Imreh András azzal nyitotta a Heaney-emlékestet, hogy számára hihetetlen, hogy Seamus Heaney meghalt. A három fordító csatlakozott ehhez a kijelentéshez, mivel hosszú időt töltöttek a szövegeivel, a szavaival, mondataival, a részükké vált, nagyon a mélyére mentek, ezáltal közük lett hozzá. Imreh András azért reméli, hogy a halálával Heaney nem tűnt el véglegesen, mert itt vannak a versei, amik mindenképpen tovább élnek a halála után.

A beszélgetés nem a szigorú szabályok betartásával telt, a közönség aktív résztvevője volt az estnek. Például a moderátorokon kívül, akik nem egy Seamus Heaney verset felolvastak, többek között saját fordításukból, a közönség soraiból is akadtak jelentkezők. Filip Tamás irigylésre méltó kék ingben olvasott, G. István László pedig az édesapja, Géher István által lefordított Heaney-szövegeket osztott meg velünk. A közönségből a Károli Gáspár Református Egyetem egyik tanára, és egyben az ír irodalom szakértője, Pödőr Dóra kért néhány percet, elmesélte, hogy annak idején Írországban tanult, és egy ismerőse révén szerencséjére kapcsolatba került az ír óriással, s büszkén mondta, hogy van is tőle egy dedikált kötete.

Gerevich András az elhunyt költő indulását fejtegette az elején, Heaney földrajzi-szellemi környezetét elemezve. Tudvalevő, a Nobel-díjas szerző kisgazdacsaládból jutott el a világhírig. Itthon először Tandori Dezső tolmácsolásában találkozhatott vele a magyar olvasó, majd két Heaney-kötet is napvilágot látott, közülük a legfrissebb a Kalligram Kiadó gondozásában 2010-ben megjelentetett Hűlt hely című válogatott kötet. E kezdeményezés mögé anyagi segítséget nyújtva állt oda az Ír Nagykövetség. És ha már a könyvkiadás szóba került, nem mehettek el amellett a makacs tény mellett, hogy a külföldi szerzők kiadása sokszor el nem hárítható nehézségekbe ütközik, a külhoni országok támogatásainak elmaradása miatt. Szerencsére az íreknek fontos volt Heaney – szögezte le Gerevich András –, így örömmel vették az újabb magyar megjelenést.

Mesterházi Mónika beszélt a fordítások körülményeiről, az egymást közt felosztott versekről. Nem volt vita, mindenki kiválasztotta a számára kedves fordítandó verset.



Heaney személye is felmerült, Imreh András például felidézte a vele való első és egyben utolsó találkozást: kedves, jó humorú, nyílt ember volt, általában véve az mondható, hogy bárhol felbukkant, mindenhol szeretettel fogadták a személyéből áradó befogadókészség, lehengerlő kedvesség miatt. Nem utolsósorban fontos az is, hogy Heaney igazi diplomata volt, a megbékélést, a toleráns magatartást támogatta az angolszász területeken.

A versei kapcsán a moderátorok érdekes fejtegetésbe kezdtek a Heaney verseiben megjelenő mumifikált testekről. Ehhez hozzátartozik, hogy Heaney szülőhelye környékén a lápos-mocsaras jellegnek köszönhetően a föld konzerválta a több ezer éves tetemeket, megőrizte az arcok vonásait. Ezek a kereszténység előtti, a kelta történelemhez tartozó, sokszor áldozatként bemutatott ember-maradványok nagyon izgatták a költőt, nem mellesleg a háborúk, a csatajelenetek, az emberi konfliktusok.

Gerevich András szerint az itthoni irodalom tisztában van Heaney nagyságával, általában véve szeretik a verseit és elismerik, a jelentősége mindenki előtt vitathatatlan. Az átlag magyar olvasó annál nehezebb kérdés, hogy ismeri-e, sajnos erről kevésbé jelenthető ki pozitív nyilatkozat.

Angol nyelvterületen – természetesen Shakespeare mellett – előfordult olyan, hogy a legtöbb verseskötetet az ír költőtől adták el. Tehát az biztos, hogy az angolszász olvasóközönség fogékony az ő költészetére.

Néhány perc erejéig kivetítő segítségével az elhunyt költőt is meghallgathatta a közönség versmondás közben.

Megint elment egy nagy költő, a versei itt maradtak utána. Aki még nem ismerné, sürgősen szerezze be a Hűlt hely című válogatott kötetet!


Leadkép: Nyitott Műhely Fb-oldala, Tom Daedalus fotója