Kezdjük mindjárt az egyik kedvencemmel, amely immár a folytatásával együtt gondosan elrejtve várakozik a karácsonyra:
Saskia Hula – Ina Hattanhauer könyve Die beste Bande der Welt (A világ legjobb bandája) címmel lett a képeskönyv kategória elsője, de már kész a folytatás is: Die coolste Schule der Welt. (A világ legszuperebb sulija). A díjazott könyvben megismerkedhetünk Oscarral, aki valahogy egyik baráti társaságba se passzol, pedig bandázni jó. Nincs mit tenni, Oscarunk megalapítja a világ legkisebb (egyszemélyes) és egyben legtitkosabb, de főleg legSAJÁTabb bandáját, sőt, később tagokat is toboroz a legszupertitkosabb rejtekhely ígéretével.

Saskia Hulára érdemes lesz odafigyelnie a magyar kiadóknak is, ugyanis kiválóan bele tud helyezkedni a gyerekek gondolatvilágába, felismeri és az ő nyelvükön járja körül az őket foglalkoztató legfontosabb témákat. A történetet elolvasva felmerülhet a gyanú, hogy kissé didaktikus – tényleg az –, de a humoros stílus jól álcázza a tanító szándékot: Segíts magadon, Isten is megsegít.

Oscar aztán iskolába kerül, ahol bizony tanulni kell, és a suli kicsit se menő, hanem inkább uncsi. A barátai sokkal izgalmasabb iskolákba járnak, ezért aztán Oscar iskolát szeretne váltani. Oscar anyukája azonban anyagi és logisztikai okokra hivatkozva megtagadja fia kérését.  Ha iskolát nem lehet váltani, a változtatásra még mindig van esély. Hőseink tehát listát írnak a menő iskola hozzávalóiról.

(Itt gyorsan hadd jegyezzem meg, hogy német nyelvterületen a helyesírás-oktatásban létezik az ún. Lautschrift, amikor is a gyerekek fonetikusan írnak, ezt a pedagógus legépeli, és csak helyesírási javítást végez, stilisztikait nem. A módszer működik, a gyerekek nagyjából ugyanannyi idő alatt tanulnak meg helyesen írni, mint a hagyományos módszerrel oktatott társaik. )

A történet természetesen úgy végződik, hogy az irigyelten szuper iskolába járó barátok is átiratkoznak Oscar iskolájába. (Az okokról persze a szülők másképp vélekednek.) Személyes kedvencem a belső borítón olvasható írás: "Aki ezt elolvasta, az tud olvasni. És ez MEGAcool."
És tényleg.

Képeskönyv kategóriában Heinz Janisch, Ingrid Godon: Rita. Das Mädchen mit der roten Badekappe (Rita, a piros fürdősapkás kislány) kapta a díjat.
"Sok mindent láttam már.“ – mondja az elbeszélő én, és fel is sorolja: "Egy igazi matrózt. Egy léghajót. Labirintust. Kötéltáncost. Hullámvasutat.“ Ezek a motívumok magukban hordozzák a könyv történetét, a bátorság és a szabadság szimbólumai: kilépni a világba, magasan a táj felett szállni, rizikót vállalni vagy megszédülni. "De semmi sem volt rám akkora hatással, mint Rita.“ A piros fürdősapkás kislány, aki a a szürke, zöld, és kék papírkollázsból előtűnik, egy három méter magas ugródeszkán áll. De vajon legugrik-e? A szűkszavú szövegben Heinz Janisch a legteljesebb koncentráció pillanatát kapja el, miközben következetesen a megfigyelői szerepből meséli el, hogy végsősoron honnan ered Rita bátorsága.

Ingrid Gordon harmonikus szerkezetbe ágyazott, hangsúlyosan vázlatos illusztrációi nagyon visszafogottak, de pontosan ettől egyszersmind erőteljesek is - hangzott el a méltatás a díjkiosztón.

Gyerekkönyv kategóriában a már ismerős Michael Roher kapta a díjat Oma, Huhn und Kümmelfritz (Nagyi, Pipi és Babszem Jankó) című könyvéért. Roher zseniális, mint mindig, de lássuk mit mond a laudáció a könyvről: A közelebbről nem meghatározott, de egyértelműen osztrák Schreibergasse 15. szám alatt lakik a könyv egyik főszereplője, Woniafka nagyi, a talpig becsületes és olykor bosszantóan naiv iskolás fiú, Fritz, akinek kedvenc könyve nem más, mint a világatlasz, kedvenc örömkiáltása a Timbuktu, Missisipi vagy a Vöcklabruck. És lakik itt egy beképzelt beszélő tyúk is, aki mindig szeretne a középpontban lenni, és ezt a legtöbbször el is éri. Roher meséje finoman egyensúlyoz a valóság és a fantázia határán. A hétköznapi helyzetek szórakoztató, részben mókás eseményekké változnak, mulattató szélhámosságokká és fantasztikus butaságokká. A precíz figurarajz és az élő dialógusok meggyőzőek, csakúgy, mint a kreatív szóviccek, melyek csendes humorral az egész szövegen végigvonulnak. A gyerekrajzokra emlékeztető fekete-fehér illusztrációk leheletnyi retró-hangulatot kölcsönöznek a könyvnek.

A kötet több kritikusa is Mira Lobe mára klasszikussá vált Die Omama im Apfelbaum című művével rokonította Roher könyvét, és a nagyi alakját. Rohert tehát bízvást tekinthetjük – a kritikusaival egyetértve –, az osztrák gyerekirodalmi hagyomány egyik megújítójának. Mindezt azonban úgy teszi, hogy könyvei az eme hagyományokat nem ismerő olvasók számára is élvezetes, sokrétű, releváns olvasmányok.

Ismeretterjesztő kategóriában Lilly Axster, Christine Aebi: DAS machen? (AZT csinálni?) könyve kapta a díjat. Nagyon fontos kérdéseket tárgyaló kötet, magyar nyelven történő megjelentetése vélhetően kisebb botránnyal járna, a szerző ugyanis ilyen jellegű kérdésekre keresi a választ: "Mi a szex? Hogyan ismerhető fel a szerelem? Mi az orgazmus?"
Az elbeszélő típusú szakkönyv felvilágosító céllal készült, tisztelettel kezeli a bizonytalan gyermeki tudást, és alaposan körüljárja a témát. A kötet elbeszélője egy kislány, aki a szexuális nevelésről szóló iskolai projekthétről tudósít. "Tudósítása“ azonban nem száraz tényközlés, hanem játékosan nyitott, megmutatja, milyen nehéz is megfelelő szavakat találni, ha erről a témáról kell beszélni, idézem:  "A csiklandós, viszketős és csiklós és csikós (az eredetiben macska szerepel, de a szójáték érzékeltetésre "félrefordítottam“), és gyapjas és gyapjús, és plecsnis plédes, és az elől és a hátul, és mi is az, amikor süvölt a fül és az érzelmek zűrvénylenek, és a szívmotor magától kurblizódik.“ Nem egyszerű mindezen témák tárgyalása, és a szójátékok mögé bújtatott valódi kérdések megértése és megválaszolása.

Igazi kaleidoszkóp képekben, különféle technikákat felhasználva, hatásos interakciókba lép a jól poentírozott szöveggel, után- és továbbgondolásra ösztönözve az olvasót. A visszafogott de mégis szókimondó kötet kiváló alapja lehet egy – a szexualitásról szóló beszélgetésnek. 

Az ajánlólistán szerepelnek még kiváló kötetek, például Christine Nöstlinger új könyve, amit egy másik kedvenc illusztrátorom, Jens Rassmus rajzolt. A Guter Drache & böser Drache a rajzfilmekben fül mellett ülő, folyton tanácsokat adó kisördögre hajaz, noha a sárkányok inkább nagyra nőtt zöld és piros védőangyalok szerepét töltik be. A jó sárkány szappanbuborékot fúj és barátokat szerez, a rossz sárkány meg tüzet köp és ellenséges haderőket semmisít meg. A képzelt barátok egyik alfajának tekinthető, négy végtagú, épp ezért 2x4 karúszót igénylő sákányok, baráti látogatások alkalmával kiválóan zsugorodnak. Ez a képességük akkor is rendkívül hasznos, amikor a nyaralásból hazafelé a tető helyett inkább az autóban vészelnék át a vihart.

Minden ellenkező látszat ellenére a kötet szocioérzékeny, Nöstlinger és Rassmus tökéletes egységben ábrázolja a gyermekét egyedül nevelő anya helyzetét, mindketten jó ismerői a gyermeki léleknek és gondolkodásmódnak. A vicces, egyúttal érzékeny kötet nálunk sem pihen sokat a könyvespolcon, folyton kölcsönveszi valaki.

Franz-Joseph Huainigg, Verena Hochleitner: Jakob & das Rote Buch (Jakab & a Vörös könyv) szintén egy rendkívül fontos témát dolgoz fel. Jakob ugyanis nevelt gyerek, a múltjában nagy, fehér foltokkal, amit a könyv illusztrátora is pontosan érzékeltet. A múltja után érdeklődő kisfiú mindent, amit kiderít, egy piros könyvbe jegyez fel. Ausztriában egyre több az integrációs osztály, rengeteg az átmenetileg vagy tartósan nevelőszülőkhöz kerülő gyerek. Most pedig megszületett egy, a témát új nézőpontból, a mai korhoz igazítva ábrázoló kötet, amely az érintettek és érdeklődők munkáját segíti. Vagy azokét, akik szívesen tágítják a gyerekük, tanítványaik látókörét apropó nélkül is.

Zárásul muszáj megemlítenem, hogy az ajánlólistán helyet kapott Heinz Janisch Kommt ein Boot ... Ein Gedicht in 11 Bildern und vielen Sprachen füzetecskéje is. Az alapötlet jó, versfordítás tizenegy nyelvre, tizenegy illusztrációval, és másik tizenegy nyelvből származó kulcsszavakkal. Mint szomszédos ország, mi, magyarok, is szereplünk benne, de sajnos erre most nem lehetünk büszkék. A fordítás ugyanis kritikán aluli, amatőr munka. A koncepció az volt, hogy Grazban az adott nyelvet oktatókat kérik fel a fordításra, hogy miért nem találták meg a műfordítóként is dolgozó kollégákat, azt azóta sem értem. Az Ausztriában élő, magyar származású illusztrátornak a munkája szép, de köze sincs a gyermeki világhoz, és (kis túlzással) zokogva gondoltam a számos, nemzetközi szintű gyerekkönyvillusztrátorunkra, a profizmusukra, alázatukra a téma és a célközönség iránt.

Reméljük mindenesetre a legjobbakat, azaz a hamarosan magyarul is olvasható díjnyertes köteteket.

A laudációk eredetije itt olvasható.