A 10. Jameson CineFest versenyprogramjában helyet kapott Minden odavan rögvest a szinopszisával felesküszik arra, hogy ténylegesen revizionista, illetőleg valóban ambiciózus tétellel gazdagítsa a túlélőthrillerek zsánerét. Ez annál is inkább igaz, mivel a cselekmény jószerivel nem is kínál többet, amire a sztori leírása következtetni enged: 106 percen át követhetjük egy névtelen, idős férfi (őt Robert Redford alakítja, akit a stáblista "Our Man" néven jegyez) hánykolódását az Indiai-óceánon, miután vitorlása egy hatalmas fémkonténernek ütközik, és ezután víztömeg áramlik a hajótestbe.



Nyugodtan állíthatjuk, Chandor mozija voltaképpen a címében is összegzi a teljes cselekményt: egy pillanat alatt búcsút vehetünk az életünktől, a halál nem kegyes, nem méltányos. A Minden odavan pontosan attól avanzsálódik nyersen őszinte, köntörfalazást hírből sem ismerő survival dramává, hogy főalakjától lépcsőről lépcsőre tagadja a túlélés valamennyi zálogát. Epikus képfestészet helyett közelképek dominálta fabula születik egy magányos öregről, akinek saját eszére, erejére támaszkodva kell talpra állnia. Triviális eseménysorozatok hosszas láncolatán alapszik a teljes mozi. Redford vénembere térképet néz, tollal ikszeli a helyzetét, jelzőpisztollyal lő a levegőbe, varr-foldoz, árbocra mászik, belenéz a szektánsba, borotválkozik, mentőmellényt húz, csónakba pattan, sőt, dialógusok sincsenek, nagyjából 15 sor jut a hős osztályrészéül. Így nyilvánul meg az, hogy a rendező milyen képkivágásokban gondolkodik, hangsúlyossá válik, hogy zömmel ignorálja a nagytotálokat, szuperközelikre, közelikre, féltávoli kameraállásokra szavaz, és természetesen örömmel időz az immár 76 éves Sundance-atya cserzett, életunt tekintetén. Újabb erényként vehető számításba az, ahogyan a direktor a sztárját instruálja. A főkarakter jórészt maga elé dörmög, néhány "A fenébe!" hagyja el a száját, de a leglényegesebb jellemvonása az, hogy a készítőknek nem céljuk bármiféle übermensch vagy akár látványosan aggodalmaskodó tulajdonsággal felruházni őt. Sztoikus tengeri medvével akad dolgunk, az óceán viharának közepébe dobott harcossal, aki egyáltalán nem csinál nagy ügyet abból, hogy a halál torkán csúszik lefelé, pusztán ösztönösen igyekszik fennmaradni és tenni a dolgát. Chandor sikerrel vizsgázik, amikor nem hagyja, hogy Redford excentrikusan formálja meg a késélen táncoló embert, és a nagy összeomlást szimbolizáló üvöltés ("Fuck!") is kiválóan időzített verbális bomba.

Szemben az Anthony Quinn főszereplésével adaptált Az öreg halász és a tengerrel, netán a kortárs mainstream (Pi élete), fél-independent (Fehér pokol) vagy éppen öreg kontinensről eredő (Dermesztő mélység) túlélősztorikkal, Chandor határozottan vallja, filmje eredetibb és zsigeribb, amennyiben vérbeli monodrámaként funkcionál, azaz kigyomlálja a negédes drámai fordulópontokon alapuló meseszövést, a patetikus revelációkat, egyszersmind a vezető figura erőltetett kapkodását. Képileg is pontosan ezért hatásos a Minden odavan: rengeteg közelije mind hatékonyabban artikulálja a hajós odaveszettségét, kínlódó páriaként definiálja őt az operatőri munka (ketten, név szerint Frank G. DeMarco és a többek között A Karib-tenger kalózai franchise víz alatti snittjeit fotografáló Peter Zuccarini dolgozták ki a vizualitást)  – ám ez nem jelenti, hogy annak a két darab, jó időben érkező, és szintén a totális reménytelenséget aláhúzó nagytotálnak ne volna helye. Maga a rendező egyébként "akció-művészfilmnek" titulálta dolgozatát, és ez a kifejezés valóban helytálló. Művészfilm, hiszen formanyelve szikár, röghöz kötött, mellébeszélést nem tűrő. És akciómozi is, mert a cselekmény során Redford alatt cápák leselkednek, egy alkalommal egy hirtelen áramlat taszítja vízbe az öreg protagonistát. A jelzőfénygyújtás vagy a levegőbe tüzelés szintén erős akcióorientált-dramatikus szerephez jutnak, így Chandor a kamarajellegre áhítozó nézőseregnek, és az adrenalinfüggő kommersz-közönségnek egyaránt kedvez. Mégis, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a Minden odavan akkor működik igazán, amikor nagy sírás-rívás nélkül, túlfokozott tragédia nélkül, már-már objektíven egyszerűen csak a főhős elkeseredett küzdelmét dokumentálja eszközről eszközre, bukásról bukásra.

Ilyen rangban pedig egy lecsupaszított, egzisztencialista darabként érvényesül a történet. A nyílt vízen hagyott szerencsétlen toposza ezúttal olyan kérdések felvetésére szolgál, mint hogy "Mit tegyek?", "Önmagamban mire vagyok képes?", valamint "Idősen, rommá ázva számíthatok-e egyáltalán bármiféle pozitív eseményre?" Vagyis: a Minden odavan a halál felé zakatoló narratívák példás reprezentánsa. Kimondja, hogy a hetedik ikszen túl a menekülést biztosító tárgyi eszközökkel fogy el minden sansz, fizikailag, lelkileg is megtörhetünk (noha Redford valóban a végsőkig pedálozik), semmi nem marad, ami vért pumpálna a szívbe, levegőt a tüdőbe. J.C . Chandor névtelen hérosza ekképpen a tavalyi Liam Neeson-farkaskaland, a Fehér pokol párfilmje lehet, amennyiben a hősök veszteségeire, a kudarcok dacára is töretlen kitartására, majd az elkerülhetetlen halálra esik hangsúly. Úgy is írhatjuk, az öregkorral együtt járó fénykihunyás metaforája az aktuális mozi, a Szerelem kiszolgáltatott Haneke-antialakjai passzivitásra kárhoztatott akcióáldozatokként és vízi hullaként íródnak újra: ez a film hibátlanul illeszkedik az épp a Fehér pokol kapcsán "the dying of the light" (ezt az Amerikában gyakran hangoztatott anglicizmust James Berardinelli kritikus írta bele egyik tavalyi cikkébe) tematikát veséző túlélődrámák sorába. Amikor az utolsó fény is kialszik, amikor már semmi nem következik… Nem történik más, mint a megmenekülést szolgáló eszközök csütörtököt mondása, pontról pontra. Ezt a hosszú folyamatot örökíti meg a rendező, és Robert Redford is ebben a végeláthatatlan pokolban válik fogat csikorgató, vért vizelő hiteles-hihető realista akcióveteránná, kvázi Jason Bourne, John Ottway hajlott korú celluloid-társává, a valószerű körülmények lakonikus küzdőjévé.
 

Chandor azonban okos mértéktartásról tesz bizonyságot, amikor a Redford-figura fátumának bevégzésére kerül sor. Úgy formálja artisztikus akciómozivá a dolgozatot, hogy az összes praktikus kellék tönkretétele után egy, a film addigi atmoszférájától rendkívül elütő záróképet kreál – melyben jelen sorok írója szerint nem valamiféle hazug happy end realizálódik, hanem egy sötétülést, pusztulást, fehér fényt vizionáló búcsúakkord. Ily módon pedig Chandor hű filmje minimalizmusához, halál-centrumúságához.

Minden odavan

(All Is Lost)

Színes, feliratos, amerikai akciódráma, 2013, 106 perc

Írta és rendezte: J.C. Chandor

Zene: Alex Ebert

Operatőr: Frank G. DeMarco, Peter Zuccarini

Vágó: Pete Beaudreau

Szereplők: Robert Redford (A férfi)

Korhatár: