A beszélgetés előtt a szervezők egy zenés fotóösszeállítással szeretnék ünnepivé varázsolni az estet, a technika ördöge azonban közbeszól, így végül a kép és a zene szétválik egymástól, a meghitt hangulat pedig odavész. Szilágyi Zsófia meg is jegyzi, hogy Békés Pál meglehetősen jól szórakozott volna ezen a jeleneten, hiszen ő is mindig igyekezett az embereket kilendíteni a mesterséges helyzetekből.

A rövid közjáték után Szilágyi beszélgetőpartnereit arra kéri, hogy beszéljenek egy keveset Békés Pálhoz fűződő személyes viszonyukról. Spiró elmeséli, hogy elsőként Kardos G. György beszélt neki Békésről a 70-es években, amikor még neki fogalma sem volt arról, hogy ki is ő pontosan. Később személyesen is találkoztak, Spiró olvasott is tőle egy-két novellát, de őszintén bevallja, hogy nem volt nagyon lelkes: úgy érezte, hogy Békés kitűnő formaérzékkel rendelkezik, de nem gondolta volna, hogy író lesz. Persze – teszi hozzá – nem is volt egyszerű helyzetben, hiszen abba a korban született, amikor nem történt semmi. Első komoly beszélgetésük Párizsban volt 1991-ben, ahol a Comédie Francaise-ben olvasták fel műveiket. E néhány nap alatt annyira közel kerültek egymáshoz, hogy Spiró el kezdte követni Békés munkásságát, de igazán csak akkor döbbent rá, hogy egy nagyszerű íróról van szó, amikor lánya áradozva mesélt A Félőlényről. Spiró lelkendezve mesél kedvenc Békés-műveiről, kiemelve a New Budát, a Csikágót és az "Ajánlom magamat" TÉVÉ-játékot, amiről azt vallja, hogy “ha ezeken kívül mást nem is írt volna", akkor is el lennénk látva rendesen remek Békés-művekkel.

Tamás Zsuzsa 2001-ben ismerkedett meg Békés Pállal a JAK-tábor azon napján, amikor a gyerekirodalom volt a középpontban. Békés Pál itt részt vett egy, a kötelező olvasmányokat firtató beszélgetésen, ahol Tamás Zsuzsa egy felszólalásában kritikával illette a kötelező olvasmányokat. Még aznap este egy helyi kocsmában összefutott a két író, Békés pedig így szólt a lányhoz: “Te olyan normális vagy, mit keresel itt?" Tamás elárulja, hogy neki épp Békés tűnt “a normális írónak", hiszen mindig olyan simulékony volt és nyitott mindenkire. Azt azonban nagyon sajnálja, hogy nem volt közöttük igazi mester-tanítványa viszony: 2009-ben találkoztak utoljára, Tamás Zsuzsa pedig másfél hónappal ezután írta meg első gyerekkönyvét, amit így már nem tudott neki megmutatni.

 Szilágyi Zsófia Fábri Pétert idézi: “Pali mindenre és mindenkire kíváncsi volt. Nem akármennyire. Nagyon." Majd elmeséli, hogy 1990-ben találkozott vele először, amikor gimnazistaként Rivaldáját dedikáltatta az íróval. Később sokszor beszélgettek rendezvényeken, irodalmi eseményeken, és Szilágyi mindig megdöbbent azon, hogy Békéssel milyen könnyű beszélgetni, mert tényleg minden téma iránt nyitott volt. E személyes élmények megosztása után Szilágyi megint egy idézetet hoz, ezt most Békés Páltól: “A műfajok közül, amikkel próbálkozom, talán a novella a legvonzóbb. A regény lehetőséget ad némi trükközésre, csúsztatásra, bőbeszédűségre, de a novella ezt nem engedi, ott nem lehet sokat vacakolni, nem engedi a terjedelem, célra kell tartani." Ezután Békés novellisztikájára terelődik a szó.

Spiró szerint rémes, hogy Magyarországon mennyire eluralkodott a regénykényszer, és jó, hogy Békés ennek nem hódolt be. Tamás Zsuzsával egyetértenek abban, hogy Békés Pálnak a kisebb szerkezetű írások voltak a mesterművei. Tamás szerint ez azért alakult így, mert a novellák mögött egy hatalmas emberi tudás húzódott meg, rengeteg “anyaga" volt az írónak, amit jól tudott sűríteni. Talán az a nagy figyelem is, amit tanúsított minden téma iránt, az anyaggyűjtést szolgálta.

 Sajnos a kritika már igen korán beskatulyázta az írót, amiből csak igen nehezen tudott kimászni. Spiró elmeséli, hogy Békés igen hamar elkezdett publikálni, első kötetete még egyetemista korában megjelent, a kritika pedig azonnal kijelölte a pályáját, amin aztán nehezen tudott áttörni. Tamás Zsuzsa szerint Békés pályáját megkeserítette, hogy ő nem volt posztmodern, de szerinte ahogy a posztmodern kifejezés divatja letűnt, úgy vergődött ki Békés is a skatulyákból. 

Szilágyit most azt érdekli, hogy Békés mennyire volt tagja az írói közösségeknek. Spiró szerint az írás alapjában véve egy magányos tevékenység, így a körök idővel elkopnak és csak a barátságok maradnak meg. Az nyilvánvaló, hogy Kardos G. Györggyel szoros barátságot ápoltak, de szerinte Békés nem igazán tartozott egy közösségbe sem: “egy vadállat volt, amit leplezni akart, így felvett egy védekező szerepet, egy polgári modort". Spiró szerint azért is szerepelt olyan sokat, hogy saját maga elől meneküljön. Spiró beszél még arról is, hogy Békés mennyit küzdött azért, hogy az irodalomból megélhessen, és épp e küzdés miatt nem maradt sok ideje barátkozni. 

Békésnek volt egyfajta mesélési tehetsége, de Spiró szerint igazi zsenijét az adta, hogy mélyre tudott menni az emberi sorsokban. Tamás Zsuzsa Békés mesélőkedve mellett játékos eszközeit és történeteinek kerekségét hangsúlyozza, majd néhány anekdotát követően Spiró mondata nagyszerűen összefoglalta az estét: Békés Pál “profiként kezdte, majd író lett belőle".

A Szépírók Társaságának In memoriam sorozata 1., PIM, 2013. 10. 09.

Fotó: Bach Máté