Katharina Taikon első Katitzi könyve 1971-ben jelent meg Svédországban, magyarra 2001-ben fordították le. Mivel Svédországban fontos szerepet játszott a roma kultúra népszerűsítésében, ezért itthon is egy antidiszkriminációs program részévé akarták tenni a könyvet: 3000 példányt nyomtattak belőle, amit 50 budapesti iskolának küldtek el. Vaspál Veronka irodalomtörténész azonban elmondta, hogy ezek a példányok ma már nem fellelhetőek, a program így tehát eredmény nélkül maradt. E mostani beszélgetéssel azonban az a céljuk, hogy a Katitzit újra behozzák a köztudatba és hangsúlyozzák jelentőségét.

Lawen Mohtadi, az első Katarina Taikon-monográfia szerzője a beszélgetés elején kontextualizálja a könyvet: Taikon mindig is nagy port kavart politikai aktivizmusával, de első, 1963-ban könyvével, a Cigánynővel igencsak felrázta a svéd közvéleményt. Ez az önéletrajzi ihletésű könyv meglepő nyíltsággal tárta fel a svédországi romák problémáit: lakhatási gondjaikról és az oktatásból való kizárásukról is szólt. Taikon néhány évvel később azonban felismerte, hogy ha változtatni szeretne a romák keserű helyzetén, akkor a gyermekekhez kell szólnia: így született meg a Katitzi. 1970-es években kiadott gyermekregénye lapjain a “fényes" svéd jóléti társadalom meglehetősen sötét színben tűnik fel: a könyv leszámol a fejlett demokráciák nyugati “egyenlőség és jólét" mítoszával.

A kontextus vázolása után Vaspál Veronkát az érdekli, hogy beszélgetőpartnerei gyerekkönyvként vagy inkább egy aktivista, didaktikus olvasmányként tekintenek a Katitzire. Angelica Ström, sajátos nevelési igényű tanulók szakértője szerint ezt nem lehet egyértelműen meghatározni, hiszen a könyvnek nyilvánvalóan célja, hogy a romákról kialakított negatív képen változtasson, de közben ezt mindenféle didakszis nélkül teszi. Arató László, a Radnóti Miklós Gyakorlóiskola magyartanára egy olyan aktivista kötetnek tartja a Katitzit, amit egyben nagyon jó gyerekkönyv is. Ezt saját, 7 éves gyermeke példáján is igazolja, aki Katitzi történetét nagyon élvezte. Arató szerint a gyerekeket a történet azért fogja meg, mert a valóságos, mégis nem mindennapi helyzetek mellőzik a közhelyeket és rengeteg bennük a fantázia. Ezenfelül a kicsik a szokatlan nézőpont miatt is kedvelhetik az egyes jeleneteket: ahogyan a cirkusz életét vagy a sátorban lakást belülről mutatja meg a könyv. Az irodalomtanár kiemeli, hogy Katitzi köztes szerepe is igen izgalmas: először egy nem-roma környezetbe integrálódnia, később saját kultúrájához kell alkalmazkodnia.

Domsa Zsófia, az ELTE BTK Skandinavisztika Tanszékének előadója megjegyzi, hogy a kötet egyébként jól illeszkedik a 60-as évek dokumentarista, társadalomkritikával élő svéd irodalomba, a gyermeki szemszög azonban különlegessé teszi ezt a történetet. Ő a fiaival nem olvastatta el, szerinte a Katitzi ugyanis lánykönyv. Arató szerint is a lányok jobban kedvelhetik ezt a történetet, már csak a színes ruhák részletes leírása miatt is. Angelica Ström ezzel nem ért egyet, ugyanis tudja, hogy most is vannak olyan svéd férfiak, akiknek gyermekkorukban ez volt a kedvenc könyvük. Elmondja, hogy ez a kötet nagyon sok olyan kérdést (mostohaszülőkkel való viszony, nevelőotthonban lakás stb.) megfogalmaz, ami mindkét nem számára érdekesek lehetnek. Lawen Mohtadi ehhez teszi hozzá, hogy akkoriban olyan nagy olvasmányélményt jelentett a kicsik számára, mint ma a Harry Potter, mindenki izgatottan várta a következő kötet megjelenését. Az írónő úgy látja, hogy nagyon sok ember személyes életét befolyásolta Katitzi története.

De mennyiben tekinthetjük a Katitzit roma könyvnek? Mohtadi szerint nem roma kötetről van szó, inkább egy kordokumentumról. “Nagyon svéd ez a könyv", mivel Katitzi története mellé egy hiteles környezetet teremt, egyfajta “svéd atmoszférát". Ström azt azonban hangsúlyozza, hogy nem tekinthetünk el a roma vonatkozásától sem, mivel a roma származású Taikon tulajdonképpen saját életét írta bele Katitzi történetébe.

Vaspál Veronka ezen a pontos a könyv sikerességének okát firtatja. Domsa Zsófia szerint az első kötet azért lett olyan népszerű, mert a szövegben nagyon sok a párbeszéd, ami megengedi, hogy a történéseket belülről lássuk, éppen ezért könnyen átélhetővé válnak az egyes események. Arató kiemeli, hogy bár a környezet folyamatosan egyre sötétebb és lehangolóbb lesz a történet előrehaladtával, Katitzi alakja azonban pozitív irányba formálódik: öntudatosabb és felelősségteljesebb lesz, és végül megvalósítja önmagát - éppen ezért kedvelhetik oly sokan a történetet. Mohtadi hangsúlyozza, hogy a szerző nem egy hőst formál meg Katizi karakterében, hanem egy árnyaltabb, komplex individuumot, aki folyamatosan változik. Az ilyen szereplővel könnyebb azonosulni, mivel valóságosabb és hitelesebb.

Szó esett még a könyv komor hangulatú illusztrációiról, a mosható borítókról, majd a beszélgetőtársak megpróbáltak olyan magyar szerzőt találni, aki rokonságba hozható Katharina Taikonnal. Hollósi Mária ugyan nem roma származású írónő volt, de Az utolsó padban című történetében egy roma kislány kalandjait írja meg. A könyvből film is készült, aminek néhány részletét most levetítették, majd néhány megjegyzés erejéig a magyar és a svéd mű közös pontjairól esett szó.