Czinki Ferenc elsőként az észtekhez fordult és arról kérdezte őket, hogy korábban volt-e már lehetőségük ilyen körülmények között fordítaniuk. Kaur Riismaa elárulta, hogy eddig mindig csak “pánikszerű fordítással" próbálkozott, tehát csak halott vagy elzárt szerző verseit ültette át észtre. A Re:Verse-t hasznosnak találta, hiszen most lehetősége nyílt az eredeti szerzőtől segítséget kérni, illetve átbeszélni a kényesebb részeket. Jürgen Rooste is kihangsúlyozta, hogy csodálatos élményt jelentett neki ez a közös munka, habár elmondása szerint (a több oldalról érkező kacajok mást sejtetnek) elég spártai módon dolgoztak: “reggel nagyon korán keltünk, nagyon sokáig dolgoztunk és este csak annyi erőnk volt, hogy bezuhanjunk az ágyba." Carolina Pihelgasnak is új élményt jelentett a nyersfordítással való munka, sőt mivel egyáltalán nem is beszél magyarul, ezért igazán szokatlan feladat volt így fordítani, azonban kiemelte, hogy neki is sokat segített az, hogy mellette volt az eredeti szerző, akinél mindig rákérdezhetett a bizonytalanságoknak.

A következőkben az észt fordítások esélyeiről esett néhány szó. A szerzők Nyugaton már egyre többször találkoztak az észt művek fordításaival, de Kaur szerint még mindig inkább csak a klasszikusokat találhatjuk meg a polcokon. Nagy problémának tartja, hogy az észt költészet fordításai szinte egyáltalán nem szerepelnek a könyvpiacon, így hasznos lenne több, a Re:Verse-hez hasonló workshopot szervezni.

Az esélyek és lehetőségek latolgatását követően Czinki a magyar szerzőket kérdezte a workshop eredményeiről. Áfra Jánostól megtudtuk, hogy számára ez az együttműködés egy gát átugrása volt, mert ezidáig mindig félt idegennyelven megszólalni, most viszont kénytelen volt a közös munka érdekében. Szerinte Kaurral jól egymásra találtak, hiszen hasonló a versépítkezési technikájuk, és mindketten írtak már jónéhány szerepverset is. Áfra szerint a workshop hatékonyságát igazolja az is, hogy a verseken keresztül az észt kultúrába is bepillantást nyerhettek a magyar szerzők. Tolvaj Zoltán szintén kedvelte Jürgen verseit magyarra ültetni, mert igazán élvezte a versek humorát és performatív jellegét. Most lehetősége nyílt formaversek fordítására is, ami igazi kihívást jelentett számára. Szőcs Petra Pihelgas negyedik kötetének verseit fordította, melyeknek nincs címük, és ez a magyar költő számára könnyebséget jelentett. Elmondta, hogy neki inkább a sűrített képi világ és a személytelenség megtartása okozott gondot a fordításnál.

Az értékelés után a workshop “kézzelfogható" eredményei következtek: egy-egy észt verset hallhattunk magyar fordításban, majd az észt költők olvasták fel költőink verseit saját nyelvükön. Jürgen Rooste még dalra is fakadt, de Tolvaj Zoli ragaszkodott ahhoz, hogy fordítását, az Olyan szép az észtek élete című művet prózában adja elő.

Miután megtapasztaltuk, hogy az észt nyelvnek milyen izgalmas a hangzása, Czinki az észt irodalmi fordulatról kérdezi a vendégeket. Rooste elmesélte, hogy náluk 1991 előtt az irdalom küzdelmi eszköz, egy titkos fegyver volt. “Ebben lehettünk észtek." A fordulat után a költőknek újra értelmezniük kellett magukat, ami igen sokáig tartott náluk. Rooste azt is kiemelte, hogy a függetlenedés után sok költőt csak a pénz érdekelt, így az alkotás színvonala is esni kezdett. A 90-es évek végén azonban megjelent egy új nemzedék, nagyon sok szerzővel, akik már képesek voltak megújítani az észt irodalmat. Carolina Pihelgas úgy látja, hogy a 80-as évek irodalmi zártásgát a 90-es években lefordított francia filozófiai munkák nyitották meg. A szovjet megszállást követően eltörölték a cenzúrát, így egyre több munka beszivároghatott az országba, ami elindította az észt költészet modernizálódását. Kaur Riismaa ehhez még hozzátette, hogy a 2000-es évek előtt Észtországban volt egy kisebb gazdasági válság, ami családi kríziseket eredményezett. Szerinte aki ezekben az években kezdett el költeni, arra ez a válság és a családi kötelékek bizonytalanná válása is nagy hatással volt.

Czinki szerette volna az észt vendégeket kicsit jobban megismertetni a közönséggel, így életrajzuk egy-egy szokatlan elemére keresett magyarázatot. Megtudtuk, hogy Carolina teológiát és vallásantropológiát tanult az egyetemen, de a költő elmondja, hogy az irodalommal ennél korábban kezdett el foglalkozni, hiszen már megjelent első kötete, amikor az egyetemre került. Egyébként pedig azért választotta ezt a szakot, mert több minden érdekelte és nem akarta csak az irodalomnak elkötelezni magát.

Jürgen Rooste igazán szórakoztató figura, akiből nehezen nézzük ki, hogy képes komolyan is venni bármit, éppen ezért volt meglepő, amikor kiderült, hogy sok éven át igazgatta Helsinkiben Észt Intézetet. Tőle tudtuk meg, hogy ez akkor történt, amikor elég sok zűr volt az életében - leváltották főszerkesztői állásából és a magánélete sem volt épp a csúcsponton -, ezért úgy döntött, hogy szerencsét próbál Helsinkiben. Klassz időszaka volt ez az életének, de nem igazán volt ideje sört inni és lányokkal foglalkozni, így később más állás után nézett.

Kaur Riismaa Jürgennel ellenétetben halk és visszahúzódó embernek tűnik, azonban már számos darab rendezésében részt vett. Elmondása szerint igen rossz rendező, mivel nem szeret rosszban lenni az emberekkel, és ha felidegesíti magát, akkor sem kiabál, hanem inkább elvonul cigizni.



A beszélgetés zárásaként még hallhattunk észtül és magyarul is néhány költeményt, végül Tolvaj Zoltán és Jürgen Rooste kánonban olvastak fel a saját nyelvükön.

A RE:Verse workshop értékelése a JAK tábor afterpartyjának keretében, Garzonkert, 2013. 09. 02.

Fotó: Bach Máté