Az 5K központ diákjaival, vagyis a Dűlővel kezdem – és kicsit hezitálok, mert már az is befolyásolhat, hogy tudom: tanulókról van szó, tehát ez implikálja azt is, hogy nem professzionális szerzőket olvasok, azaz még csak azt sem tudom állítani, hogy pályakezdőkről van szó. Nyilvánvalóan szigorúbban állnék hozzájuk, ha teszem azt, be lennének ékelve egy folyóiratba, nem pedig külön lapszámot kapnának, jelezve, hogy olvassátok, így írnak, akik kreatív írást tanulnak. Az ötlet viszont jó, mert a diákoknak ez afféle honorálása, meg visszajelzés is számukra, no meg a lapszám is szép lett. Egész oldalas arcképekhez írt pár mondatos, humoros bemutatkozások, csöppet sem száraz miniéletrajzok, majd néhány oldal a szövegeikből – többé-kevésbé egyenletes színvonalúak. A prózákat illetően közös vonás, hogy míg a nyelvi megformáltsággal nincs különösebb probléma (nem ficamodnak ki a mondatok a grammatikából és hasonlók, ami nagyon kezdőknél gyakori probléma), viszont az elbeszélések tárgyai sokszor semmiben sem különböznek egy mindennapi élménybeszámolótól vagy egy társaságban mesélt anekdotától. Izgalmasabb szövegek azok, amelyek a groteszk vagy a szürreális felé csúsztatják el a szövegeket, mint például Ónodi Lóránt Hab című írása vagy Solti Gyöngyi furcsa baromfiudvara. Általában jellemző a játékosság is, mint például Adorjáni Anna csak dialógusokból álló, mégis prózaszövege – a dráma műneme nem merül fel, de kísérletnek, ujjgyakorlatnak érdekes. (Viszont a bemutatkozó szövegében írt "az élet nagy kérdéseiről elmélkedni" szófordulatról már egy középiskolás korú írópalántának is illik tudni, hogy bődületes közhely, úgyhogy irgum-burgum.) A versek sem rosszak, például az egyik, Zádori Beátától származó darab, amelyben a vacsora frappáns és pimasz csattanóval végződik.

A Bárka legfrissebb lapszáma humorban és Shakespeare-ben tobzódik. Nádasdy Ádám verseivel indul a lap, amelyek vegyítik Shakespeare-t és a humort. A limerikek kimerítik a SÖR-t (Shakespeare Összes Rövidítve), mint olyat, ugyanis, ha jobban belegondolunk, a legtöbb Shakespeare-darabot össze lehetne foglalni ilyen tömören – persze, csak ha a főhős szempontját figyeljük. S míg Macbeth azt mondja, "hullámba mártom a hullám", valamint – a limerikek előtt – arról ad hírt egy pesti újság, hogy a lehető legkörnyezetkímélőbb megoldást fejlesztették ki a Margitszigeten belüli közlekedésre: a lóvasutat, akkor látom be – mert bevallom, én többnyire fárasztó jópofizásnak, maximum technikai-nyelvi bravúrnak tartom az ún. "humoros költészetet" – hogy néha itt is érvényesülhet a "mély sekélység", bár ez valószínűleg nem az, amire annak idején a sorok írója (és ki tudja, hány olvasója) gondolt.

Szabó T. Annától obszcén alkoholdalokat olvashatunk; kicsit több a kínrím a kelleténél, de legyünk elnézőbbek, humorfesztiválra íródtak. Végh Attila parodisztikus átiratain is jót lehet szórakozni (pl. Petőfi, Weöres), bár a Bóbitát Tolvaj Zoltán ferdítette igazán szórakoztatóra (eltekintve attól, hogy tündérünk csúnya véget ér a Tolvaj-féle átiratban). Hasonlóan tekeri ki Lackfi János is a cirmos cicák nyakát, Székely Csaba meg a Petőfi-féle tyúkanyóét, aztán Farkas Wellmann Éva modernizált népdalait olvashatjuk – leleményesen a Facebook-kommentekkel helyettesítve a falusi szóbeszédet, míg a huszárosra vágott hajat belőtt séróra írja át. Olvashatunk még humoros prózákat Muszka Sándortól - akinek a szövegei elbeszélő stílusa leginkább az ún. hazugságmesékre emlékeztetnek, de míg azokban a legképtelenebb dolgokat is tökéletesen végrehajtják a hősök, a Muszka-hősök még a leghétköznapibb szituációkban sem képesek helytállni –, Nagy Koppány Zsolttól, Grecsó Krisztiántól, Podmaniczky Szilárdtól is.

Nádasdy még egyszer visszaköszön egy interjúban, amelyből megismerhetjük a Shakespeare-vizsgán kapott kegyelemkettes históriáját. A Shakespeare-fesztiválon történteket Tarján Tamás összegzi, a Gyulai Várszínház történetéről pedig Erdész Ádám ír.