film
A 2 kaliber az ezredik, ha nem az ezeregyedik Halálos Fegyver koppintás, melyben a két jófiú lerendezi az ellent, miközben a legfeszültebb helyzetekben is lazák maradnak, két akció között pedig válogatott egysorosokkal igyekeznek felüllicitálni egymás beszólásait. A recept működik, még így, bő 25 év múltán is, bár a fotelből felpattanva rögtön el is felejthetjük, ami a vásznon történt, mert tökéletesen érdektelen. Nem születtek újranézendő akciószcénák vagy idézetgyanús beszólások, csak egy tisztességes tömegcikk, ami hibátlanul tölti be a szerepét: kikapcsol és szórakoztat.
A Kormákur-rajongók máris könnyektől nedves szemeiket törölgetik, amiért a rövidtávon kult-sátuszba emelt 101 Rejkjavik alkotóját máris befalta az álomgyár, és már csak ilyen futószalagon gyártott, személytelen akciókra futja tőle, miközben egyéni ambícióit nem tudja érvényre juttatni a gonosz és kapzsi producereknél! Kormákurtól azonban már korábban sem álltak távol a zsánerfilmek (lásd Vérvonal, Út a mennyországba), így ha nincs ihlete-ötlete, szívesebben vág bele ilyesmibe vagy vállal el amerikai bérmunkákat, minthogy erőltetett önismétlésbe kezdjen. Saját szerzőiségét egyenlőre továbbra is az izlandi filmiparban igyekszik kiélni (mostanában mutatják be nálunk az ügyetlenül semmitmondó Dermesztő mélységre keresztelt drámáját is), Hollywoodot nem fenyegeti ilyesmivel.
Ugyanakkor Kormákur eddigi három amerikai filmje mindig egy-egy fokkal nagyobb léptékű projekt volt: a Lélegezz!-re már senki sem emlékszik, a Csempészeket is gyorsan elfelejtettük, de egy Denzel Washingtonos mozi már jobban megmarad a köztudatban. Ha ezek egy tudatosan felépített hollywoodi karrier első lépcsőfokai, akkor sok sikert, és kívánjuk, hogy az ötödik filmjét már csak A Keresztapával említse egy lapon az IMDb közönsége (amelyik egyébként méltatlanul lepontozza Kormákur munkásságát).
Visszatérve azonban a 2 kaliberre, a működő, de nem sok újdonsággal szolgáló sablonokon és a képzeletbeli beszólásszámlálón jó átlagban teljesítő dumákon túl van olyan apektusa a filmnek, ami talán már említésre érdemes – nagy kár, hogy ez inkább hibája, semmint erénye a mozinak. A Kormákur-rajongók most az akciófilm-rajongókkal együtt sírhatnak, mert amíg az előző tábor az álomgyár homogenizáló hatása miatt könnyezik, addig az utóbbi az alacsony korhatár-besorolások miatt teszi ugyanezt: Hollywood prüdériája akkora méreteket ölt, hogy mostanra már az akciófilmekből is elfogyott a vér. A 2 kaliber lehetne az üdítő kivétel, mert van benne kegyetlenség, levágott fej, fröcsögő belsőségek, trágár elszólások és még cicik is, miközben a közreműködők révén abszolút A-ligás versenyző, csakhogy az alkotók teljesen indokolatlanul vállalták be a magasabb korhatár-besorolást. Az egyik pillanatban sokkolni akarnak, a másikban pedig már azt várják, hogy kezeljünk mindent olyan lazán, mint Mark Wahlberg a térdlövést. A két végletet viszont egyáltalán nem tudták összefésülni, ezért a 2 kaliberen sohasem fog olyan jól mulatni egy egész család a vasárnap esti műsorsávban , mint ahogy azt tette – vagy teszi – mondjuk a Halálos Fegyver esetében (pedig emlékeim szerint abban is volt káromkodás és vér). Ellenben ez legyen a legnagyobb bajunk.
2 kaliber (2 Guns)
Színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 109 perc, 2013 (16)
Rendező: Baltasar Kormákur
Író: Steven Grant
Forgatókönyvíró: Blake Masters
Zeneszerző: Clinton Shorter
Operatőr: Oliver Wood
Producer: Andrew Cosby, Randall Emmett, George Furla, Norton Herrick, Marc Platt, Ross Richie
Vágó: Michael Tronick
Szereplők: Denzel Washington (Bobby), Mark Wahlberg (Stig), Edward James Olmos (Papi Greco), James Marsden (Quince), Paula Patton (Deb), Bill Paxton (Earl), Fred Ward (Tuwey admirális)
Bemutató dátuma: 2013. szeptember 12.
Forgalmazó: InterCom
Korhatár: