Az odáig rendben van, hogy a plakátok a jelenlegi politikai anomáliákra és furcsaságokra adott válaszaikban gúnyos, ironikus, humoros hangot ütnek meg. Az sem ítélhető el, hogy a fennálló kormányt bírálják, kritizálják. Szabadnak kell lenni és trendinek, hangsúlyozni, hogy igenis szólásszabadság van, a véleménynyilvánítás szent és sérthetetlen.
Az viszont semmiképpen nincs rendben, hogy a sokadik plakáton köszön vissza a trafik-ügy és a nemzeti dohánybolt, ebből is a "nemzeti" kifigurázása. Egyszer még vicces. Kétszer is. De háromszor vagy négyszer vicces-e? Természetesen születtek ebben a témában ötletes, jó és eredeti alkotások, kellően csípősek és kellően humorosak, ugyan valamelyik idegesítőnek, otrombának tűnt, a sokadik után a hatás viszont semlegessé vált.

Nem tudom, miért választottak ki a zsűri tagjai több egyforma plakátot, ha csak nem azért, mert jelezni szerették volna, hogy a magyar társadalombansokakat ingerel a nemzeti dohánybolt. Két plakáton pedig cigányok szerepeltek, ezekkel bajban voltam, nem jött át megfelelően a mondanivaló. Nekem, aki félig cigány vagyok, üres fotók voltak, plakátnyi méretben.
Egészen vicces, keserédes humorú ötlet bőven volt a kiállításon – és a téma hasonlósága ellenére sok volt az önmagában eredeti, lebilincselő alkotás –, amelyek az ország elhagyása, a kivándorlás témájában jöttek létre. Az egyiken az iskolában év vége felé a táblára felírandó szócska, a "vakáció" helyett az "emigráció" szerepelt – pőreségében is sokatmondóan, komplexen. Egy másik képen a kivándorlást a világtérképen jelzett magyar nevek mutatták. Derűkeltő és derűfosztó. Az egyik érdekes plakáton egy népmesei alak vágott eret a mosdókagyló felett ékes magyarsággal, "döglött madár"-keretben. A másik nagyon morbid és vicces plakáton a házilag elkészíthető koporsó útmutatója szerepelt.
A politikai aláfestéssel megkomponált képekről az objektivitást hiányoltam. A főbb problémák, mint a szegénység, a kivándorlás – emlékszünk az ominózus tanácsra: "El lehet menni" – az előző kormányoknál is meglévő problémák. Ne áltassuk magunkat, a helyzet nem fekete és fehér, és Orbán Viktor, akármennyi hibát vét vagy rossz döntést hoz, nem diktátor, mint ahogy azt valamelyik plakáton látni lehetett – egy diktatúrában nem lenne mód az ilyen plakátok kiállítására. A helyzet rossz, Magyarország állapota szomorú, az emberek reménytelenek és kétségbeesettek, de ez nem az elmúlt három évben lett így. Emiatt is éreztem elnagyoltaknak és demagógnak a plakátok némelyikét.
Az nagyszerű dolog, hogy társadalmi kérdésekről, a társadalmat érintő, foglalkoztató problémákról ad tájékoztatást ez a kiállítás, ha úgy tetszik, a nép hangja, a nép érzései ezek képekben. Volt azért mű a családon belüli erőszakról, a magyarok pesszimizmusáról és a létbizonytalanságról is. Helyes. Ezeket meg kell mutatnia egy kiállításnak, fontos felhívni rá a figyelmet. A plakátkiállítás évek óta ezt teszi, ezt próbálja tenni. Örülünk, hogy van. Örüljünk, hogy nézhetjük. Jó öreg magyar humorral, magunkon nevetve, magunkból űzve gúnyt, mert sajnos a tiszta, egészséges humort önmagunk bírálatánál nem ismerjük. Ez azért baj. Ez azért nem jó. Ha csak ennyire, erre az egyszerű dologra jöttem is rá, elmondhatom, hogy megérte megnéznem a 2013-as ARC-ot.

A 13. ARC kiállítás a budapesti Ötvenhatosok terén 2013. szeptember 6-tól 22-ig tekinthető meg.