik osztályával a Színművészetin. Később Parti Nagy irodalmi ösztöndíjasként a Katona József Színházhoz került: a színházigazgató úgy emlékszik, hogy ezek az írók legtöbbször csak felvették a pénzt, viszont cserébe nem csináltak semmit, ezzel szemben Parti Nagy megírta a színház számára a Mauzóleumot, időre, rendesen, majd minden próbán ott is volt. Mesél Lajos szerénységéről is: “Ott ült az olvasópróbán és nem látszott rajta egyáltalán, hogy ezt a darabot ő írta, majd azt is szépen tűrte, ahogy lényegében felforgattuk a saját szövegét."



Parti Nagy német fordítója, Terézia Mora nem lehet jelen az esten, ezért egy rövid levélben gratulál a 60 éves írónak, majd Radnóti Sándor a múltba tekint vissza, amikor így szól: “Húsz évvel ezelőtt még nem ilyen széles körben ünnepeltük Parti Nagy Lajos születésnapját, hanem Závada Pál lakásán." A születésnaposnak azonban már akkor is volt életműve, már megszületett A hullámzó Balaton és Sárbogárdi Jolán alakja és már “kirajzolódott észjárása és nyelvi teremtő-rontó ereje – mindaz, amiből későbbi jelentős művei – versei, regénye – táplálkoztak, és ami ma is jó alkotó erőben tartja." Egy valamit azonban akkor még nem lehetett látni: azt, hogy Parti Nagynak ilyen szoros kapcsolata lesz az arendti értelemben vett közélettel, ahol a szabadság a politikai térben ölt testet. Radnóti nemcsak az író művészetéről, hanem személyiségéről is szól és kiemeli, hogy Parti Nagyban leginkább azt tiszteljük, hogy jó ember. Nem rendes, hanem jó, ez pedig “nem jámborság, nem béketűrés, nem mindent átfogó szeretet, nem kegyesség", hanem szelíd radikalizmus.



Radnóti után Závada Péter verseivel köszönti az írót, majd Balla D. Károly és Berniczky Éva Barkóbájának “jegyzőkönyvét" olvassák fel, aminek megfejtése: Rókatárgy alkonyatkor. Ebben a pillanatban Morcsányi Géza feláll és elmond a versből egy részletet, majd leül és mások folytatják a művet egy-egy szakasszal, végül Bíró Kriszta zárja az utolsó versszakkal: “ A rókatárgy az alkonyat, ha dolgavégez, lóra száll, porban a gyöngy, piros fogak, vércsík és rókaszáj."

A köszöntő szép gesztussal zárul: Parti Nagy legújabb kötete mellé 60 darab színes lufit kap, amit a teremben enged szabadjára.

Parti Nagy Lajos születésnapi köszöntése a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 2013. 10. 11.

Fotó: Gál Csaba (PIM)