Keresztury Tibor, az ösztöndíj kuratóriumának elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd röviden bemutatta az ösztöndíj létrehozóját: Dr. Horváth Péter a stuttgarti Horváth & Partners igazgatója, akit 2006-ban Pro Hungarica Cultura díjjal tüntettek ki a magyar kultúra németországi közvetítésének, megismertetésének patronálásáért. Idén megalapította a Horváth Péter Ösztöndíj A Fiatal Magyar Irodalomért Díjat, amivel tovább szeretné erősíteni a magyar-német kulturális kapcsolatokat. A támogatásban a legtehetségesebb, már rendszeresen publikáló és 35 évnél nem idősebb pályakezdők, magyar szerzők, írók, költők, esszéisták és kritikusok részesülhetnek. A Horváth Péter díjjal jutalmazott alkotó a páratlan nagyságú, 6000 eurós pénzösszeg mellett egy hónapot tölthet el Stuttgartban a Solitude Akadémia jóvoltából. Az alapító és a kuratórium tagjai azt remélik, hogy egy ilyen ösztöndíjjal egy fiatal szerző nemzetközi karrierje felfelé ívelhet, hiszen az egy év alatt nemcsak nyugodt munkakörülményeket biztosítanak a számára vagy az új művek megszületését ösztönzik, hanem a kiadott mű németországi megjelentetésében is segítséget nyújtanak.

A Horváth Péter ösztöndíjra szeptemberben a kuratórium (Keresztury Tibor, Esterházy Péter és Szilasi Tibor) első körben 10 jelöltet nevezett meg. Ők voltak Bartók Imre (Paul Celan - A sérült élet poétikája, Rilke - Ornamentika és halál, Fém, A patkány éve), Csobánka Zsuzsa (Bog, Hideg bűnök, Belém az ujját, Majdnem Auschwitz), Krusovszky Dénes (Az összes nevem, Elromlani milyen, A felesleges part), Simon Márton (Dalok a magasföldszintről, Polaroidok), Sirokai Mátyás (Pohárutca, A beat tanúinak könyve), Szabó Marcell (A szorítás alakja), Szálinger Balázs (Kievezni a vajból, Zalai Passió, Első Pesti Vérkabaré, A sík, A százegyedik év, M1/M7, Köztársaság), Szőcs Petra (Kétvízköz), Vári György (Buchenwald fölött az ég - Kertész Imre, Az angyal a részletekben) és Závada Péter (Ahol megszakad). A 10 fő közül múlt héten hárman kerültek az úgynevezett shortlistre: Csobánka Zsuzsa prózaíró, Krusovszky Dénes költő és a szintén lírikus Závada Péter.

Keresztury néhány mondatban bemutatta a három döntőst, majd közölte, hogy ketten, Krusovszky és Csobánka, nem tudnak részt venni a díjátadáson, hiszen mindketten külföldön tartózkodnak éppen. Csobánka Krakkóból írt, ahol most a doktoriján dolgozik és tanít: “Nem tudok részt venni az eredményhirdetésen, nagyon sajnálom, mert megtisztelő és nagyon örülök, de az egyetemen nem nyitnék azzal, hogy cserben hagyom a tanítványaimat. (...) Ez a három számomra már akkora elismerés, hogy őszintén mondom nem is bízom többen. Te, én már attól kész vagyok, hogy mindhárman végigolvastátok az összes művemet." Keresztury ezután Krusovszky levelét is idézte: “Nagyon nagy megtiszteltetés nekem, hogy az én nevem is bekerült a Horváth Péter irodalmi ösztöndíj jelöltjei közé. A tizes listán csupa olyan fiatal szerző szerepel, akikkel ha együtt emlegetnek, az már önmagában egy kitüntetés. Az pedig, hogy a szűkebb listára is felkerültem, rendkívüli alkalom számomra. Éppen ezért sajnálom, borzasztóan, hogy ezen az estén nem lehetek veletek. (...) A távolból is hálával és köszönettel gondolok rátok."

A levelek után Kardos Dániel és Horváth Márk gitározott az izgalom fokozása érdekében, majd a szerzők műveiből olvastak fel: Csobánka Zsuzsa készülő regényéből hangzott el egy részlet Tóth Kása Otília előadásában, majd Varsányi Kristóf olvasta fel Krusovszky Dénes néhány költeményét, végül Závada Péter okostelefonjáról szavalt nekünk.

Újabb zenei blokk következett, végül kihirdették a Horváth Péter irodalmi ösztöndíj nyertesét is: Krusovszky Dénesnek ítélték oda a díjat, amit hiányában a Magvető Kiadó igazgatója, Morcsányi Géza vett át.

A kuratórium a díjazottról átfogó portrét is közölt, amit Keresztury Tibor fel is olvasott: Krusovszky ugyan keletről érkezett, de ez egyáltalán nem látszik meg a líráján. A debreceni szerző talán legmélyebben Borbély Szilárd költészetéhez kapcsolódik, de “feltűnően érett, korán kiforrott költészete más inspirációs forrásból is merít, más dimenziók, keretek, távlatok között mozog." Krusovszkyt a portréban “roppant tapintatos lírikusnak" nevezik, aki mindig udvarias előzékenységgel ír összeroppanásairól. Krusovszky törekvésének lényegét “a közel és a távol, az elérhető és az elérhetetlen, a személyes és a tárgyilagos pólusai közti egyensúly keresésében ragadhatjuk meg". Ez a líra “aprólékos műgonddal megformált költői nyelv" és “az azt szétfeszítő belső drámák, szorongások, összeroppanások" között ingadozik. Tehát olyan költőt köszöntöttünk ma, “aki egyszerre képes az olvasót a tárgytól reflexív kímélettel távol tartani és szőröstől-bőröstől beszippantani."

Fotó: Bach Máté