A napok múlásával a HÉV-megálló és a bejárat közötti tötyörgés válik talán a legidegtépőbbé. Huszonéves, harmincas fiatalok saját lassított felvételüket alakítva araszolnak tömött sorokban, kordonok közé szorítva, és erről nem éppen a szabadság jut eszembe, ami egyébként minden fesztivál erénye.
Apropó, szabadság! Egy francia újságíró megjegyzi, hogy a logó és az útlevél, az Island of Freedom és a Fesztiválköztársaság hívószavak mintha a magyar kormánynak üzennének, hogy idebent kérem valódi szabadság van, míg odakint csak korlátozott. A szervezők tagadnak, hogy nem volt ilyen szándék, a kormány pedig menetrendszerűen vérig sértődik.
Hiába van utolsó nap, csak most futok bele egy-egy slam-költő és utcazenekar produkciójába. Mindkettő jópofaság, színesíti a fesztivált, de egyiket sem kíséri komoly érdeklődés, csak szórványos taps, a többség percekre áll meg. A slam poetry és az utcazene átmenetet képez a meghirdetett programok és a gerillaakciók között, a külföldi meg amúgy sem érti a magyar nyelvű verseket…
Belehallgatunk egy olasz zenekar, a Figli Di Madre Ignota (magyarul az Ismeretlen Anyák Gyermekei) koncertjébe. A Világzenei Színpadon játszanak valódi világzenét, iszonyúan sok stílust ötvözve, és hogy nem hallgatjuk végig őket, annak csak a nagy rajokban érkező apró rovarok az okai, na meg az Agorára is kíváncsiak vagyunk még.
Az izgalmasabbnál izgalmasabb képzőművészeti alkotásokat látva a Szigetet illene a könnyűzenei kategóriából átsorolni az összművészetibe. Elcsípünk egy hajmeresztő mutatványt is a Roma Sátor előtt, tapsolunk, ámulunk, elismerően bólintunk, bár szintén nem vagyunk sokan, mivel az emberek nem az ilyesmiért fizetnek súlyos tízezreket.
Itt a zene a legfontosabb: a Nagyszínpadon a Franz Ferdinand játszik. Jómagam nem először hallom élőben a skót indie rock bandát, a már ismert dalok, mint a Dark of the Matinée, a Michael vagy a Fallen mellett feltűnnek újak is, a vége felé mind a négy tag vad dobolásba kezd, összességében élvezetes a koncert
A Franz Ferdinand éppen az a zenekar, amely fiatal is, meg nem is, populáris, de annyira azért mégsem, így teljes joggal pakolják be a zárónap headliner fellépője elé. Aki azonban egy olyan francia fiatalember, bizonyos David Guetta, aki finoman szólva is megosztja a népet, még az elektronika kedvelői szerint is léteznek igényesebb zenét játszó dj-k.
Beszélgetek magyar és külföldi fesztiválozókkal, olvasom a cikkeket és a hozzászólásokat a neten, és rengeteg negatív kritikába botlom. Én is sokkal több hangszeres zenét hallgatok, mint elektronikust, mégiscsak gitárokat hallgatva nőttem fel, ennek ellenére nem zavar, hogy egy metálzenekar helyett egy dj zárja a bulit a Nagyszínpadon.
Mert egy ilyen hosszú, monumentális méretű, és ekkora szabadságot hirdető fesztiválon igenis legyen tere, akár minden eddiginél is nagyobb tere a napjainkban divatos elektronikus zenének, sőt legyen helye akár a Nagyszínpadon is, akár még fő műsorsávban is. Ha engem a Blur vagy a Ska-P érdekel, és őket elhozzák, akkor hozzák el nyugodtan David Guettát is.
Sokan a Red Hot Chili Pepperst meg a Metallicát szeretnék a Szigeten látni, én is szeretném, bár tény, hogy ezek az együttesek már túl vannak a csúcson, ugyanakkor biztos nem olcsók. Viszont hiába hoznak ide tízesével Franz Ferdinand- és Biffy Clyro-szintű zenekarokat, ők közel sem számítanak legendának, hogy a fanyalgókat elhallgattassák. Akkor mi legyen?
Az igazság az, hogy David Guetta borzasztóan népszerű, tömegek rajonganak érte, és ha mást sem csinál, csak a play gomb nyomogatásával stúdióminőségben prezentál néhány slágert, akkor is imádni fogják, és kiírják a facebookra, mesélik másnap az irodában meg a fodrásznál, ősszel a gimiben meg a közgázon, hogy hallod, kurva jó volt a Guetta!
És igen, jönnek azok is, akik máskor be nem tennék a lábukat egy koszos, poros fesztiválra, nem aludnának sátorban, nem ülnének le a földre idegenekkel kólásüvegben becsempészett piát vedelni. Ők viszont lelkifurdalás nélkül vernek el háromszor annyi pénzt egyetlen éjszaka alatt, mint amennyit a sodort cigit szívó, turkálóból öltözködő bölcsészek egész héten.
Ilyenekből meg amúgy is egyre kevesebb van az árak miatt, de erről már esett szó. Guetta és a többi fellépő miatt lehet panaszkodni, de nem érdemes. Én sem vagyok elkötelezett rajongója, látom, hogy megy a lézer-show, meghallgatok néhány dalt, aztán továbbállok, a tűzijátékot és a pernye hullását pedig már a sátrunknál élvezem.
Persze nyilván nem mindegy, hogy valaki elsőfesztiválos tinédzser, netán öt, tíz vagy húsz éve a Szigetre járó veterán. Mert az újszülöttnek minden vicc új, az öregek meg úgyis mindig nosztalgiáznak és az ifjúságukat siratják. Viszont valahol mégiscsak igazuk van az elégedetlenkedőknek.
Mert ha egy fesztivál egykor a punkoké meg a hippiké, a diákoké meg a középosztályé volt, mára pedig szélesedett a zenei spektrum, illetve nőtt a külföldiek és a tehetősek aránya, akkor lehet ugyan a zárónap sztárja David Guetta, de ne bömböljön minden második büfé és dj-pult hangszóróiból délelőtt tíztől másnap reggel hatig a leghangosabb és legbutább techno.
Nekem az sem tetszik, hogy a Magyar Zenei Színpad a fesztivál egy távoli, eldugott zugában bújik meg, a hazai zenekarok közül még a gesztus szintjén sem engednek senkit a Nagyszínpad közelébe, leszámítva persze a mínusz egyediknek és nulladiknak csúfolt tematikus napokat.
Bár én is csak a legvégén, vasárnap éjjel tévedek a magyar sátorba, és hallgatok bele Müller Péter Sziámi és barátai kínosan kis érdeklődést kiváltó koncertjébe, de ha már ilyen sok külföldi jön, és ha maguk a szervezők is elismerik, hogy kevés a világsztár, talán meg lehetne mutatni egy-egy népszerűbb magyar zenekart a Nagyszínpadon, hogy ne csak a négy-ötszáz forintos zsíroskenyér legyen hungarikumnak kinevezve.
A Sziget név még mindig vonzó, jók az irodalmi, színházi, képzőművészeti programok, százával jönnek a zenekarok a világ minden tájáról, akad egy-egy világsztár is, ennek pedig örülni kell.
De nem véletlen az idei visszaesés, és jogosak az egyre elkeseredettebb kritikák. Annak ellenére, hogy sokan még így is remekül érezzük magunkat, talán nem ártana néhányat megfogadni belőlük...