A hajó színpadán az együttes hatfős legénysége, elöl három veterán, hátul három új fiú. A Kiadó esetében persze minden viszonylagos, s ha a tagságról esik szó, még a régi motorosnak számító Másik János billentyűs és Kirschner Péter szólógitáros sem számít alapító tagnak, az 1981-es indulásnál a maiak közül egyedül a dalszerző frontember, az énekes-gitáros Menyhárt Jenő volt ott, az új felállásból viszont Fülöp Bence személyében akad olyan, aki meg sem született még akkor...
Mondhatjuk tehát, hogy a zenekar többgenerációs, ahogy a közönsége is. Elképzelem a beszámolókat, amelyekben a nosztalgiázó, legalább harmincas-negyvenes, de jellemzően sokkal inkább ötvenes-hatvanas éveiket taposó rajongók, egykor lázadó és identitást kereső koncertlátogatók rácsodálkoznak, hogy néhány huszonéves is idetévedt, ráadásul élvezi, sőt még dalokat, dalszöveget is ismer!

Pedig ez a jelenség sztárzenekarok és az örökzöld slágerek esetében egyáltalán nem szokatlan, az Európa Kiadóról viszont köztudott, hogy soha nem tartozott a fő sodrásirányhoz. A nyolcvanas évekbeli kultusz ennek ellenére, vagy éppen ezért – úgy látszik – időnként újratermeli önmagát. Napjainkban újabb és újabb zenészek dolgozzák fel a legendás underground zenekarok régi dalait, amelyekhez az akkori fiatalok csapnivaló minőségben ugyan, de másolt kazettákon juthattak hozzá, a maiak meg a netről töltik le őket.
Az Európa Kiadó utóbbi húsz évének újjáalakulásai és a mostani között a legfontosabb különbség egyébként az új és jó minőségben megszólaló stúdiólemez: a hosszú ideig New Yorkban élő Menyhárt Jenő ismét elkezdett dalokat írni, a stúdiózás hosszan elhúzódott, a munka gyümölcse pedig mostanra ért be, bár az új nótákat játszotta már itt-ott a vérátömlesztésen átesett zenekar.
Amelyben Menyhárt Jenő "igazgató" mellett tehát csak Másik János és Kirschner Péter jelenti többé-kevésbé az állandóságot. A dobok mögött helyet foglaló Gyenge Lajos inkább újkori tagnak tekinthető, a Vasárnapi Gyerekekből jövő multiinstrumentalista, szintetizátoron, hegedűn, trombitán, perkán játszó, illetve éneklő Darvas Benedek, valamint a Kamikaze Scotsmenből érkező basszusgitáros, Fülöp Bence pedig egészen friss szerzemények.

És mindannyian tudnak zenélni, ami a nyolcvanas évek elején még nem volt követelmény a zenekarba kerüléshez. Hallgatom például a Küldj egy jelet című dalt, amely sokkal jobban szól, mint a régi felvételeken, bár a koncerteket illetően – életkori sajátosságok miatt – nekem sem lehet túl sok összehasonlítási alapom...
Az új lemez, az Annak is kell címadó dalában Menyhárt Jenő egy kicsit rapperré változik, amúgy történetet mesél, és ez a hosszas sztorizgatás jellemző szinte minden egyes új számra. A sorból csak a Három Judit, négy Zsuzsa lóg ki, amely a zenekar egy régi dalának új verziója. A borító előlapján nem véletlenül látható egyedül a frontember fotója: az összes szöveget és zenét ő írta, csak a címadó dalt jegyzi Darvas Bence társszerzőként.
A közönség eleinte mintha kissé visszafogott lenne, aztán egészen beindul. Ehhez talán az a dalcsokor is szükségeltetik, amit a koncert végefelé kap meg a nagyérdemű: elhangzik a Romolj meg! és a Megalázó, durva szerelem, felcsendül a Popzene és a Mocskos idők, amelyek, ha nem is a magyar könnyűzene történetének legtöbbet hallott slágerei, de mindenképpen kultikus kedvencei egy (vagy több) nemzedéknek.
És úgy tűnik, nincs nosztalgia, csak rock'n'roll. Amikor pedig a közönséget végig magázó, elegánsan konferáló Menyhárt Jenő egy dalkérésre reagálva valószínűleg ezredszer ismétli el, hogy az Európa Kiadó együttes kizárólag azt játssza, amit szeretne, és soha senki akarata előtt nem hajlik meg, abban – hiába történt rendszerváltás és nőtt fel pár generáció – úgy képzelem, semmivel sincs kevesebb tűz, mint amekkora évtizedekkel korábban lehetett.